Völner Pál kijózanító csapást mért a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott Gréczy Zsoltra (videó)

A keddi parlamenti ülésnapon Völner Pál olyan csattanós választ adott a Demokratikus Koalíció megmondóemberének napirend előtti felszólalására, hogy azt egészen biztosan sokáig emésztgeti majd a Gyurcsány-párt képviselője. Gréczy Zsolt ezúttal Varga Juditot állította célkeresztbe, egyebek mellett azt hangoztatva, hogy a miniszter asszony “azzal került a bársonyszékbe, hogy tud harmincat dekázni.” De nem kímélte a fideszes politikusokat és azok családját sem, akiket ügynökmúlttal vádolt vagy éppen kommunistaként emlegetett. 

Völner Pál államtitkár szerint “van annak egy diszkrét bája, amikor a DK padsoraiból kommunistáznak és a korábbi rendszert értékelik”, majd felidézte, hogy 2006 őszén “Gyurcsány Ferenc és pribékjei” lovasrohamot vezényeltek a békésen megemlékező tömegre, emberek szemét lövették ki, megvertek egy országgyűlési képviselőt. Gréczy Zsoltnak adott viszontválaszában azt is hangsúlyozta, “nem az különböztet meg bennünket egymástól, hogy milyen családi kapcsolataink vannak, hanem, hogy ki, mit tesz.”

És ha ’56-ról van szó. Pozsgay Imrét idézte. Ki jelentette be Nagy Imre és társai kivégzését? Aki egyfajta elégtételként tálalta ezt a közvélemény elé? És nem az a baj, hogy ez Apró Antal volt és az sem baj, hogy Dobrev Klárával van rokoni kapcsolata, ez magánügy. Az a baj, hogy Önök még mindig ugyanazon az oldalon vannak. (…) Önök mindig szembefordulnak a nemzeti érdekekkel.

Hozzátette:

Önök felelősek azért, ami ebben az országban 2002-2010 között történt. Amikor privatizálni akarták a kórházakat, amikor vizitdíjat vezettek be, önök mindig az itt élők ellen tettek. El akarták adni azt az ivóvízkincset, ami itt van a talpunk alatt, még a víztől is megfosztottak volna bennünket(..) Önök alig várták, hogy a termőföldet megvásárolhassák a külföldiek, ahogy elkótyavetyélték a nemzeti vagyont, mint ahogyan eladták, orosz kézre játszották a MOL utolsó részvénypakettjét, amit ennek a kormánynak kellett visszavásárolnia. És önök beszélnek oroszbarátságról? Amikor az nekünk súlyos milliárdokba került. Folyamatosan a nemzet ellen cselekedtek. (…)Önök eladósították az országot. 

Végül azt tanácsolta az ellenzéknek, hogy keressenek végre egy olyan platformot, ahol kiállnak a magyarok, a magyarság mellett. Gréczy Zsolt és Völner Pál napirend előtti felszólalását érdemes megnézni!

PestiSrácok.hu, fotó:MTI/Bruzák Noémi, videó:Parlament.hu

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: