KLÍMAAUTIZMUS INDEXEN

Kedvenc főszerkesztőm hívta fel a figyelmemet az Index egyik – ahogyan fogalmazott – „mélyen tudományos” cikkére.

Kedvenc főszerkesztőm hívta fel a figyelmemet az Index egyik – ahogyan fogalmazott – „mélyen tudományos” cikkére, amely az Index-féle „mértékadó” orgánumok bevett szokásához híven igencsak szenzációhajhász címmel operál, miszerint „2050-re befellegezhet az emberi civilizációnak a klímaváltozás miatt”. Noha a tudománytalan-fantasztikus thriller élvezetéről már régen leszoktam, leküzdve dermesztő rémületemet, amely a fenti cím láttán rögtön hatalmába kerített, mégis átfutottam az irományt. Valójában az Index szellemi sziámi ikerpárja, a markáns „baloldali elhajlásáról” ismert (vö. Is CNN fake news?, allsides.com, 2019. május 21.) és az álhírlogós pólók vezető divatdiktátorának számító (vö. Google: cnn fake news t shirt) amerikai CNN tévécsatorna tálalásában egy ausztrál klímaapokaliptikus agytröszt tanulmányáról van szó, márpedig a Mad Max (1979) óta tudjuk, hogy az ausztrálok számára az apokaliptikus fantáziálás ugyanolyan nemzeti sport, mint a krikett vagy a krokodilszelídítés. Eszembe sem jutna tehát, hogy e téren rivalizáljak velük.

Egyébként pedig, a félreértések elkerülése végett, a magamfajta troglodita klímaszkeptikusok nem azt vitatják, hogy időnként változik – ad abszurdum melegszik – az éghajlat, arról azonban egyáltalán nem vagyunk meggyőzve, hogy mindez az emberek tevékenységének és a tehenek kérődzésének a következménye (nem pedig egy természetes és hosszú távon önkorrigáló ciklus éppen aktuális fázisa), és hogy a klímaapokaliptikus lobbi által ajánlott megoldások hatékonyak és eredményesek lennének. Ráadásul egyre növekszik a klímaváltozás dogmáját megkérdőjelező tudósok tábora, akik rámutatnak, hogy a hőmérsékleti adatok nem támasztják alá egyértelműen a legutóbbi felmelegedést, és még ha valós lenne is a globális felmelegedés, akkor annak szerintük több lenne az előnye, mint a hátránya. Olvass tovább »

A CICCIOLINA-EFFEKTUS

A mai magyar ellenzéket egy giccses vurstlibábjátékos rángatja: Gyurcsány, a vásári kikiáltó. Ez a politikai bábcirkusz a magyar közélethez méltatlan hiszterizálásban merül ki.

KalmanOlgaDobrevMTI.jpg
FOTÓ: MTI (ARCHÍV, SZERK.)

Egy országnak sokféle arculata van. Művelődési, köz- és magánerkölcsi, életvitelbeli, konyhaművészeti többek között. De a legárulkodóbb talán a politikai kultúra, és azon belül, hogy milyen az ellenzéke. Vagyis a mindenkori hatalmat tagadó ellenáramlat. A többpártrendszerű polgári demokráciában éppen úgy, mint a különféle diktatúrákban. Fura dolog ezt állítani, hiszen a diktatúra ismérve, hogy nem tűr ellenzéket. A történelem tanúsága szerint azonban nem létezett olyan diktatúra, aminek ne lett volna ellenzéke. És egy nép politikai arculatát az szabja meg, hogy milyen is az az ellenzék. Alázatosan jelentem, e tekintetben csúf a magyar nép politikai arculata.

Magyarországon több mint fancsali képű, torz ez a politikai arculat. Az ellenzék miatt.

A kormányzó koalíciónak van eszményképe, ideológiája, szellemisége, a gyakorlatban is igyekszik megvalósítani. Amibe persze hiba, sőt súlyos kivitelezési tévedés is belecsúszhat. A lényege a nemzetcentrikusság. Ami ellentétben áll a nemzetközi, a nemzeteket fölszámolni óhajtozó irányzatokkal. Egyfelől a több ezer éves keresztény eszmeiségre, másfelől a magyar nemzeti hagyományokra, függetlenségünk megőrzésére épül. Ez azonban nem önálló cél, hanem csupán eszköz. Egy közösség érdekeinek, létének a megőrzése érdekében.

A mai magyar politikai vezetés különleges föladatot kényszerül megoldani: a száz esztendővel ezelőtt ránk zúdított trianoni rablóbéke minden átkát megszüntetni. Amit először a náci, majd a kommunista terror súlyosbított. És ezt a munkát a mai ferdenyakú és buggyantott agyú ellenzék kézzel-lábbal igyekszik akadályozni. Hol internacionalista, hol kozmopolita, hol globális-liberális bőrbe bújva.

A hazafias, nemzetet őrző mozgalom ideológiájának kialakításában kulcsszerepet játszott a nemzeti-polgári irodalom, amit a népi szellemi mozgalom teljesített ki. És erre a mozgalomra, amely a rendszerváltoztatáshoz vezetett, a lakiteleki sátor terjesztett ki védőernyőt keresztény, nemzeti és konzervatív szellemben.

Mindezek ellenében a mai magyar ellenzéket egy giccses vurstlibábjátékos rángatja: Gyurcsány, a vásári kikiáltó. Ez a politikai bábcirkusz a magyar közélethez méltatlan hiszterizálásban merül ki. Gondoljanak a parlamenti hepeningekre, a televízió-székházbeli bangónéskodásra és a főpolgármesteri választás zagyva ellenzéki előkészületeire. Egyszerűen elképesztő, hogy a néhány önjelölt figura micsoda eszement cécót művel. Egymást marja, komoly politikai akciók helyett.

Gyurcsány jó érzékkel dobta be Dobrev Klárát, de hamar rájött arra, hogy a politikai palettán önmagában szürke, kevés. Ezért aztán ráfanyalodott Kálmán Olgára, a valóban tehetséges médiumpublicistára, aki azonban semmit sem ért a városvezetéshez. A bőszanettkedéstől kezdve Kálmán Olgáig: a föltűnési viszketegség, a minden mindegy, csak durranjon, a „ha cirkusz, hát legyen cirkusz”. Ez a Cicciolina-effektus eluralkodott a magyar ellenzéki politikában. És ennek a föltűnési viszketegségnek finomított változata most a Kálmán Olga-jelenség.

Semmi kétség. Karácsony bebizonyította, hogy alkalmatlan városvezetésre, de annyira nincs új arc az ellenzékben, hogy jobb híján ő is megfelelőnek tűnt. Puzséreredetieskedő, egyénieskedő, felszínes vagabund. Sétáló Budapest programja naiv nullaság. Schmuck Andor kedves, viccelő ember, buddhista bölcs fölbukkanása és eltűnése az ellenzék komolytalanságának a karikatúrája. Kálmán Olga pedig kicsinyes: 5-15-25 perceivel, a 3-as metró légkondicionálásával még Cicciolina abszurd szexprogramját sem közelíti meg. Marad az egészből a Cicciolina-cirkuszcsinálás reménye – Gyurcsány erőlködéséből.

Amerikai képviselők jártak a CEU-n, hogy megtudják a nagy hírt: a magyar kormány elüldözte a CEU-t!

Amerikai kongresszusi képviselők jártak szerdán a CEU-n – közölte az egyetem. Michael Ignatieff rektor elmondta nekik, hogy a magyar kormány elüldözi az egyetemet Budapestről.

A CEU közleményben tudatta, hogy az amerikai Képviselőház többségi frakciójának vezetője, Steny Hoyer képviselő és Ben Cardin szenátor vezetésével, valamint David Cornstein budapesti amerikai nagykövet társaságában egy kétpárti amerikai kongresszusi képviselőcsoport találkozott szerdán Michael Ignatieff-fel, a CEU elnök-rektorával és a CEU képviselőivel. Michael Ignatieff hangsúlyozta, hogy a CEU-nak nagy örömére szolgált, hogy fogadhatta a delegációt. Vélhetően ennek ő maga is nagyon örült, hiszen így ismét elmondhatta:mennyire fáj neki, amit a magyar kormány tesz az intézménnyel.

A CEU több mint két éve keresi a megoldást arra, hogy a CEU amerikai intézményként Magyarországon maradhasson – eredménytelenül. Világgossá tettük a kongresszus képviselőinek csalódottságunkat, hogy Orbán Viktor kormánya elüldöz egy amerikai intézményt Budapestről

– mondta a rektor.

A kétpárti kongresszusi delegáció tagjai: Steny Hoyer képviselő, a Képviselőház többségi frakciójának vezetője, Ben Cardin szenátor, Steve Cohen képviselő, Tom Cole képviselő, Garret Graves képviselő, Val Demings képviselő, Gregory Meeks képviselő, Gwen Moore képviselő, valamint David Cornstein nagykövet volt.

PestiSrácok.hu, fotó:CEU

Szabó Tímea követeli, hogy Orbán Viktor adja vissza a diplomáját

Szabó Tímea azt követeli a magyar kormányfőtől, adja vissza a diplomáját – írja a Demokrata. A lap szerint Szabó Tímea sajtótájékoztatója elején szomorúan megemlékezett a CEU-ról is. A politikus közölte azt is, hogy Orbán Viktor nem tűri a szabad gondolkodást, ezért történik a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) az, ami.

Sajtótájékoztatót tartott szerdán Szabó Tímea, melyen leginkább arról beszélt, milyen felháborító, ami az akadémiával történik. „A Párbeszéd fel van háborodva az akadémia miatt” – hangsúlyozta, kiemelve, a Párbeszéd kezdeményezésére az ellenzék és az akadémiai dolgozók az Alkotmánybírósághoz fordulnak az MTA kutatóhálózata ügyében.

A törpepárt női vezetője felszólítással is készült a Karácsony Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatójára. Szabó Tímea azt követelte, a kormánypárti képviselők – ahogy külön kiemelte, Orbán Viktorral az élen – adják vissza a diplomájukat:

Orbán Viktor és azok a Fidesz-KDNP-s képviselők, akik akár jogi diplomát szereztek, akár valamilyen doktori fokozatot szereztek, amikor ezt megtették, akkor ők felesküdtek arra, hogy megvédik a tudomány szabadságát és kiállnak a szabad gondolkodás mellett. (…) Ők nem tettek a tegnapi napon mást, mint hogy megszegték ezt az esküjüket. Miután megszegték ezt az esküt, a Párbeszéd nevében mi azt követeljük, hogy ezek a képviselők, többek között Orbán Viktor is, adják vissza a diplomájukat.

Karácsony Gergely pedig már októberről álmodozik -írja a Demokrata. A törpepárt férfi társelnöke Széchenyi István nyomdokaiba próbál lépni, ugyanis ő maga is tudományos akadémiát alapítana. Karácsony bejelentette, ő majd létrehozza a „Budapesti Tudományos Akadémiát”.

PS/Demokrata, fotó:PS/HPGy

Gond van a Facebooknál, akadozik a Messenger és az Instagram is

Valamilyen technikai probléma lépett fel szerdán délután a Facebooknál, ami a cég több szolgáltatását is érinti.

Szerdán délután jelezték olvasóink, hogy valamilyen technikai hiba léphetett fel a Facebook több szolgáltatásánál is. A jelzések szerint a Messengeren elküldött képek nem, vagy csak véletlenszerűen jelennek meg, és gond támadt az Instagramnál is.

Forrás: HVG

A pofáraesett Weber bejelentette: “Itt kezdődött az utam, és most itt is ér véget”

Manfred Weber bejelentette visszalépését az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltségétől a pártcsalád kedd esti strasbourgi frakcióülésén – közölte a bajor politikus szóvivője.

„FOLYTATOM A HARCOT EGY DEMOKRATIKUS EURÓPÁÉRT. MEGTISZTELTETÉS VOLT EZ A MUNKA AZ EPP ÉS EURÓPA ÉRDEKÉBEN”

– mondta Weber a szóvivője, Christian Hügel twitteres tájékoztatása szerint.

Christian Hügel@ChHuegel

.@ManfredWeber kündigt in der EVP-Fraktionssitzung an, dass er sein Mandat als Spitzenkandidat der EVP zurückgibt. „Hier hat meine Reise im letzten September als Spitzenkandidat begonnen, hier endet sie.“

„ITT KEZDŐDÖTT AZ UTAM TAVALY SZEPTEMBERBEN LISTAVEZETŐKÉNT, ÉS MOST ITT IS ÉR VÉGET”

– mondta a szarházi, akinek nem kellettek a magyarok szavazatai.

 

Köszönjük!

Lehet takarodni.

Tarlós István: “Az Aranybullát és az ősiség törvényét is szeretném átírni, mindezt annak idején már lemutyiztam II. Endrével.”

Tarlós István, Budapest főpolgármestere is reagált az Index mai elképesztő fakenews-hírére

 

Fotó: Halász Nóra

Alaptörvény után Aranybulla – Így kommentálta a PS-nek Tarlós István az Index mesecikkét

 

Tarlós István, Budapest főpolgármestere is reagált az Index mai elképesztő fakenews-hírére, miszerint az ellenzéki portál címlapon közölte újabb látomásos meséjét, ezúttal arról, hogy ha Tarlós nyer októberben, akkor Orbán Viktor miniszterelnök teljesen átírja az Alaptörvényt. Tarlós István a PestiSrácok.hu-nak véleményezte az álhírgyártó műhely mai dolgozatát, és ahogy azt a főpolgármestertől már megszokhattuk, az Index most sem teszi zsebre Tarlós István replikáját. Portálunk kérdésére Budapest első embere így tette helyre az Indexet:

 

Most olvasom az Indexen, hogy lebuktam, és amennyiben megnyerem az októberi főpolgármester-választást, még az Alaptörvényt is teljes egészében újraírattatom Orbán Viktorral. Ha már így jártam, töredelmesen bevallom, hogy nem csak az Alaptörvényt, hanem az Aranybullát és az ősiség törvényét is szeretném átírni, mindezt annak idején már lemutyiztam II. Endrével.

Portálunkkal megosztott véleménye mellett egy közleményt is kiadott Tarlós István, amely szerint az Indexen szárnyára bocsátott hír a főpolgármester személye és az Alkotmány módosítása közti összefüggésről az ellenzék választási félelmétől diktált álnok csapongás. Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: