Neked is eleged van már a sorosozásból… ?

69646163_2797703886929651_5405444976010067968_n.jpg

Független szakmai sajtó mostanában III.

Független biciklivel érkezni, majd szocialista autóval távozni? Teljesen rendben van, a függetlenség akkor is függetlenség volt, amikor Karácsony kampánycsapatában dolgoztak, tehát akkor is függetlenség, amikor a független újságíró leszerződik a Városházára. Na, nézzük, mi maradt még ki a független szakmai sajtó vizsgálatából!

Az Index például tegnap is kitett magáért. Ahogy a Dull Szabolcs – Bíró Mariann páros múlt héten Karácsony Gergely intim részeinek kedveskedett, úgy most Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes kényeztetése volt soron. A melegséget árasztó IKEA-bútorzat és a rajta jól mutató, aranyos szívecskés bögre, amelyből Kerpel-Fronius Gábor végigkóstolhatta az Index legmelegebb nyalánkságait, remélhetőleg kiegészült egy tálcával, ami felfogta ezt a rengeteg szeretetnedvet, amit az Index fröcskölt rá, miután játékosan kiszívta belőle. Mindenesetre láthatóan lubickolt, szó szerint és képletesen is, hiszen a felétől ügyesen leadta ugyanazt az SZDSZ-es szöveget, amelyet 2010 óta csak lopva-félve mertek egymás közt a Budai Liberális Klub andalító délutánjain. A Szent Külföld a követendő, onnan kell ellesnünk és adaptálnunk a remekül működő példákat a hazai viszonyokra. Majd ezekre a hazai viszonyokra lehet fogni később, ha megbukunk velük.

Gúnyolódhatnánk itt az előző két részhez hasonlóan a lakattéi magasságokban járó kérdéscsokraikért, amelyek nagyjából leírhatok a „Főpolgármester-helyettes Úr! ❤ Mennyi idő kell ahhoz, hogy érezzük végre mi, budapesti polgárok, ahogy Önök jót tesznek végre Velünk?”, esetleg a „Főpolgármester-helyettes Úr! ❤ ❤ ❤ Mit tud tenni Ön azonnal a városházán a (fideszes) korrupció ellen?”, de erről mégis, csak pár szót ejtettünk, mintegy hangulatteremtő céllal.

Hogy ma mégsem az Index újságírásnak nevezett szerelmes pillanataival fogunk foglalkozni, arról az Átlátszó nevű független oknyomozó portál gondoskodott. Az Átlátszó a saját öndefiníciója szerint igazi őrkutya. A függetlenség és az átláthatóság legnagyobb védelmezője és kikényszerítője a hazai közéletben. Elképesztően büszkék most rá, hogy a frissen megválasztott MSZP-s polgármester Horváth Csabát is be tudták csicskítani, kénytelen volt visszavonulót fújni saját fondorlatos tervéből, amelyben a maradék zuglói közvagyont szerette volna egyszerűbben és gyorsabban kiárusítani az MSZP-közeli zuglói körnek. Ezzel bizonyítanák hát nekünk, illetve leginkább önmaguknak, hogy ők mentesek a bűnös és bűnöző MSZP-s múlttól és jelentől. Ők a legtisztább és legártatlanabb hópehely ebben a viharban, amely mindkét lopós gonosztól egyforma távolságban áll és egyformán leleplezi tolvajlásaikat.

Szegény Horváth Csabára egyébként is rájár a rúd. Valahogy egyfajta “szimbóleum” lett most odaát. Összellenzéki köpőcsésze és szurkálnivaló vudubaba egyszerre. A Kötöttfogástól az MSZP-logó alatt induló jobbikos újságíró Balogh Gáborig most az egész összellenzéki tömb azon nyavalyog, hogy miképpen szabadíthattak ránk megint ilyen alakokat a képzeletbeli politikai panoptikumból. Ránk. Izé, ők… Valahogy, mintha ez a dolog elfelejtődne a kis képletükben – hiszen olyan rég volt már, legalább egy hónapja… – bár nyilván ezért is Orbán lehet a fő felelős, hiszen miatta voltak kénytelenek bevenni őket kis összefogásukba, majd a végén rájuk is szavazni.

Vajon elsősorban önmaguknak akarnak ilyenkor bizonyítani? Saját magukat akarják felmenteni a hülyeségük következményeivel való szembesülés alól? Biztos nagyon szar lehet MSZP-snek lenni, meg MSZP-sekre szavazni, de mégis ők teszik ezt, nem?

Tényleg észszerűnek tűnő magyarázat számukra, hogy mi kényszerítettük erre őket?

Mindenesetre a folyamat leggátlástalanabb szereplője a független-oknyomozó Átlátszó.hu. Az a független sajtóorgánum, aki a saját függetlensége és objektivitása igazolására meghátrálásra kényszerítette azt a szerencsétlen Horváth Csabát, aki valószínűleg semmi egyebet nem csinált, mint amit az összes többi párttársának szabad.

Valahogy mégsem fekszik jól náluk. Biztos a feje ilyen irritáló, és azért.

Mindenesetre egészen véletlenül a héten kiderült egy érdekes információ a független-objektív, MSZP-től és Fidesztől, de főleg a disznóságaiktól egyenlően távol álló Átlátszóról. Távozott ugyanis az egyik alapító-résztulajdonosa. Az MSZP-s Gyurcsány és az MSZP-s Bajnai-kormányok MSZP-s államtitkára, aki most, hogy az MSZP vörös szerencsecsillaga ismét felragyogott, a független tényfeltáró újságírás helyett visszamegy inkább MSZP-snek. Oda megy, ahol tanácsot adhat az MSZP tavalyi kormányfő-jelöltjének, aki úgy volt, hogy az MSZP EP-listavezetője lesz, de inkább az MSZP főpolgármester-jelöltje lett.

Megy szépen a sok MSZP-s volt miniszter meg államtitkár közé, tanácsot adni a sok-sok MSZP-snek.

Az Átlátszó és független médiamunkásai pedig meg se rezzennek. Ez végül is egy természetes folyamat. Ők teljesen függetlenek, hiszen csak előtte meg utána MSZP-sek, meg lélekben talán legbelül közben is, de az tök más. A lényeg, hogy így készül a teljesen független tényfeltáró média.

Független biciklivel karikázik a kamerák előtt, de bármikor kész közpénzből fizetett MSZP-s szolgálati autóval távozni, ha épp megint hatalomba szavazzák őt Budapest MSZP-s polgárai.

Olvass tovább »

Unu Momentul

Sikerült megszereznünk a neves kolozsvári beszédet, amely most már mégis magyar nyelven hangzott el a román progresszív erők állománygyűlésén. Az idegen nyelveket kiválóan beszélő felkészült magyarországi liberális fiatalember ezúttal is kitett magáért, hiszen a Picasso kalandjaiból ismert keveréknyelven folyékonyan értette meg magát a hozzá hasonszőrű (vajon hol van a románokon szőr?) román elvtársaival.

Buna seara! Ahoj! Alo! Salut! Sunt EU, un Hajduk! Mayahi-Mayaho! Halli-Hallo! Servus, Cluj-Napoca-Klausenburg! Olvass tovább »

Olga a kultúros

HÍR TV

2019. november 11., hétfő 09:58

Kálmán Olga vasárnap belépett a Demokratikus Koalícióba.

És ha ez nem lett volna elég ezen az esős szutymákos napon még Gy. Németh Erzsébet kulturális főtanácsadója is lett.

A titulus egészen pontosan így szól:

“A kultúráért is felelős főpolgármester-helyettes politikai főtanácsadója.”

Olga asszony kulturális megbízatása azért váratlan esemény, mert még aktív újságíró korában, miután elhagyta az ATV-t, hogy szoci propagandistából jobbikos kampányfőnök legyen, a Hir tévén több rekordot is felállított azzal, hogy egy-egy műsora alatt akár negyvenszer is képes volt kimondani, azt a bűvös szót, hogy oktatásegészségügy.

A Kálmán függetlenobjektiv Olga pályafutását követők sok egyéb mellet ezért is reménykedhettek abban, hogy a neves és mindig, minden helyzetben tárgyilagos műsorvezető asszony az oktatáshoz vagy az egészségügyhöz kapcsolódó területek valamelyikét fogja megkapni, majd egycsapásra rendbe tenni.

Nem így lett. Olvass tovább »

Gátlástalanság és cinizmus

 

Hétértékelő. Mindenért a kormányt fogja hibáztatni az új fővárosi vezetés

Nettó nemzetárulás, hogy Fekete-Győr András nem a magyar, hanem egy román jelölt mellett kampányol a román elnökválasztáson – mondta Boros Bánk Levente, aki mérhetetlen cinizmusnak nevezte, hogy azok döntenek majd a fővárosban a közpénzekről, akik 2010 előtt gyakorlatilag csődbe vitték az országot.

Gátlástalanság és cinizmus

Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Mindig is tudtuk, hogy Gyurcsány áll a háttérben, de ilyen szemérmetlen módon az emberek képébe vágni, hogy „visszajöttünk”, talán nem is lehet – mondta hétértékelőjében Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére utalva. Mint mondta, van egy szimbolikája, hogy éppen a bukott miniszterelnök ült az első sorban, és volt miniszterei, bizalmasai kaptak fizetős pozíciókat. Akik gyakorlatilag csődbe vitték 2010 előtt az országot, azokat nemcsak hogy közpénzből fogják fizetni, hanem ők is döntenek majd a közpénzekről. A politológus szerint ez mérhetetlen cinizmus. De innentől kezdve világos a helyzet, nem lehet bujkálni és a felelőtlenség látszatát kelteni. Ugyanakkor az elemző szerint a főváros új vezetői mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a kormányra mutogassanak saját tehetségtelenségük vagy sikertelenségeik miatt. Olvass tovább »

Kövér László: „A magyar baloldal mindig hajlamos volt arra, hogy a saját népe ellen szövetkezzen”

DSOKI20190506001-e1557494726645-760x380.jpg

Horváth József György

2019.11.10. 10:17

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Kövér László szerint a Demokratikus Koalíció elnökénél kevés több kárt okozó figurája volt a huszadik és a huszonegyedik századi magyar történelemnek.

A házelnök a politikát érdekes műfajnak nevezve úgy fogalmazott: Borkai Zsoltnak „az egyébként magánbűnök körébe tartozó erkölcsi botlása” a politikában szemlátomást megbocsáthatatlan bűnnek tetszik, de Gyurcsány Ferencnek vagy Horn Gyulának a „nemzet ellen elkövetett bűneinek sorozata” szemlátomást a megbocsátható bűnök sorába tartozik.

Kövér László azt mondta, nincs annál nagyobb bűne a rendszerváltozásnak, mint hogy négy évvel az első szabad választás után éppen „egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaárulót” jelölt az MSZP a miniszterelnöki székbe. A házelnök Horn Gyulát azonban „egy grál lovagnak, egy nemzeti hérosznak” nevezte Gyurcsány Ferenchez képest, akit „egy pitiáner, senkiházi nemzetárulónak” titulált. Olvass tovább »

A Demokratikus Koalíció továbbra is rajong Czeglédy Csabáért, Kálmán Olgáért pedig annyira odavannak, hogy bevették a pártba

 

Sajtótájékoztatónak nevezett ömlengésen jelentette be Gyurcsány Ferenc és Gy. Németh Erzsébet, hogy Kálmán Olga mától nem független és objektív, hanem a Demokratikus Koalíció megbecsült tagja. E hatalmas, egyszerre sajtó- és politikatörténeti mérföldkő mellett arról is tájékoztatták a szeánsz résztvevőit, hogy Kálmán nemcsak sima párttag lesz a jövőben, hanem (egyenesen) Gy. Németh humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes tanácsadója is. A Czeglédy Csaba önkormányzati szerződéseit érintő mellébeszélést a triumvirátus a párt szóvivőjére hagyta.

A légy megállt a levegőben, amikor Gyurcsány, Gy. Németh és Kálmán sorba rendezte magát a pódiumon. Rögtön érezni lehetett: valami történt, és sorsfordító események léptek ki most a kulisszák mögül, hogy szóljanak hozzánk, hala(n)dókhoz. A volt miniszterelnök kezdett, negédes, csöpögős szavakkal méltatta a volt médiamunkás és volt főpolgármester-jelölt-jelölt remek személyiségét és lenyűgöző életművét, majd – mikor az izgalmak a tetőfokon hágtak – bejelentette a mindenki által várt örömhírt: Kálmán Olga ezentúl hivatalosan is a Demokratikus Koalíció politikusa. Döbbenet. A jelenlévő médiamunkások még a levegőért kapkodtak, amikor már Gy. Németh Erzsébet vázolta, milyen nagyszerű lehetőség nemcsak a párt, hanem az egész emberiség számára, hogy Kálmán Olga most már hivatalosan is a csapat tagja, ezért azonnal kinevezte önmaga, vagyis a humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettes tanácsadójává. Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: