„…úgy rendeztem én,
biztonságosan, hogy egyetlen lélek –
nem, egy hajszálnyi kár sem ért ott senkit…”

Shakespeare: A vihar

Meghalt Konrád György, olvasom. Ismét eltűnt valaki, Rajk és Heller után, valaki, a rendszerváltozás és az azt megelőző idők kétes figurái közül. Most aztán – a hagiográfia szabályai szerint – elindul a szentté avatási procedúra, melyben megpróbálják kiradírozni politikai szerepüket, és mint „nagy filozófust”, „jelentős építészt”, valamint „világhírű írót” bemutatni nekünk. Ám én kétlem, hogy ezek – a közéleti és szakmai élettörténet – elválaszthatóak lennének egymástól. 

1971-ben maghal apám, Ausztrália Melbourne nevezetű városában. Tüdőrákja volt. Mikor megállapították, az ottani angolszász orvosi szokások szerint, megjósolták számára, hogy nagyjából fél éve van hátra. In medio umbrae mortis, a halál völgyének árnyékában, szerette volna még egyszer látni a gyerekeit. Küldött hát meghívólevelet, pénzt útiköltségre, meg mit tudom már, mi mindent, ami a meghívás-bürokráciához kellett. Mi pedig – én és a húgom – beadtuk az útlevélkérelmünket. Valamennyi idővel később kaptam egy levelet a Belügyminisztérium valamelyik osztályától, melyben, statáriális tömörséggel, ennyi állt: „Kiutazása közérdeket sért”, alatta olvashatatlan aláírás; valami osztályvezető. Apám meg is halt, anélkül hogy láthattuk volna, vagy ő láthatott volna bennünket. Olvass tovább »