FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS, SZERK.

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint azzal, hogy Orbán Viktor megvétózta az unió 2050-es klímacéljait, bekerült a történelemkönyvekbe a legnagyobb klímabűnözők közé.

„Ott van Donald Trump és a hozzá hasonló korlátolt vagy cinikus sötét politikusok mellett”

– hangoztatta.

Szerinte a kormányfő a klímagyilkos kapitalizmust támogatja, mert fontosabb neki, hogy Mészáros Lőrinc vagyis saját maga szénerőműve termelhesse a profitot, minthogy gyermekeink és unokáink is élhessenek ezen a bolygón. Ez egy öngyilkos politika – fogalmazott, hozzátéve:

„Önök egyszerűen sötétek, önök szürkék, mint az a beton és az a térkő, amit a nagyvárosokba’ a kivágott fák helyére tolnak. Önök barnák, mint azok a rozsdazónák, amiket hagynak tovább rohadni ahelyett, hogy rekultiválnák, élővé tennék őket. Önök feketék, mint az a szén, amit Mészáros Lőrinc, vagyis Orbán Viktor erőművében égetnek el, hogy aztán hatalmas koromfelhőket bocsássanak ki”.

A Párbeszéd és az MSZP főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek a programjára hívta fel a figyelmet, amelyben kiemelt helyen szerepel az új budapesti nagyerdő megteremtése.

„Mi már 2010-ben is zöldek voltunk, amikor önök még azt sem tudták, hogy a zöld, az nemcsak egy szín, hanem egy politikai áramlat is”

– okoskodott a Párbeszéd nevű törpepárt politikusa. Olvass tovább »