Dömötör alaposan helyretette Gyurcsányt (video)

HÍR TV

2019. május 27., hétfő 15:55

Nem hagyta szó nélkül Dömötör Csaba, hogy úgy tűnik, a Demokratikus Koalíció „megrészegült az európai parlamenti választáson elért eredményétől”. A Miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára arra reagált hétfőn a parlamentben, hogy Gyurcsány Ferenc a felszólalásában megpróbálta úgy beállítani a Fidesz európai parlamenti választások elért rekordgyőzelmét, minta az felért volna egy vereséggel. A kormánypárti politikus szerint szó sincs róla, hogy gyurcsányista politikának Magyarországon többségi támogatottsága lenne.

 

Gyurcsány Ferenc a parlamentben úgy értékelt, a kormány nem érte el azt a kitűzött célját az EP-választáson, hogy többségbe kerüljenek a bevándorlásellenesek Európában. Rögzítette: Európa és Magyarország meghatározó politikusai között nincs olyan, aki azt mondja, “nyakló nélkül, ellenőrzés nélkül, bármilyen feltételekkel nyissuk ki a határokat”. Maguk ezt mondják reggel, délben meg este – jegyezte meg. Hozzátette: az eredmények alapján azok az erők fogják adni a többséget az EP-ben, akik erősebb, együttműködőbb, föderatív Európát akarnak. “Maguk ezt elbukták”, “páriák lesznek Európában”. Valóságlátásból megbuktak és megbuktak Európa-politikából – összegzett. Véleménye szerint ennek az ország fogja megfizetni az árát az unió következő költségvetési vitájában. Gyurcsány Ferenc azt mondta, Magyarországon nem szabad sajtó, szabad sajtó nélkül pedig nincs szabad választás, így a mostani választásból az derült ki, milyen hatékony volt a kormánypártok hazugsága.

 

Dömötör Csaba szerint ismét bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc osztja a lapokat a baloldalon.

Van egy politikus, aki kis híján szakadékba lökte az országot, ezzel tönkretette a baloldalt is, majd most végignézett a romokon felkapaszkodott rájuk, feltűzte a zászlót és most diadalt kiált

– fogalmazott a kormánypárti képviselő.

Dömötör Csaba szerint, amikor Gyurcsányék diadalt kiáltanak az valójában az ország számára tragédia, hiszen a szocialista kormányok alatt duplázódott meg a munkanélküliség, az országot hatalmas hitelek terhelték, megnyirbálták a családtámogatások jelentős részét és mániákusan a megszorításokban hittek.

A politikus kiemelte,

Gyurcsány Ferenc és pártja úgy oktat európaiságból demokráciából és jogállamiságból, hogy a sajátjai közé lövetett.

Dömötör Csaba szerint döbbenetes, hogy 13 évvel az őszödi beszéd és a szemkilövetések után Gyurcsány a baloldal vezére, a Jobbik pedig asszisztál is ehhez.

Gyurcsány Ferenc és Dömötör Csaba felszólalása:  https://hirtv.hu/ahirtvhirei/domotor-alaposan-helyretette-gyurcsanyt-2481783

 

Hír TV – MTI

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: