Gyurcsány magát mentegeti, és megszépítené az őszödi beszédet

A hétfői parlamenti ülésen nemcsak Hadházy Ákos botrányos viselkedése keltett megütközést, Gyurcsány Ferenc is alaposan meghökkentette a közvéleményt. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis miközben Orbán Viktort támadta napirend előtti felszólalásában, emlékezetes őszödi beszédét is elővette, mintegy azt mentegetve.

– Az értelmesebbje érti a beszédnek lényegét. Érti, hogy akár képes vagyok szembefordulni akár a sajátjaim egy részével is. Gyurcsány szerint a haza szolgálata nem történhet meg, ha nem becsületesen teszik, s hozzátette mindehhez: ennek a hazának szüksége van egy becsületes vezetésre.

Vagyis Gyurcsány már úgy magyarázza a tizenhárom éve hatalmas botrányt kiváltó szavait, hogy az egy „korrupcióellenes beszéd” volt, mellyel szembe ment a hozzá közel állók egy részének elfogadhatatlan erkölcsével és kultúrájával.

Az őszödi beszéd azonban olyan részeket tartalmazott, amely alapján éppen a fentiek ellenkezőjét lehet leszűrni.

„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”,

„Jöttek páran, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a k***a ország”,

„Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük”.

Ezek a mondatok önmagukért beszélnek most is, és tizenhárom évvel ezelőtt is. Akkortájt a balliberális sajtó „igazságbeszédként” akarta előadni a zárt körben készült beszéden elhangzottakat.

Gyurcsány magyarázkodására több kormánypárti politikus is reagált, Orbán Viktor miniszterelnök a beszéd súlyosabb mondatait idézte, majd úgy fogalmazott: nem tudunk önöktől morális kioktatást elfogadni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: