Liberális könnyek

 

 

Bohár Dániel

2019.11.16. 16:08

Senki nem kérte őket, de eljöttek. Keresték a fogást, ha pedig nem találtak, hát kitaláltak, majd visszatértek buckáikba, összefésülték elmés gondolataikat és megírta mindegyik a saját mocskát. Péntek este nehéz lehetett nemzetellenes libsinek lenni, de egy igazi zsoldos éles helyzetben is hozza a kötelezőt.

Ahogy sejteni lehetett és előre borítékolható volt, elkészültek azok az irományok, amelyek minden szava azért íródott, hogy a lehető legrosszabb színben tüntessék fel az új Puskás Arénát. Voltak ezeknek előzményei: a jegyértékesítéssel kapcsolatban, a korlátozott látási viszonyokkal és a parkolók hiányával. A gennyedzés gázpedáljára a csupa négyesekből álló portál egyik nagyon hasznos és értékteremtő munkát végző szerzője már péntek délután rálépett. A progresszív tálentum billentyűzetét el nem koptatva alkotott cikket arról, hogy egy a Rákóczi úton haladó teherautóból kieső disznó a Puskás Stadion felé halad. Az alaphír, miszerint egy sertés kiesett az autóból valóban meghökkentő, nem jellemző Budapestre és most finom voltam, de ezt összemosni a péntek esti mérkőzéssel rendkívül frusztrált elmére vall. A cikk írója 65 ezer magyar embert disznózott le, mondván, aki elmegy a meccsre az sertés. Rendkívül PC és haladó gondolat. Bele sem merek gondolni, hogy fordított esetben mi történne, azaz ha egy jobboldali portál tálalna hasonló stílusban egy történetet. Szerencsére a dehumanizálás ezen a térfélen nem bevett ujjgyakorlat. Olvass tovább »

A lázadó lázadása

puskasarena-1-760x380.jpg

 

 

Zsigmond Barna

2019.11.16. 17:28

Egy MG nevű, Indexes, önmaga ellen is lázadó tollforgató a Puskás Aréna megnyitóját is a magyar teljesítmény elleni támadásra használta fel.

Amikor egy egész nemzet ünnepel, mert elkészült egy gyönyörű stadion, amely 15.000 magyar ember munkájának eredménye, akkor az Index lázad a magyar teljesítmény ellen. Nem lehetett nem írni arról, amiről mindenki más ír, és mert magyar sikerről írni indexes az indexen, lementek lázadóba. Kiderült mindenhonnan lehet látni az Arénában a pályát és jött a hír, hogy közlekedési káosz sem alakult ki,
(bármennyire is szerették volna egyesek) tehát ez a téma is sztornó.

MG azt választotta címként, hogy lázadni ment a VIP-be a NER ellen, és miközben sunyin fikázza a stadiont azt merészelte írni, hogy

elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből […] A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt..„

– folytatja MG. Olvass tovább »

Karácsony Gergely – program, ígéret, valóság

Az egy hónapja hivatalba lépett főpolgármester programja folyamatosan formálódott, változott az előválasztás során; és elmondható az is, hogy csupán a győzelmét követően vált véglegessé a tartalma. A városvezető a politikai cselekvésterv nem szokványos megszületését azzal indokolta, hogy több egymástól ideológiailag mesze álló párt jelöltjeinek ötleteit kellett összefésülnie a saját maga által megfogalmazott prioritásokkal. A „Budapest Mindenkié” címet viselő politikai programot azonban több személyes ígérettel egészítette ki, melyek száma így megközelítőleg 140-re nőtt (a kisebb-nagyobb átfedések miatt nem lehet pontos számot mondani), de ha figyelembe is vesszük az eltelt idő rövidségét, akkor is azt láthatjuk, hogy az első kis lépések nagyon távol állnak az eredetileg meghirdetett cselekvési tervtől. Ennek oka egyrészről az, hogy Karácsony Gergely a választási kampány hevében többet ígért, mint amire valóban képes lehet; másrészről pedig, hogy a pozíció mögött olyan többpárti összefogás jött létre, melynek különböző érdekeit lehetetlen összehangolni; pacifikálni is csak úgy lehet az egymásnak feszülő feleket, ha hatalmi és anyagi előnyökkel látja el őket. Így – ahogy előre látható volt – a főpolgármester az ígéreteitől eltérően indult, de megtett mindent azért, hogy az őt támogató ellenzéki pártok igényeit kielégítse. Bár kérdéses, hogy ez meddig és milyen áron, mennyi megalkuvással tartható fenn.
  • A szerző filozófus, a XXI. Század Intézet kutatója

A PROGRAM IDEOLÓGIAI SOKSZÍNŰSÉGE

A „Budapest Mindenkié” cselekvési terv tartalma szerint leginkább a Nyugat-Európából átvett, modern zöldpolitikai értékeket követi, több helyütt Stockholm, Berlin és Párizs programjának példái jelennek meg benne. Fellelhető továbbá számos mai liberális gondolat, illetve baloldali, egalitárius cél is. Ideológiai szempontokat vizsgálva elmondható, hogy a program a polgárok egyik felének rokonszenves világképet jelenít meg, míg a konzervatív, kereszténydemokrata eszme klasszikus toposzai hiányoznak belőle, annak ellenére, hogy a preambulum szerint világlátástól függetlenül, minden fővárosi polgár érdekeit és értékeit szeretné képviselni. Olvass tovább »

Gyönyörűen elhasalt a bíróságon Gyurcsányék imádott ügyvédje

Jóbarátok (Fotó: Magyar Nemzet)

Elutasította a Budapest Környéki Törvényszék Czeglédy Csaba és Kész Zoltán keresetét, akik az őket ért állítólagos személyiségi jogi sérelmek miatt próbáltak kisajtolni egy kis pénzt Budai Gyulából. Ehelyett azonban a bíróság első fokon elhajtotta őket, sőt még a perköltséget és a kereseti illetéket is nekik kell megfizetniük. Kérem a Tisztelt Olvasókat, ne kacagjanak hangosan, de Czeglédy és Kész az ő állítólagos „jóhírnevük” megsértése miatt perelte be Budait… 

Az ügyben Gyurcsány házi ügyvédje, Czeglédy Csaba volt az egyik felperes, Kész Zoltán balliberális politikus pedig a másik. Mindkettejüket Czeglédy ügyvédi irodája képviselte a perben, amely után mostanában úgy kapkodnak a vörös rongyokba öltözött önkormányzatok, mint gyöngytyúk a takonyra. Czeglédyék egy tavaly április 4-ei sajtótájékoztatója miatt rángatták a bíróságra Budai Gyula fideszes parlamenti képviselőt, a külügyminisztérium külpiacok fejlesztéséért felelős miniszteri biztosát. Budai ugyanis akkor a következőket mondta:

Kész Zoltánnak, Veszprém országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba szocialista politikustól kapott 2014-es választási kampányának finanszírozására. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Czeglédy és bűnszervezete támogatja a baloldali és álfüggetlen jelöltek kampányát, köztük Kész Zoltánét is, akinek 50 millió forintot adott erre a célra. Az a kérdés, hol van ez a pénz, mire használta fel ezt az összeget Kész Zoltán. Fölvetődik a kérdés, hogy Kész egyeztetett-e Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, valamint az MSZP vezetésével kampánya finanszírozásával kapcsolatban. Két, egymástól független tanú állítása szerint a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy pénzzel támogatta Kész kampányát, az érdekeltségébe tartozó Human Operátor Zrt. által foglalkoztatott diákok pedig munkájukkal segítették a kampányt.

Czeglédy és Kész szerint az alperes valótlan kijelentéseivel megsértette az ő „jóhírnévhez” (sic!) fűződő személyiségi jogaikat, ezért fejenként egy-egymillió forintos sérelemdíjat követeltek a fideszes politikustól. A Budapest Környéki Törvényszék azonban november 7-ei elsőfokú, nem jogerős ítéletében teljes egészében elutasította keresetüket. (Az írásba foglalt ítéletet a felek a napokban kapták kézhez.) Ebben Czeglédyt és Készt fejenként 63 ezer 500 forintos perköltség és 60-60 ezer forintnyi kereseti illeték megfizetésére kötelezték. Hab a tortán: az összesen 127 ezer forintnyi perköltséget Budai Gyulának kell leszurkolniuk.

Az ítélet kimondta: Budai Gyula a sajtóban megjelent tudósítások alapján mindössze véleményt nyilvánított a két alperesről, ráadásul

a sajtóban megjelent cikkeket nem torzította el, nem hamisította meg, nem tüntette fel hamis színben, a jelentős közérdeklődésre számot tartó ügyben álláspontját fejtette ki, véleménye nem volt indokolatlanul bántó, sértő, lealázó, ezért a bíróság megítélése szerint a felperes elsődleges és másodlagos kereseti kérelme sem alapos.

Olvass tovább »

Vajon mitől ilyen gonosz Cseh Katalin?

Na mitől?

Azt mondják az ember tekintetében minden benne van.

Nézzenek rá erre a képre! Minden benne van, igaz? Minden látszik a pofáján.

Nézzük meg közelebbről ezt a tekintetet:

Minden benne van, de tényleg.

Süt belőle a gonoszság. Nem véletlenül nevezte el Jurák Kata Halálbarbinak!

Ez egy nem magyar lelkületű ember. Külföldön született. Külföldön élt. Most Magyarországon élősködik, és hazánkkal szemben politizál. Ezért fizetik.

Óvakodj tőle!

 

mindenszo.hu

 


 

A „Halálbarbi” már a NATO-nak könyörög, hogy buktassa meg Orbánt

Cseh Katalin és Donáth Anna (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Miután Brüsszel valami különös okból nem óhajtja elkergetni Orbánékat a hatalomból, a tavaly decemberi puccs pedig nem jött össze, ezért Cseh Katalin (született: Montreal) immár az Egyesült Államok és a NATO azonnali beavatkozását kéri, követeli. Cseh Katalin azt akarja: a NATO „kényszerítse” Magyarországot, hogy a Cseh Katalinnak tetsző létformában tengesse életét. Hogy egy katonai szövetség esetében mit jelent a „kényszerítés”, azt nem nehéz kitalálni. Úgy tűnik, ez a nő kész lenne külföldi haderőt hívni a törvényes magyar kormány megdöntésére, ami utoljára Kádárnak sikerült. Őrület! Egy biztos: jól működő jogállamban fölszámolják a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, külföldről pénzelt, nyugati titkosszolgálatok által dróton rángatott pártokat, amelyek alkotmányellenes módszerekkel, erőszakosan akarnak hatalomra jutni…

Sugárzó értelmű Cseh Katalin (akit botmixeres nyeherészése okán találóan „Halálbarbinak” nevezett el Jurák Kata kolléganőm) nem fér a bőrébe. Miként pártja, a Momentum sem. Egyre csak kapkodjuk a fejünket: ma éppen hol és hányszor árulták el a hont. Pár napos hír Cseh Katalin, Fekete-Román András és Donáth Anna nemzetveszejtő ügyeskedése: előbbiek egy-egy román elnökjelölt mellett kampányoltak a magyar ellenében, utóbbi pedig a felvidéki magyaroknak magyarázta el, miért is kell nekik büszke szlovákoknak lenniük.

Még ki sem hevertük ezeket, jött az újabb pörölycsapás. Halálbarbi kiírta a Facebook-oldalára, hogy azonnal az Egyesült Államok segítségét kéri a magyar jogállamiság kétségbeejtő helyzete miatt. (Szerintem vagyunk egy pár milliónyian, akik már a falat kaparjuk a jogállamiságozás miatt – ám Csehék csak ismételgetik rendületlenül, mint egy zárlatos papagáj.) Arról is hadovált egy sort, hogy Orbán Viktor egyre szorosabb kapcsolatot tart a világ diktátoraival, és ezt a világ közvéleményének haladéktalanul el kell ítélnie. Briliáns, hogy Katalin épp az amerikai kongresszusban akar előadást tartani a diktátorokról: hisz tegnap találkozott Trumppal az egyik ilyen diktátor, Erdogan török elnök, akit pár napja a mi miniszterelnökünk is fogadott, előzőleg pedig Merkel, Macron és sok más nyugati vezető vendégszeretetét élvezte. Már várom, nekik mikor ír hisztérikus levelet, hogy kivel ne találkozzanak a jövőben…

A bejegyzés legerősebb mondata csak ezután következett:

Az EU mellett a NATO-nak is szerepet kell vállalnia a jogállamiság normáinak kikényszerítésében – akár a NATO országokon belül is.

Hogy egy katonai védelmi szövetségnek mi köze a Cseh ízlése szerinti „jogállamisági normákhoz”, jó kérdés. Ilyen erővel a románokhoz is fordulhatott volna – őket úgyis jobban bírja, mint minket. Furdal a kíváncsiság, mire gondolt a költő: hogyan „kényszeríthetne” ki bármit a NATO, hacsak nem katonai erővel. Mégis, hány Tomahawk-rakétát lőjenek ki ránk, hogy Katalin megnyugodjon, és abbahagyja végre a picsogást?

Szerény véleményem szerint a magyarországi jogállamiság valóban gyenge lábakon áll. Ha nem így lenne, akkor már fölszámolták volna a Momentum nevű, súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügynöklerakatot, helyét pedig sóval hintették volna be. Hogy a zivataros túróba garázdálkodhat még szabadon egy olyan párt,

Működő jogállamokban ennél jóval kevesebbért is lehúznák egy ilyen hazaáruló párt rolóját. Nálunk viszont vidáman működhetnek: árulhatják a nemzetet, írhatják a feljelentéseiket, leszavazhatják a magyar tisztségviselő-jelölteket, követelhetik a NATO közbelépését, az országnak járó uniós pénzek elvételét és szavazati jogunk felfüggesztését. El tudják képzelni, hogy Franciaországban egy percnél tovább létezhetne egy ilyen alakulat? Na ugye!

A magyar nemzetet betegesen gyűlölő, határok nélküliséget és internacionalizmust hirdető Momentum nem az SZDSZ továbbélése – rosszabb annál. Ha netán hatalmat kapnak, ezt bizonyítani is fogják. Az SZDSZ-nél sokkal profibban fölépített, irgalmatlan pénzekkel kitömött pártról van szó, amely ha 2022-ben Gyurcsányékkal együtt kormányra jutna, Magyarországnak annyi lesz, meg egy Ba

Orbánfóbia, a megunt pesti divat

 

Kaptam egy baráti levelet a napokban a „liberális” előítéletek apropóján. Így kezdődik:

„Ez a sok baloldali álszent, hazug, erkölcstelen, ámbár zsánerében tehetséges, nemzetközi hírű kultúrkompozítor, valóságépítő, – legyen az képzőművész, író, vagy posztdoktorandusz rasszizmus kutató – tobzódik az előítéletekben. Annyira, hogy korlátoltságukat a szélsőjobboldal legrosszabb elemei is megirigyelik. Nem véletlen, hogy az álemberségtől tudathasadott bal, és az ellenkező pólusú szélsőjobb reprezentánsai a hatalomért – pszichopatológiai tünetegyüttesként – a józan észt és minden elvet cáfoló módon együtt lépnek fel. Pusztán azért, hogy legyen erejük az általuk koholt módon felcímkézett, megbélyegzett diszkreditált Orbán felé hajló elemek eltüntetésére.”

A levélíró az ellen a poros pesti véleménydiktatúra ellen kel ki, amiben felnőtt és azóta is hasonlókat él meg fővárosiként, a Facebook posztok meg az ezredforduló közhangulatát idézik számára vissza. Nehogy már ott tartsunk még most is, hogy mindaz, aki az underground zenén nőtt fel, szereti a független színházat, esetleg romkocsmatöltelék, megnézi a szerzői filmeket, netán biciklizik a városban – merthogy a múlt héten a Városházára bebringázó Karácsony Gergő volt ettől nagyon trendi és még szimpibb egyesek szemében –, vagy éppen környezetvédő, zöldtudatú, annak Viktorfóbiásnak is kell lennie! Ne ragadjunk már le ott, hogy a vállaltan nemzeti érzelmű az ilyen ízlésű körökben ne mondhassa el véleményét anélkül, hogy hülyének néznék. Olvass tovább »

Miféle tébolyodott világ ez?

2019. november 9. 21:54

PÁRKÁNYI ESZTER
Alapjogokért Központ
A közösségi média amoralitásáról.

„Nem akarok többé ezen a bolygón élni” – olvashatjuk a zokniszandálos képekről készült mémeken a rongyosra használt közhelyes sóhajtozást. Akarunk-e egy olyan világban élni, ahol művészi önkifejezésnek számít, amikor egy drag királynő tengernyi fröcsögő művér kíséretében kivág magából egy játékbabát és letépi a fejét? Ha a kedves olvasók már ezt a leírást is gyomorforgatónak találták, akkor magát a „performanszról” készült videót ne tekintsék meg. 

Ugyanis az „előadásnak” gúnyolt polgárpukkasztás még mindig elérhető két közösségi felületen, a YouTube-on és az Instagramon is.

Egyedül a Facebookra feltöltött videó lett eltávolítva (utólag nem megállapítható, hogy maga a „művész” vagy a platform tette-e meg), de ugyanez a felület önkényesen letörölte egy ír életvédő oldalnak az esettel kapcsolatos felháborodását kifejező posztját is. Hogy miért lehet továbbra is fent az Instagramon, a legtöbb fiatal által használt közösségi oldalon? Mert ezek szerint nem ütközik a „közösségi alapelveikbe” az abortusz, a gyermekgyilkosság, lefejezés, kannibalizmus, halál és csonkítás megjelenítése, mit több, propagálása. De vajon tényleg belefér? Ha egy abortuszellenes, életvédő szervezet készítene egy videót esetleg a valódi magzatelhajtás gyilkos mivoltáról, az mennyi ideig lenne elérhető? Ugyanaz lenne-e a reakciója a Pink News LMBT propagandaoldalnak, mely most örvendezik, mert „jól kiakadtak a keresztények, milyen szórakoztató”?

Az egész látvány sokkoló: egy nőnek öltözött-maszkírozott férfi régimódi női fehérneműben, kipreparált terhes hassal ül a bárpulton, Ke$ha Cannibal című számára tátog és vonaglik. Majd elkezdi késsel szurkálni a saját „pocakját”. Belenyúl, keze véres lesz, leönti magát egészen valósághű művérrel. Ezután kihúz „hasából” egy játékbabát, lenyalogatja róla a művért, végül letépi a fejét és pörgeti a levegőben. Mégis az egészben a legmegrendítőbb, hogy mindezt nemhogy tétlenül nézik, hanem még meg is tapsolják és fizetnek a „művésznek”. Nem volt ott egy jóérzésű normális ember sem, aki közbelépett volna. Hol vannak ilyenkor az emberi méltóságot féltő és számonkérő hangok? Hol vannak a politikai korrektség billentyűzettel felvértezett lovagjai? Ki gondol ilyenkor azokra a nőkre és az érzéseikre, akik elvesztették kisbabájukat, esetleg nem eshetnek teherbe?

Úgy gondolom, hogy nincs olyan jóérzésű ember, legyen az életvédő vagy abortuszpárti, aki ne ítélne el egy ilyen gusztustalan, nyíltan életellenes, emberi méltóságot sértő előadást. Akinek rendben van az erkölcsi iránytűje, az nem nézheti tétlenül még csak az imitációját sem egy gyermek meggyilkolásának, pláne nem egy olyan korban, amikor egyébként a kettős mérce jegyében sorra tiltanak le jobboldali tartalmakat és tartalomkészítőket a közösségi médiaplatformokon. Azokról pedig, akik minden újhullámos hóbortjukat a transznemű gyermekektől kezdve a gendersemlegességig az emberi méltóságból vezetik le, sokat elmond, hogy ezt az előadást nem tartják kifogásolhatónak.

Az Instagram ennek a baloldali szemléletmódnak a leképeződése: az abortusz PC, a húsfogyasztás nem az. Sorra tiltanak le ugyanis olyan képeket, amelyeken fogyasztásra szánt állatok vagy testrészeik szerepelnek, mert az bántja a szemüket és sértő a vegánokra nézve. Tavaly szeptemberben egy londoni étterem megkopasztott döglött libáról készült képét jelölték meg érzékeny tartalomként a platform cenzorai „állatcsonkítás” miatt. Elértünk tehát odáig, hogy az állatok jogai előrébb valók még a halálban is, mint a meg nem született gyermekeké.

Érezzük, hogy nincs rendben, tehát nem szabad csendben tűrnünk. Azoknak az emberi méltósága sérült, akik még nem tudják megvédeni magukat, nincs hangjuk. Igen, megsemmisítő, de igaz és jogos cinizmussal jegyezte meg évtizedekkel ezelőtt Ronald Reagan, hogy azoknak viszont, akik az abortusz pártján állnak, volt lehetőségük megszületni. Egykor talán, ha unokáink visszatekintenek mai korunkra, nem tudják majd felfogni: milyen őrület tombolhatott, mikor az emberek a születés előtt halálra ítélték a gyermekeiket.

%d blogger ezt szereti: