Mamahotel

 

Mióta kiderült, hogy a magyar fiatalok több mint hatvan (62,7) százaléka otthon lakik, folyik a jajgatás, hogy micsoda rossz a helyzet, ezeknek se állásuk, se pénzük.

Mióta kiderült, hogy a Föld az átlag fölötti tempóban melegszik, folyik a tiltakozás. Úgy szokták emlegetni, hogy tüntetés a klímaváltozás ellen. Sajnos a klímát nem érdekli a sokmilliós tüntetés.

A fenti hírek épp annyira pontosak, mint amilyenek manapság lenni szoktak. Néhány ponton érintik csak a valóságot. Hisz valóban brutális számnak tűnik ez a 62,7, ráadásul az EU-átlag csak 48,1. De azt már nem tudjuk, hogy mennyi az annyi. Meg, hogy ez mennyiben normális. Mígnem a végére kiderül, hogy az átlag magyar 27,4 évesen költözik el a szüleitől, ami csupán másfél évvel több, mint az EU-átlag. Vagyis nem lenne itt semmi látnivaló, hacsak az a kis ötven év szocializmus nem.

Ám vegyünk közös nevezőt a klímaváltozás és a mamahotellakók számának növekedéséhez. Lássuk, van-e a jelenségnek jó oldala. Egyáltalán valami újjal állunk-e szemben? A mi utcánkban például a hetvenes években, a szocpol fénykorában hatalmas családi házak épültek. Ezek a házak nemcsak rosszak, mivel gyenge minőségű szocialista építőanyagból rokonok és üzlettársak közreműködésével építették, hanem még kényelmetlenek is. De úgy vannak megcsinálva, hogy majd a gyerek a családjával a tetőtérben fog lakni.

Vagyis a hetvenes években még az tűnt normálisnak, ahogy előtte évtizedekig, sőt évezredekig, hogy fiatalok és szülők együtt, egy fedél alatt élnek majd. Aztán eltelt egy évtized, és a fiatalok szó szerint kirepültek. Hitelbe vettek, kaptak, örököltek valahol házat, lakást, bementek a városba, az öreg szülék meg ott maradtak a kifűthetetlen, ormótlan, rosszul szigetelt és ronda házakban a sok lépcsővel meg a hatalmas, hideg és üres padlással.

A mamahotelt évezredekig úgy nevezték: generációk együttélése. Ez volt a normális létforma. Ha volt is tányércsörgés a többgenerációs otthonokban, volt cserébe segítség is, kooperáció, és nem mellesleg tanulási folyamat. Lányomnak mondom, hogy menyem is értse. Így lett közösségi lét és egységes kultúra a családokon belül. Nem volt persze tökéletes, hiszen az ember sem az, de működött.

Tételezzük fel, hogy az, amit ma megvetően mamahotelnek szokás nevezni, nem más, mint a többgenerációs együttélés újjászületése. Ha pedig a klímaváltozás szempontjából nézzük ezt az életformát, sokkal egészségesebb, vagyis praktikusabb, klímakímélőbb, mint a sok kis különálló háztartás. Csak egyetlen lakást kell fűteni, világítani, egy kukája van, egy mosógépe, hűtője. Lehet, hogy egy autója is. Akárhogy is számoljuk, csak kevesebbet fogyaszt, mint sok kis önálló háztartás.

El kellene már dönteni, hogy minek is drukkolunk. Nem lehet egyszerre a fogyasztás dinamikus bővülésének, az életszínvonal növekedésének meg a klímavédelemnek is. Addig még értjük, hogy valahogy össze kellene illeszteni a kettőt, csak azt nem szeretnénk, ha ez nekünk személyesen is lemondással járna. Vagyis folyjon tovább a kartonos ásványvíz, áradjon a tízdekás csomagolású felvágott meg a harminckilós új frigó a hatkilós csomagolással. De közben valahogy valakik intézzék már el, hogy mindez ne kerüljön az Antarktisz jegébe meg a halak gyomrába. Mert a halakat szeretjük. Megenni. Jó sokat, mert egészséges.

Tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha a klíma belátná végre, hogy ez a sok rendes, jó szándékú ember joggal aggódik, és megjavulna. Megjavítaná saját magát. Hogy mi lenne a zöldekkel? Visszaköltöznének a mamájukhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: