ISTEN RABJAI

nagypókmegesziabuzikat

„Az ördög néha Szentírást idéz.
A szent érveket felhozó gonoszság
Olyan, akár a mosolygó gazember
Vagy a rothadt szívű, piros színű alma.”

Shakespeare: A velencei kalmár

Bolygónk a Föld egy, a világűrben kerengő, nagyjából gömb formájú tébolyda. Az Ufók minden bizonnyal azért nem veszik föl a kapcsolatot velünk, mert ismernek minket, és – miután roppant okosak – tudják, hogy a hülyeség igenis fertőző. 

Ebben a globális műintézményben kiemelkedő szerep jut az északi államoknak, ahol a napfény hiánya, az alkoholtartalmú italok túlzott fogyasztása révén olyan szintre jutottak, hogy bármely elmegyógyász a tíz ujját megnyalja örömében. E sarkos állításnak nem kell jobb bizonyíték, mint az utóbbi időben kiteljesedő eseménysor; a malmői Szent Pál templom oltárképének története. Úgy esett, hogy egy bizonyos Elisabeth Ohlsson Wallins nevezetű, magát kultúr-marxistának valló „művész”, egy képet adományozott a nevezett templomnak, melyen, saját állítása szerint, a bűnbeesést festette meg. Ezzel nem is lenne semmi probléma, ha a templom és általában svéd egyház bűnbeeséséről lenne szó. De nem. A mű az „ember” bűnbeesését ábrázolja, alkotója szándéka szerint.

Maga a művész(nő) (sic!) eddigi pályája során roppant érdekes munkássággal lepte meg a fogékony közösséget. Ezek közül kiemelném azt az alkotását, melyen Jézus a pride-on biciklizik a boldog buzik között. A művésznő nyilván a jövőbe lát, amennyiben ezen alkotásával megelőlegezte KariGeri jövő évi legfontosabb politikai gesztusának libsi kommentárjait. Ő maga tökéletesen megfelel a „modern művész” elvárt típusának. Olvass tovább »

Az álom és a valóság

 

Bohár Dániel

2019.12.07. 13:08

Sokat pufogtatott frázis, hogy a bevándorlás a világ egyik legnagyobb üzlete. Már-már közhelyes, amivel soha nem árt óvatosnak lenni, igaz komoly igazságtartalma van. Más a helyzet, amikor valaki a saját bőrén tapasztalja meg, hogy valójában mekkora bizniszről van szó. A „valaki” ebben az esetben én vagyok.

Az elmúlt hetet Bosznia-Hercegovinában, a bihácsi földi pokolban töltöttem stábommal, a Hír TV Informátor című műsorának alkotóival. Bejutottunk Bosznia egyik legdurvább befogadóközpontjába, ahol jelenleg 600 ember tengődik és vágyakozik Nyugat-Európába. Sokat beszélgettem a bevándorlókkal, visszatérő témáink voltak az embercsempészet, a politikusi meghívók, és a legfőbb kérdés, hogy miért tartanak ki hónapokig, évekig is az embertelen körülmények között.

A szegényebb bevándorlók a zöldhatáron próbálnak átjutni Horvátországba, azaz az Európai Unióba. Vannak azonban tehetősebbek, akik embercsempészt fogadnak. A migránsok maguk árulták el, hogy Bihács központjából ötezer eurót kell fizetni azért, hogy valakit elvigyenek Olaszországig. Ötezer euró körülbelül másfél millió forintnak felel meg, szóval nem kis összegről beszélünk, főleg annak fényében, hogy a kísérletek általában kudarcba fulladnak, hiszen a horvát rendőrök lefülelik a migránsokat, majd visszatoloncolják őket Boszniába.

A boszniai eldurvult helyzet a Hír TV Informátor című műsorának december 6-i adásában látható.

Olvass tovább »

Még egy pár szó Pintér Béláékról

 

Szentesi Zöldi László

2019.12.16. 10:50

Folytassuk, ahol szombaton abbahagytuk. Abban a cikkben tömören, következésképp szükséges leegyszerűsítésekkel igyekeztük elmagyarázni, miért idejétmúlt és ócska Pintér Béláék színházcsináló munkálkodása. Most lássuk ugyanezt máshonnan – kissé távolabbról kezdve.

A színház, a dráma lényegét, magát a fő kérdést, hogy miben állna annak az ereje, hogy állítólagos meséket, nem pedig valóságos történeteket vetítünk a néző elé, és ezek rejtélyes módon mégis hatnak rá, filozófusok, írók, esztéták egész sora magyarázza a legrégebbi idők óta. Tényleg csak két példa a számtalan közül. Platón – a filozófiának, erre a roppant komoly tudománynak az elsőségére tekintve – kissé lenézi a drámát, és szokása szerint mestere, Szókratész szájába adva véleményét nagyjából azt állítja, hogy a mimézis, az utánzás meglehetősen alantas dolog, mert megbolondítja a társadalmat. Arisztotelész mesterségről beszél, elismeri a dráma jogosultságát, de mintha ő sem a lényeget keresné, nagyobb erőt fordít a dráma külsőségeinek leírására, mint a keletkezés kérdéseire. Kettejüket csak azért említjük meg, mert akárcsak erről a tárgyról értekező kései utódaik (Nietzsche, Sztanyiszlavszkij, de mondhatnánk még ezer nevet), ők is adósak a dráma és az ember közötti szakrális kapcsolat magyarázatával.

 

 

DSZZS20190113004-e1576489289943-760x380.jpg

Olvass tovább »

Schilling Árpád listája

Kirakom, törlöm, azután magyarázkodom.

A nem éppen ízléses és a magas kultúrát megcélzó előadásairól elhíresült Krétakör Színház alapítója közösségi oldalán elkezdte listázni a 60 év alatti – ez már önmagában diszkrimináció –, szerinte a Fideszt támogató művészeket.

Schilling Árpád listájára negyedik helyen felkerült Szalóki Ági Liszt Ferenc-díjas előadóművész, dalszerző, aki a közösségi oldalon rögtön érdeklődött a színigazgatónál, hogy ezek után mi vár rá, guillotine, kötél, netán golyó…

 

schilling-9.jpg

Schilling Árpád

Idővel, érdekes, a Schilling-bejegyzést és a viszontposztot is törölték, ám a nyoma, hála az internetes technikának, megmaradt, így nemcsak azt tudjuk, hogy a túloldalon miként vélekednek a másként gondolkodókról, azokról, akik nem felelnek meg az ő értékrendjüknek, hanem annak is újabb tanújelét adták, hogy gyűlölködésük mennyire alantas.

Kirakom, törlöm, azután magyarázkodom – körülbelül ez ma Schilling és társainak stílusa.

Mert mit is írt végül magyarázatul ehhez az egészhez a krétakörös? Olvass tovább »

A kis Greta meg akart vezetni minket

wie-koennt-ihr-es-wagen.jpg

Greta Thunberg a madridi klímacsúcsot követő hazautazásáról egy szívszorító képet posztolt a Twitterre, amint egy vonat padlóján ülve, a távolba révedve aggódik a világ sanyarú sorsáért, az alábbi szöveggel:

„Utazás túlzsúfolt vonatokon Németországon keresztül. És végre, úton haza!” (Tömeg persze sehol.)

Kepernyofoto20191216121749.pngMielőtt elmorzsolnánk egy forró könnycseppet azért, hogy szegény Greta nehogy felfázzon a hideg vonatpadlón, érdemes elolvasni a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn kommentárját a kis Greta tweetjéhez:

„Kedves Greta, köszönjük, hogy minket, vasutasokat támogatsz a klímavátozás elleni küzdelemben! Örültünk, hogy szombaton a 74-es ICE vonatunkkal utaztál. És mindezt 100 %-os ökoenergiával. Még szebb lenne azonban, ha arról is beszámoltál volna, milyen barátságosan és szakszerűen szolgált ki téged személyzetünk az ülőhelyeden, az első osztályon.”

Ezek szerint mégsem minden egészen úgy van, ahogy azt a baloldali-zöld propagandagépezet elénk tárja.

Hognak…

Brexit

 

Bár a hazai ellenzéki „újságok” szerdán még arról deliráltak, hogy „zárul az olló” a konzervatívok és a munkáspártiak között, csütörtök este Johnsonék kiütéses győzelmet arattak. E tény legfontosabb következménye pedig az, hogy január végén megtörténik a brexit.

Ez pedig az első szög az unió koporsójába.

Most arról illene értekezni, hogy ez mennyire szomorú fejlemény (amúgy az). De jó szívvel mégis azt mondja ki először az ember, hogy ez az igazság győzelme, hogy ne mondjam: diadala. Ami ugyanis a brexitről döntő népszavazás óta zajlott a szigetországban, az maga volt a kutyakomédia, a demokrácia és minden egyéb tünemény lábbal tiprása.

Ezt érezhették a derék angolok is, amikor most elmentek az urnákhoz, és leadták voksukat arra, hogy legyen vége ennek a kutyakomédiának. Igen, a „splendid isolation” Angliája, Lord Emsworth és Mr. Psmith (a p néma!) Angliája, a Csengetett, Mylord? Angliája meg a liverpooli melósok Angliája jelentette most be szelíden, hogy elege van ebből az egészből. Az élhető Anglia bejelentette, hogy köszöni szépen az eddigieket, de meg szeretne maradni olyan „régimódinak”.

Amúgy jó, ha tudjuk: mialatt célegyenesbe fordult a csütörtöki választás kampánya, az Európai Unió szeretve tisztelt parlamentje egyebek mellett abban a rendkívül fontos ügyben hozott történelmi jelentőségű határozatot, miszerint az unióban biztosítani kell a négyéves (!) gyerekek maszturbáláshoz való jogát.

Most azt hiszik, viccelek.
Pedig nem. Ez rögvalóság. Olvass tovább »

EGYÜTT TOLJÁK GYURCSÁNY SZEKERÉT

 

Az ellenzék megint mást mond és mást cselekszik, nem szavazták meg ugyanis a bírák és az ügyészek illetményemelését sem a parlamentben, pedig azt az elmúlt években többször hangosan követelték – mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

gyurcsanykocsinmti2.jpgFOTÓ: MTI/TAIPUSZ ATTILA, ARCHÍV, ILLUSZTRÁCIÓ

Néhány éve Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselőként időszerűnek nevezte a bírák érdemi fizetésemelését, a szintén szocialista Varga László pedig a közelmúltban beszélt arról, hogy szerinte a bírák bérrendezésében teljes körű politikai konszenzus van a Házban – idézte fel a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy a Jobbik is többször felszólalt a bírák és az ügyészek fizetésemelése ügyében, például a párt korábbi parlamenti képviselője, Staudt Gábor „az asztalt verte az ügyben”.

Most azonban egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg a bírák és az ügyészek illetményemelését – mondta Bajkai István.

Közölte: a kormány javaslata szerint 2020. január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnének, majd 2021-ben és 2022-ben további 12, illetve 13 százalékkal nőne a bérük. Ezzel európai uniós szintre emelkedik a bírák és az ügyészek javadalmazása – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy az intézkedés mintegy háromezer bírót és kétezer ügyészt érint.

rendszervaltoztatokbelyegmti.jpg

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: