„Íme, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul írják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet.”

József Attila: Íme, hát megleltem hazámat…

Plutarkhosz, a görög származású római történetíró, nagyszerű művében, a Párhuzamos életrajzokban, a régi korok nagy embereinek élettörténetét hasonlította össze, különös tekintettel a szereplők jellemének és sorsának különbözőségére. Én ezzel sajnos nem nagyon szolgálhatok, az én hőseim sorsa ugyanis roppant módon hasonlít egymásra, és távolról szemlélve, a neveken túl, a történetük akár össze is téveszthető. Nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat tudom csak bemutatni.

Gyors egymásutánban a kulturális és közélet három jelentős, ismert alakja távozott. Hogy néven is nevezzem őket: Heller Ágnes, Ungvári Tamás és Konrád György. Hogy hová távoztak, azt ők már tudják, ha tudják, mi viszont majd csak akkor tudjuk majd, ha magunk is eljutunk oda. Haláluk újfent rájuk irányította azt a figyelmet, melyért egész életükben annyit harcoltak. E figyelem, mint szinte minden, amit életükben tettek, megosztó. Egyesek nagy veszteségként, mások a sors igazságos ítéleteként tekintenek halálukra. Megítélni csak egy befejezett életet lehet, hisz míg él valaki, bármikor meglephet bennünket valami újjal, valami eddig nem létezővel. Foglaljuk hát össze, mennyire hasonló utat jártak be, a kezdetektől a végig. Olvass tovább »