Uniós segítségért rimánkodva Budapesten üzent hadat a magyar kormánynak Soros György fia

pestisracok.hu
A CEU-n fenyegetőzött Soros György fia és trónörököse, Alex Soros, aki a milliárdos spekuláns magánegyetemének diplomaosztóján mondott politikai beszédet. Alexander Soros kirohanásában szégyennek nevezte, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri azt, ami Magyarországon zajlik, azt, ami a CEU-val és a Magyar Tudományos Akadémiával történik. “Talán a legrosszabb hogy akik ezt okozzák, megúszhatják” – horkant fel Soros, aki azt ígérte, édesapjával továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy Magyarország ismét demokratikus ország legyen. Alex Soros sajnálatos módon nem szólt a demokráciafelfogásáról és arról, hogy Soros Györggyel miként kívánják elmozdítani a demokratikusan megválasztott magyar kormányt, mint ahogy azt sem kötötte a hallgatóság orrára, hogy a Soros Györgyhöz köthető cseh szervezet miként finanszírozza a cseh kormányfő elleni tüntetéseket Prágában.

Alexander Soros a CEU-n megtiszteltetésnek nevezte, hogy Budapesten és abban az országban, valamint abban az országban lehet, amelyet szeret és amelynek állampolgára, majd gyorsan áttért a politikára, amely miatt valójában ideküldte Soros György.

 

“A CEU-t betiltották. S ennek következtében ténylegesen elüldözték Magyarországról. Ez az elüldözés az akadémiai szabadság és más szabadságjogok megtörésére irányuló átfogó kampány részét képezi. Nézzük csak meg, mi történik a Magyar Tudományos Akadémiával. Talán a legrosszabb – és akik ezt okozzák, megúszhatják. Szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet. De szeretném biztosítani Önöket, a CEU-t nem győzték le. Valójában virágkorát éli majd Bécsben és szerte a világban. Ennek biztosítása céljából feltőkésítjük az egyetem alapítványát úgy, hogy a CEU a jövőben is folytathassa sikeres tevékenységét. Hadd tegyem még hozzá, nem adtuk fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységünket. (…) Édesapám elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységéhez hasonlóan továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk Magyarországnak és a magyaroknak. Én már alig várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz. Addig is azonban, kitartunk” – mondta Alex Soros.

 

A Soros-módszerekről és Soros további terveiről persze hallgatott a trónörökös, mint ahogy arról is, hogy a spekuláns hogyan irányít a ballib oldalon, és hogy Soros emberei miként avatkoznak be folyamatosan a magyar belpolitikába. Korábban megírtuk, Soros György hálózatai egész Európában kormányellenes tüntetéseket robbantottak ki ott, ahol jobboldali kormányok kerültek hatalomra, így Varsóban, Bécsben, Rómában, Belgrádban és Budapesten is utcára hívták az ellenzékieket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: