Száz virág nyílik ki Hongkongban

NEM AKARJÁK BEENGEDNI A „MÁS KÍNAIAKAT” A VOLT BRIT GYARMATON ÉLŐ KERESKEDŐK
Összecsaptak a rendőrökkel szombaton a Kínához közeli Sangsuj városában tüntető hongkongiak, akik a kínai kereskedők jelenléte elleni tiltakozásul vonultak utcára. A speciális jogállású városállam jellegű Hongkongban egy régi mondást ismételgetnek a helybéliek, miszerint „minden virágba borult”. A lírai mondásnak mai értelme azonban a kivirágzó tüntetések elszaporodása olyan városokban is, ahol eddig nem volt jele az elégedetlenségnek.

A kínai Sencsen városától nem messze fekvő településen tartott megmozdulások békésen kezdődtek, később azonban összecsapásokba torkollottak, írta az MTI. Egyes tiltakozók esernyőkkel és védősisakokkal dobálták meg a rendőröket, akik erre gumibotokat és paprikaspray-t vetettek be ellenük. A tüntetők azoknak a kínai kereskedőknek a jelenléte ellen tiltakoztak, akik rendszeresen tesznek rövid utazásokat Hongkongba, hogy az ott megvásárolt javakon végül Kínában adjanak túl. A tiltakozók Kína hivatalos nyelvén, a mandarin kínai nyelven szólították fel a kínai kereskedőket a távozásra. Egyes hongkongiak szerint a kereskedők nem fizetnek adót, és „felhígítják” Sangsuj identitását, valamint jelenlétük növeli az inflációt és feltornázza az ingatlanárakat.

Ez a félelem nem új keletű, nagyjából egy idős Sencsennel. Hongkong sajátos identitással bíró terület, amelyet sokszor szokás városállamnak nevezni, de ez távol áll a valóságtól. Hongkongban számos város van négy nagy szigeten, közülük is kiemelkedik a legismertebb és legsűrűbben lakott Hongkong-sziget, valamint a vele átellenben fekvő Kowloon. A nyugati Lantau főként a nemzetközi repülőtérről ismert, amelyet egy újonnan, mesterségesen feltöltött szigeten építettek, valamint az Új Területek nevű északi régió, amely Kínával határos. Sencsen felépítése az 1979-es kínai gazdasági reformfolyamat fontos eleme volt, az ultramodern város egyértelműen a brit zászló alatt hajózó Hongkong riválisaként épült, látványos, és hatalmasat tud szakítani az ott folyó kereskedelemből.

Sencsen növekedésével Hongkong helyzete is folyamatosan változott, majd az 1997-es uralomváltás tovább növelte a hongkongiak önmaguk kiemelkedő fontosságát érintő aggodalmait. A britek gyarmatbirodalmának kiemelkedő gyöngyszeméből egy rendkívül fontos, ám nem rivális nélküli városállammá vált Hongkong, amely még a Gyöngy-folyó torkolatvidékén sem számít egyeduralkodónak, hiszen Sencsen mellett Kanton is túl közel van hozzá, s mindhárom fölött ugyanaz a vörös lobogó látható. A gazdag sencseni üzletemberek pedig nem úgy viselkednek, ahogy a határon túl, azaz a hongkongiak szemében ők felfuvalkodott újgazdagok, akik átjönnek Hongkongba golfozni, meglátogatják az itt élő szeretőjüket, majd hazatérnek a sencseni üvegpalotába. Az említett golfpálya pedig épp Sangsujban van.

A tüntetés a Hongkongot több mint egy hónapja megrázó tiltakozássorozat része. Hongkongban eddig számos, időnként erőszakossá váló tüntetést tartottak a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen. E javaslat lehetővé tette volna, hogy az egyébként különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet ellenzői attól tartottak, hogy Peking visszaélne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használna fel, mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is.

A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát. A törvénytervezet elleni tüntetések az elmúlt hónapban többször is milliós tömeget vonzottak, akik a beadvány teljes visszavonása mellett már Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását is követelték. Július elsején, miközben Hongkong éppen annak az évfordulóját ünnepelte, hogy 1997-ben ugyanezen a napon a brit gyarmati fennhatóság alól visszakerült Kínához, a tüntetők egy csoportja betört a kormányzati épületkomplexumba, és megrongálta az üléstermet.

A demonstrálók közül sokan Peking egyre növekvő befolyását és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látták a törvénytervezetben. Lam végül a törvényhozás keddi ülésén elvetette a tervezet további tárgyalásának lehetőségét. Ez viszont nem jelenti azt, hogy sikerül lecsillapítani az egyre szaporodó tüntetéseket. Az előttünk álló hónapokban egymást fogják érni az előre bejelentett demonstrációk különböző hongkongi helyszíneken. A tüntetők nagy része azért tiltakozik, mert úgy véli, Peking megpróbálja befolyásolni a hongkongi életmódot, politikai és üzleti okokból beleavatkozik az életükbe, miközben az 1997-es megállapodásban kikötötték, hogy Hongkong rendszere nem változhat ötven éven keresztül.

Ennek külsőségei ma is látványosak, így a hongkongi autók jobb kormányosak, ha pedig Hongkong-szigeten valaki el akar jutni a sziget szívét jelentő Wan Chaiból Viktória királynő szobrához, akkor végig kell hajtania a Hennessy roadon, s a szobor ott található, ahol az út becsatlakozik a King’s roadba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: