Dobrev Klára mindent tud a diktátorokról és a diktatúrákról

Véletlenül úgy alakult, hogy az EP- választások előtti (egyik) utolsó interjút Dobrev Klárával, a DK listavezetőjével közölte a függetlenobjektív újságírás magyar zászlóshajója, az Index. Csak hogy a választókat egyáltalán ne befolyásolják, főcímben hozták le, hogy Gyurcsányné szerint Orbán Viktor olyan mint Kim Dzsongun. Bár a valódi diktatúra kis túlzással a vérében van az Európai Egyesült Államok magyarországi prófétájának, mégsem tud különbséget tenni a saját politikai sikertelenségéből következő mellőzöttsége és aközött, hogy valaki kiírtja hazájában a komplett ellenzéket (meg a támogatókat is).

A Fidesz harmadik kétharmada szülte a magyar közélet újabb gyurcsányi mételyét, melyet most Dobrev Klára néven próbál meg a DK eladni, az erre vevő ex-komisszároknak és párttagsági könyvecskéjüket elködösödő tekintettel a szoba magányában lapozgató szavazóknak. Maga Dobrev saját állítása szerint egészen a kétharmadig nem akart aktívan politizálni De a konteó-hívőknek is magas labda miszerint a párt neve (DK) és Gyurcsányné leánykori nevét takaró monogram (szintén DK) és a demokratikus elkötelezettsége, továbbá a párttagok lelkesedése meggyőzte. Innen nézve az elnevezés talán egy zseniális marketing fogás is lehet, hiszen a listavezető személye így még jobban összeforr a párttal, mint ahogy egy igazi személyikultuszban dukál is.

Persze Dobrev nem vallotta be soha, hogy férje csak neki csinált egy pártot, hogy aztán Brüsszelben egy szegről-végről a nevét viselő szervezet támogatásával politizálhasson, helyette azt mondja, a teljes gárda kívánta tőle, hogy ő legyen a DK listavezetője.

MAGYARORSZÁGOT NEM SIKERÜLT ELVEZETNI, JÖHET EURÓPA

Gyurcsány Ferenc 2004 és 2009 között már próbálkozhatott a kormányzással, az akkor nem sikerült neki, egy évvel kormányzati ciklusának vége előtt le kellett mondania. Kormányzásának következményeit pedig hosszú évekig nyögte az egész ország. Ebből pedig a bukott miniszterelnök annyit szűrt le, hogy nem ő tévedett, csak túl kicsiben csinálta. Ez a mentalitás egyébként jellemző a legtöbb totalitárius diktátorra, így gondolkozott például Hitler és Mussolini is, akik saját kudarcukat okát nem hibáiknak, hanem a külső és belső ágenseknek, esetleg méretezési hibának tulajdonították. Ebből, Gyurcsányhoz hasonlóan, azt a következtetést vonták le, hogy elhibázott lépéseiket nagyban kell megismételni.

Ez lenne az Európai Egyesült Államok koncepciója, melyet most zászlajára tűzött a DK. Klára asszony az Indexnek is rendkívül lelkesen ecsetelte, hogy milyen lépésekkel építené le az egyes tagállamok szuverenitását, melyek közül kiemelte a gazdasági kérdések közösségi megoldást, melynek nem mellékesen egyenes ági következménye lenne a tagállamok külső védekező képességének lenullázása.

UFÓ MIGRÁNSOK A DK-NÁL

Dobrev szerint migrációs válság nem volt, ezzel riogatni ugyanolyan mértékű bolondság, mint várni az UFO-kat, hogy elpusztítsák a Földet. A szelektív vakság tehát létező betegség, azonban szerencsére igen ritka, a lakosság kevesebb mint 5- 10%-át érinti, pont annyit ahányan a DK-ra szavaznak.

Dobrev elmondta még azt is, hogy a kerítés szerinte teljesen felesleges, az árából inkább azoktatásegészségügyre kellett volna fordítani, ami kerítés híján jogos felvetés lenne, hiszen a bevándorlásnak köszönhetően megjelenne egy csomó olyan betegség, amelyre nincs felkészülve az európaiak immunrendszere, mint például az ebola, ami aztán szép kis demográfiai válságot tudott volna rendezni Magyarországon.

ORBÁN, A DIKTÁTOR

Alkotmányjogi kitekintéssel is szolgált az érdeklődőknek Dobrev, aki közölte, Magyarország államformát váltott, köztársaság helyett immáron diktatúrában élünk. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy Orbán Viktort mértéktartóan az észak-koreai diktátorhoz, Kim Dzsongunhoz hasonlította. Szerinte mindkét politikus kommunikációs diktatúrát vezetett be, amellyel eltaposnak minden velük ellenkező hangot. Mint például ezt az interjút, amit gyaníthatóan jó pár ezren elolvasnak és futótűzként megy majd végig a balliberális médián az, hogy be lett tiltva. Vagyis nem lett. Szóval igen, Orbán elnyomja őt is és a sajtót is. A lényeg, hogy diktatúra van, mert DK Klára megmondta.

Az ember azt hinné, hogy aki ennyi szálon kötődik a kommunista diktatúrához kicsit jobban felismer egy önkényuralmi rendszert. Apró Antal unokája kicsit keveri a dolgokat, ha azt gondolja diktatúrában él pusztán azért, mert az emberek nem osztják a véleményét. Alapvetően éppen ellenkező a helyzet. Ő megszokhatta azt, hogy a szocializmusnak nevezett “softcore” diktatúrában a hozzá hasonlók véleménye a meghatározó és nem tudja elviselni, hogy egy demokráciában ez már nem ilyen egyértelmű. Egy demokratikus rendszerben ugyanis nem szabható meg, hogy kinek a véleménye, programja legyen mérvadó, a választók megbecsülését és szavazatát ki kell érdemelni. Ha pedig valaki politikailag mellőzöttnek érzi magát, az nem azért van, mert diktatúrában él, hanem mert a választók elutasítják, nem kérnek belőle. Persze keserű dolog a politika partvonala mellől nézni a meccset, de sikertelenségéből eredő frusztrációját egy közéleti szereplő sem vezetheti le mások rágalmazásával. Ha érti a demokráciát.

A VALÓDI DIKTATÚRA: AZ EURÓPAI POLITIKA POTENCIÁLIS BELÜGY

Az igazi diktatúrák jellegzetessége, hogy potenciális belügyként tekintenek más országok, népek belpolitikájára. Így viselkedik Dobrev is, aki azt nyilatkozta, nem véletlenül beszél ennyit Európáról, szerinte ez belpolitika. Hozzátette, legnagyobb ambíciója az, hogy részt vehessen az Európai Egyesült Államok megalkotásában és a szuverén nemzetállamok lebontásában. Mindebben pedig a legijesztőbb, hogy Európa hipotetikus cárnője ezt teljesen komolyan is gondolja.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: