Bekérette a holland nagykövetet a külügyminisztérium

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) „a holland miniszterelnök elfogadhatatlan kijelentései miatt” bekérette a budapesti holland nagykövetet – közölte a tárca csütörtökön.

Bekérette a holland nagykövetet a külügyminisztérium

A magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és „ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja”
Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

A találkozón Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára visszautasította Mark Rutte holland miniszterelnök „alaptalan vádaskodásait”.

Az államtitkár hangsúlyozta: az alapvető konfliktust a magyar és a holland kormány között a bevándorlás különböző megítélése jelenti. A magyar kormány nemet mond a bevándorlásra, és „ez sokaknak nem tetszik, minden kritikának ez az alapja” – vélte.

 

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az előző holland nagykövet a terroristákhoz hasonlította a magyar kormányt „pusztán azért, mert elutasítjuk a bevándorlást”.

Menczer Tamás hozzátette: az alaptalan bírálatok elfogadhatatlanok, a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg az Orbán-kormányt, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy azt is, hogy Magyarország nemet mond a bevándorlásra.

A De Telegraaf holland lap beszámolt Mark Rutte miniszterelnök barendrechti kampánybeszédéről.

A holland kormányfő az EU-val kapcsolatos részben utalt Magyarországra is. Kifejtette: az EU „nem tökéletes, ezért megvan az oka, hogy az emberek néha elfordulnak tőle, de a tökéletlensége ellenére nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátat fordítsunk neki”.

Mark Rutte szerint azonban „néhány európai politikus éppen ezt csinálja”. „Ott van például Magyarország, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, és mindezt úgy csinálják, mintha annak semmi következménye nem lenne” – fogalmazott a holland miniszterelnök.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: