Lezajlott a karácsony, szétszéledt a család, elcsitult a sok unoka vidám zsibongása. A szilvesztert szűk baráti körben töltöttem, majd visszasüppedtem mentoni magányomba, amelyet csak ritkán szakít meg barátok látogatása. Újra elfoglaltam törzsasztalomat a Kék Kagylóban, ahol ebéd után egy jó kávé mellett, mint mindig, elolvasom a legfontosabb napilapokat.

Nemrégiben meghívót hozott a postás. Montallibart márkinő barátnőm invitált hagyományos estélyére, amelyen havi rendszerességgel egy művész, gondolkodó vagy politikus beszélget a meghívott vendégekkel. Az invitálásnak örömmel tettem eleget, annál is inkább, mert már régóta készülök megnézni a Grand Palais nagy Toulouse-Lautrec-kiállítását, meg időközönként amúgy is Párizsba kívánkozom egy kis szellemi pezsgést magamba szívni. A soirée-ra vagy negyven vendég jelent meg a márkinő baráti köréből, aztán néhány ismert értelmiségi, két konzervatív beállítottságú nemzetgyűlési képviselő, valamint az est előadója, Shmuel Trigano, aki mára a párizsi szellemi élet ismert figurája lett. Ma Franciaországban őt tekintik a politikai korrektség legfelkészültebb elméleti elemzőjének.

Miután a vendégek kivégezték a büfét, majd egy pohár borral kényelembe helyezték magukat, Trigano ismertette Az uralkodó új ideológia: a posztmodernizmus című könyvének fontosabb téziseit. Előadását kisebb felkiáltások – Halljátok? Bravó! Úgy van – kísérték. Az előadás végén nagy taps és általános hangzavar keletkezett, majd mikor a kedélyek lecsillapodtak, elérkezett a beszélgetés ideje.

Engem lenyűgözött Trigano úr előadása, mert végre megértettem, hogy a politikai korrektség tulajdonképpen mi fán terem, és miért annyira hatékony. Trigano magyarázata szerint a politikailag korrektnek mondott jelenség nem más, mint korunk uralkodó ideológiája. Azért uralkodó, mert a dolgok természetes rendjének tünteti fel magát, transzcendens magasságban foglal helyet, és éppen ezért minden kritika alól kivonhatja magát, legitimitása látszólag megkérdőjelezhetetlen, és ennek nevében a hatalmat gyakorlók ítéletet mondhatnak mindenről és mindenkiről, a nekik nem tetsző dolgokról (például nemzet, állam). Akik pedig ellenszegülnek a fősodor diktálta nézeteknek, azokat megbélyegzik (rasszista, homofób és hasonlók). Az uralkodó ideológia a hatalmat gyakorló elitek (médiamogulok, pénzügyi körök, bíróságok) eszköze, amellyel a közvéleményt és a politikát ellenőrzés alá vonják, ezzel aláásva a demokráciát, miközben a retorika szintjén a demokráciát védik.

Az előadónak én is feltettem egy kérdést; ez a világot végigsöprő zöld cunami tulajdonképpen hogyan értelmezhető? Válaszában Trigano a francia szellemi élet egy ismert alakját, Michel Onfray filozófust idézte a Greta Thunberg-jelenséggel kapcsolatban. Onfray egyik cikkében a fiatal svéd lányt egyszerűen „távirányitott bábnak” nevezte, tehát egy virtuális terméknek, kinek megtervezői elérkezettnek látták az időt produktumukat kitessékelni a való világba, hogy a rejtőzködő új, zöld kapitalizmus szószólója legyen. Trigano előadásának felszabadító ereje volt, mindenki hangosan beszélt. A vendégek egymás szavába vágtak, újabb és újabb kérdésekkel ostromolták az előadót.

Másnap megnéztem a kiállítást, és némileg megnyugodva visszautaztam Mentonba az esti vonattal, de csak nagyon nehezen tudtam elaludni, mert az előző napi élményeket próbáltam feldolgozni. Fejemben összevissza kavarogtak a gondolatok. Toulouse-Lautrecről eszembe jutott Macron elnök egyik nagy visszhangot kiváltó mondása, miszerint „nincs francia kultúra, de Franciaországnak van kultúrája, az pedig sokszínű”. Más is eszembe jutott, az a levél, amelyben Svédországban élő barátnőm, Gunilla néhány éve megbotránkozva számolt be a svéd kormány egyik rendezvényéről, ahol egy bizonyos Ingrid Lomfors azt találta mondani, hogy „nincs svéd kultúra”.

Gondolataim szépen lassan leülepedtek. Felderengett, hogy ha Macron elnök és az a bizonyos Lomfors nevű hölgy egy követ fúj, annak csak az lehet a magyarázata, hogy kettejükből a nyugati világot teljesen átszövő uralkodó ideológia szól. Ha ez így van, gondoltam, Macron elnök és Lomfors asszony ugyanúgy bábok, mint Greta Thunberg. Ebbe beleszédültem. Elalvás előtti utolsó gondolatom az óhaza felé szállt. Világos, mint a nap, mondtam magamban, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök amikor a keresztény gyökerekről beszél, és az Európai Néppárttal hadakozik, vagy éppen az Európai Parlamenttel, nem tesz egyebet, mint védi a nemzeti és az európai identitást a lopakodó, uralkodó ideológia identitásromboló hatalmával szemben.

Kedves Alíz, erről tudtam most neked beszámolni, lesz bőven miről beszélgetnünk, amikor a jövő héten meglátogatsz.

Menton, 2020. január