Hivatalos: közjogi kamu az előválasztás

A FŐVÁROSIAK 97 ÉS FÉL SZÁZALÉKÁT NEM ÉRDEKELTE AZ ELLENZÉKI KUTYAKOMÉDIA

 

elovalasztas1-758x426.jpg

2018 decemberében a fővárosi ellenzék részéről Puzsér Róbert független jelölt, Karácsony Gergely zuglói polgármester és korábbi kormányfőjelölt, a Párbeszéd társelnöke és Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke közös nyilatkozatban erősítették meg az előválasztási folyamat elindulását a 2019-es főpolgármester-választásra. A politikai vállalkozás komolyságát jelzi, hogy Puzsér már kiszállt a jelölési folyamatból, míg a második forduló egyik leginkább figyelemre méltónak szánt aspiránsa váratlan módon egy elkötelezett baloldali tévés újságírónő lett.

Az egész jelenség valahol persze korszellem is, az ukrajnai elnökválasztást például egy komikus nyerte meg. Magyarország azonban más eset, itt azért valamivel nehezebb megvezetni a választókat, ám maga az előválasztási rendszer egy magánrendezvény, nem része a magyar közjogi hagyománynak, ennélfogva a választójog alapján nem is lehet megítélni.

Közjogi gondolkodásunk alapján ugyanis a honi politikatörténetben sohasem volt szokás, hogy előválasztás útján nyilvánítsák ki a szavazók, így akár a szélesebb közvélemény, akár egy politikai párt tagjai, ki legyen majd a jelölt a következő általános választásokon.

Az Amerikai Egyesült Államokban – ahol ennek kétségkívül hagyományai vannak – sokan magát az előválasztási szisztémát, a hosszadalmas előválasztásokat is az egyik fő oknak látják a tekintetben, hogy mostanra már az ország egy kvázi állandó választási kampányidőszakban éli mindennapjait. Amerikában az előválasztást nem központilag szabályozzák, hanem a pártok tagállami szinten alakítják ki a helyi szabályozásokat. Mivel ezek az erős föderális jelleg miatt tagállamonként eltérhetnek, maga az előválasztási eljárás sem lehet egységes.

Amerikában a nyílt előválasztási változatban a regisztrált választók pártkötődéstől függetlenül szavazhatnak az előválasztáson, ezért a tagállamok csaknem harmadában a politikai ellenfelek választói könnyen meglékelhetik, manipulálhatják a folyamatot. A tagállamok negyede által használt zárt változat viszont csak az adott párt regisztrált választójának engedi meg a voksolást. A félig nyitott rendszer előzetes regisztrációt enged meg a szavazónak, és később dönthet az illető, hogy végül melyik párt előválasztásán vesz részt. Azonban utóbbi módozat is lehetőséget ad a visszaélésekre.

A francia típusúnak is nevezett kétfordulós (többségi) választási rendszer klasszikus példája hasonló logikát követ. Franciaország a politikai választásokon hagyományosan kétfordulós eljárást alkalmaz, amelynél az első fordulóban minden olyan jelölt, aki megfelel a feltételeknek (például minimális számú aláírást szerzett bizonyos feltételek szerint), a szavazáson elindulhat. A két héttel később tartandó második fordulóban a két legerősebb jelölt indulhat egymással szemben, a vesztes felek első fordulós jelöltjei pedig általában a két megmérkőző jelölt egyikét támogatják.

Franciaországban a jobboldal nem túl gyakran tartott előválasztásokat saját országos jelöltjei (elnökjelöltjei) kiválasztására. Például 2007-ben Nicolas Sarkozy, az akkori UMP párt elnöke „elsődleges” jóváhagyással és ellenfél nélkül, 98 százalékkal lett pártja államfőjelöltje. 2016 novemberében azonban a jobboldali republikánusok által rendezett előválasztás súlyos polémiákat eredményezett, az eljárás tisztasága is megkérdőjeleződött.

Sajtóhírek szerint még zajlott a szavazatok összeszámolása az előválasztás első fordulójában, de már eldőlt, hogy meglepetésre ­Francois Fillon volt kormányfő magabiztosan nyerte a kört, míg a sokáig a két biztos továbbjutónak vélt ­Alain Juppé korábbi miniszterelnök lett a második, Nicolas Sarkozy pedig harmadikként kiesett. Az eredmény főként az arányok miatt lett meglepő, a legutolsó felmérések ugyanis hármas döntetlent jeleztek előre – ehhez képest Sarkozy végül nyolc százalékponttal maradt el a második Juppé mögött.

Ami az előválasztás másik fő problémája, az a választópolgárok túl alacsony részvétele. Márpedig a hazai példára visszatérve, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztásán a fővárosi választópolgárok elsöprő többsége otthon marad, vagyis nem vesz részt ebben a választási folyamatban. A rendkívül alacsony részvétel az egész eljárás legitimitását megkérdőjelezi. Budapest lakossága kétmillió fő, az agglomerációs körzetekkel együtt két és fél millió ember, ehhez képest ötvenezer előválasztó leadott voksára milyen alapon hivatkozhat komolyan bármelyik jelölt is? Ötvenezer szavazat mindössze csupán a fővárosiak két és fél százalékát jelenti! A fővárosiak 97 és fél százalékát egyáltalán nem érdekli az előválasztásnak nevezett kutyakomédia, tehát nagyon úgy tűnik, kár volt az egészet megrendezni.

Reprezentatívnak tehát semmiképpen nem lesz nevezhető egy ilyen vérszegény felhatalmazás a továbbjutáshoz, amennyiben jelen esetben egyáltalán használhatjuk ezt a kifejezést. Rejtély, hogy a 2010 óta a kormányt megállás nélkül diktatúrázó ellenzéki jelöltek és pártok hogyan folyamodhattak egy ennyire gyenge legitimitású és antidemokratikus eljáráshoz. Például az első fordulóban kiesett Horváth Csaba helyére Kálmán Olga személyében új jelölt került a kalapba, holott az egésznek az lett volna a lényege, hogy az első forduló egy szűrő, és a másodikban már csak az onnan továbbjutottak mérethetik meg magukat.

Az előválasztási kampány ebben a formában nem több, mint politikai marketing és személyre szabott show: Karácsony Gergely és Kálmán Olga önálló műsora, amely arra a hazug kampányüzenetre kíván alapozni, hogy „a baloldalon legalább van verseny”. Ezzel szemben arról van szó, hogy a szervezők a szavazati jogot egyáltalán nem tartják tiszteletben állampolgári jogként, és valójában egyáltalán nem akarnak megbecsült politikai otthont kínálni azoknak, akik eddig nem akarták támogatni az előválasztásban részt vevő pártokat, és akik mindeddig nem voltak megtalálhatók semelyik ilyen párt szervezetében és holdudvarában.

A fővárosi ellenzék azt sem veszi figyelembe, hogy a rendkívül alacsony részvételű, a választói akaratot könnyen kijátszható rendszert sebezhetővé tették a visszaélésekkel szemben (bármelyik járókelő, viccből akár kormánypárti szimpatizáns is szavazhatott), így végső soron a jelöltek saját potenciális választóikat vezették félre az amúgy is csekély legitimitású előválasztás során.

Vagyis nem történt más, mint a demokratikus jogával élni kívánó választópolgár átverése és nyílt félrevezetése.

Mindennek fényében a bizarr elemekkel tarkított előválasztási komédia az ellenzék régóta lappangó belső válságának újabb állomása, szimpla hatalmi harc, amely morálisan lealacsonyítja az abban részt vevőket. Tanulságul, elnézve az egymást máris választási csalással vádoló feleket, nem árt rögzíteni, hogy még a legkeményebb közéleti csatákban is meg kell őrizni emberi mivoltunkat, és nem lealacsonyodni egy kezdetlegesebb stádiumba; vagdalkozva rátámadni politikai ellenfelünkre.

A szerző alkotmányjogász

(forrás: ifj. Lomnici Zoltán, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: