FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY/DEMOKRATA

Péterffy Attila polgármester nehéz helyzetben van. Nagy nyomás nehezedik rá a szövetségesei felől; ha akarja, ha nem, be kell tömnie az éhes szájakat. Külsős alpolgármestere, Ruzsa Csaba helyi forrásunk szerint például Tóth Bertalan MSZP-elnök bizalmasa, és azért került Péterffy közelébe, hogy ellenőrizze és befolyásolja a polgármestert – nem mellékesen havi egymilliós fizetésért. Pécsett sem könnyű egyben tartani az ellenzéki összefogást, hiszen minden részt vevő alakulatnak folyamatosan engedményeket kell tenni. Ráadásul országos pártvezetők is igyekeztek formálni a pécsi alkukat, amelyek most kezdenek forintban is mérhető egyezségekké válni.

Törésvonalak

Péterffy Attila egyedül maradt, körülötte pártpolitikusok és pártkatonák hozzák a döntéseket, akik többségükben a szocialistákhoz állnak közel. Személyi kérdésekben is Tóth Bertalané a végső szó. Tóth eközben Gyurcsányékkal is birkózik: az eredeti tervek szerint Pécs-Patacson például Gazdag István, az MSZP helyben jól ismert politikusa indult volna ősszel. A falusias jellegű városrészben hagyományosan a baloldal az esélyesebb. A helyben lakó Gazdag helyett azonban Ágoston Andreát, a Párbeszéd pécsi politikusát indította végül az ellenzéki szövetség. Sokak szerint Gazdag félreállítása Gyurcsány Ferenc kérésére történt, aki így akarta egy könnyebben nyerhető körzetből kiszorítani a szocialistákat.

Kárpótlásul az elveszített választókerületért az MSZP végül kialkudta magának, hogy két bizottsági elnököt, köztük az igencsak fajsúlyos döntésekben kompetens gazdasági bizottság elnökét és a Mindenki Pécsért Frakciószövetség vezetőjét is ők adhassák. Mind a frakciószövetségnek, mind a gazdasági bizottságnak egyébként ugyanaz a személy, Nyőgéri Lajos lett az elnöke, akinek a hatalmát az osztozkodásban alulreprezentált Momentum elégelhette meg. A Momentumhoz közel álló helyi Szabad Pécs hírportál nem sokkal az önkormányzat alakuló ülését követően kompromittáló ügyeket közölt Nyőgériről. Ezért Heindl Péter, ismert pécsi ellenzéki aktivista és Nyirati András, az Emberség Erejével Alapítvány programigazgatója is Péterffy-ellenes civil tüntetést harangozott be. Pécs új polgármestere azonban meghátrált az ellenzéki körökben véleményvezér szerepet betöltő civil csoportok lázadásától, akiket nyilvánvalóan a Momentum küldött harcba, és visszaléptette Nyőgérit a gazdasági bizottság éléről.

FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY/DEMOKRATA
Barkóczi Csaba
FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY/DEMOKRATA
Csizmadia Péter
FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY/DEMOKRATA
Kurilla Benjámin

Ám minden konfliktus újabb harcokat szül. Nyőgéri ugyanis Tóth Bertalan bizalmasa. A DK-val szemben egyébként most épp nyerésre áll az MSZP elnöke. Amit mutat, hogy Kunszt Márta nem lehetett Pécs DK-s alpolgármestere. Kunszt a 2010-es önkormányzati választás után robbantotta az MSZP pécsi szervezetét, és átment Gyurcsány Ferenc pártjába. Tóth Bertalan ezt nem felejtette el, és most kijárhatta Péterffynél, hogy egy másik DK-s politikusnőt, Bognár Szilviát emelje maga mellé alpolgármesternek. Az alpolgármesteri székek kiosztásánál hoppon maradó Momentum három képviselője ugyanakkor nem mozdult, amikor a testület megtapsolta Bognár Szilviát kinevezése alkalmából… Amiben az is szerepet játszhatott, hogy a Momentumhoz köthető, már említett Szabad Pécs híroldal nem kap támogatást az új önkormányzattól, és így fel is kellett függesztenie működését.

A hatalomhoz jutó pártok igényeinek kielégítésére Péterffy Attila létrehozott két új, mondvacsinált városházi pozíciót, így most egy személy felel biztosi minőségben a pécsi innovációkért és egy tanácsnok a civil kapcsolatokért. A városban szokatlan új posztok grandiózus fizetéssel járnak. Az innovációs biztossá kinevezett Nemes Balázs, a Momentum országos szóvivője havi több mint félmillió forintot tehet zsebre, míg a Gyurcsány-párt helyi potentátja, az alpolgármesteri széktől eleső Kunszt Márta a civil kapcsolatok menedzseléséért közel háromszázezret kap havonta. (Az egykori fideszesből mára momentumossá lett pécsi Körömi Attilát a budapestiek pénzéből fizetik ki, egy ajándék BKK igazgatósági tagsággal.)

Pécsett három évtizede működött a rendszer, hogy győztes és vesztes oldal 3:2 arányban vehet részt a bizottsági munkában – tudtuk meg Csizmadia Pétertől, a Fidesz pécsi frakcióvezetőjétől. Most ez az arány 4:1-re változott a baloldal önkénye alapján. A Fidesz 42 százalékos támogatottsága ellenére is minden bizottságban csak egy helyet kapott.

Értékek felszámolása

A hírek szerint a december 10-i közgyűlésen váltják le azokat az intézményvezetőket, akik a polgári városvezetés idején kezdték meg szolgálatukat. Vári Attila, a jelenlegi polgármester választási ellenfele meg sem várta ezt az időpontot, már lemondott a pécsi sportközpont irányításáról.

A hatalomra jutott ellenzék egyik első intézkedéseként megszüntette a Pécsi Értéktár Bizottságot. Pedig ez gyűjtötte, rendszerezte és helyezte védelem alá a város különböző természeti és kulturális értékeit. Részben nekik köszönhető, hogy hungarikum lett a Zsolnay porcelán, és hogy számos műemlék kapott különleges védelmet a megyeszékhely épített örökségei közül. Ebbe a körbe tartozott a város legöregebb kiadója, a Pro Pannónia Kiadó is, amellyel az Értéktár Bizottság felszámolása után Péterffy szerződést bontott belvárosi önkormányzati ingatlanuk használatára vonatkozóan.

FOTÓ: T. SZÁNTÓ GYÖRGY/DEMOKRATA

Távozniuk kell épületükből a frakcióknak is. Természetesen a Fidesszel kezdik a költöztetést, hogy politikusaik nehezebben láthassanak rá a városházán zajló folyamatokra. A politikában járatlan Péterffy Attila ugyanis tart a Fidesz rutinos képviselőitől. (A hivatalos indoklás szerint nő a hivatali dolgozók létszáma, ezért kell a frakcióirodáknak távozniuk.)

Kicsiben is folyik a megfélemlítés. A huszonéves Kurilla Benjámin történész most írja doktori disszertációját, és hittant is tanít. A pécsi Csorba Győző Könyvtárban dolgozott 2017 óta, megbízásos szerződéssel. Ezt azonban néhány napja hirtelen megszüntették, vélhetően azért, mert Kurilla Benjámin M. Kiss Sándor történész professzortanítványa és a Retörki (Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet) kutatója is egyben. Ráadásul a volt fideszes alpolgármester, a megyei önkormányzat elnökévé avanzsált Őri László is igyekezett egyengetni a pályáját. A tizenkettőből tíz megbízásos viszonyt ugyanakkor fenntartott az önkormányzat.

Generációs szakadékok

Barkóczi Csaba, a Fidesz fiatal pécsi képviselője szerint három alapfeltétele van a polgári oldal következő választási sikerének. Először is szakítani kell azzal a rossz értelemben vett mindent elnéző stílussal, amellyel például a Fidesz az ellenzéki támadásokat kezelte. Másodszor: Pécsett közel kétezer valódi civil szervezet tevékenykedik. Együtt kell működni velük, oda kell állni alulról jövő kezdeményezéseik mellé. Ugyanilyen párbeszédre lesz szükség a város értelmiségével, valamint a keresztény-konzervatív értékrendtől eltávolodott egyetemi fiatalsággal. Harmadszor pedig a vesztes pécsi helyzetben is meg kell teremteni a polgári oldal saját médiáját.

Alig két hónappal a választás már után vitatkozik, dőzsöl, repedezik a pécsi összefogás. Újabb számottevő sikerre a polgári oldal mégis csak akkor számíthat az egyetemi városban, ha sikerült áthidalnia a generációs törésvonalakat.