Puzsér Róbert páros lábbal szállt bele az ellenzékbe! Szerinte elkerülhetetlen az ellenzék leváltása

Puzsér Róbert, a Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt éles kritikát intézett az ellenzékhez

 

Puzsér-Róbert-3-HPGy-1000x600

 

Puzsér Róbert ismét az ellenzékváltás szükségességéről értekezett, ezúttal a Jobbik-közeli Magyar Hang pénteki számában. Ebben azt a kérdést járta körül, hogy a Fidesz ellenzékének hasznos-e vagy sem a belülről érkező bírálat. Ismert, a humorista többször is kritikus álláspontra helyezkedett az ellenzékkel, illetve annak teljesítményével szemben. Továbbra is úgy látja, elengedhetetlen, hogy az ellenzéki értelmiség “erős és valós magyarázatot” adjon arra, mi az ellenzéki pártok felelőssége a sorozatos kétharmados vereségekben, és mi a kitörési pont ebből a helyzetből. Puzsér írásában arra a következtetésre jutott, hogy a döntő probléma a jelenlegi ellenzékkel van, 

 

amely a fennálló helyzetet bűnbakképzésre és politikai haszonszerzésre használja. Szerinte ez nincsen így jól, és ezen a ponton ellenzékbírálata átcsapott programhirdetésbe, Puzsér ismét új ellenzéket követelt.

A Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt két szereplőt meg is nevezett, akiket szerinte az ellenzéknek háttérbe kellene szorítania: Gyurcsány Ferencet és az MSZP-t. “Egyedül annak van értelme, hogy az ellenzéki értelmiség súlyos konfliktusok árán megteremtsen az MSZP-vel és Gyurcsány Ferenccel szemben egy olyan kritikai narratívát, amely egy hiteles és kormányzóképes ellenzék kiindulópontja lehet” – hirdetett új ellenzéket Puzsér, aki szerint az ellenzékváltás nélkül “a Fidesz kihívhatatlan”. Ezúttal sem fogta vissza magát a humorista, amikor jelzőket aggatott a régi ellenzékre. Úgy látja,

  • alkalmatlanok arra, hogy megszervezzék magukat, és győztes kampányt vezessenek;
  • egyre kevesebb szavazóval, egyre csekélyebb hitelességgel és egyre szerényebb eszközökkel próbálják “elbábozni az ország népének”, hogy valós alternatívát képeznek a Fidesszel szemben.

Puzsér arra nem tért ki írásában, hogy kikkel lehetne leváltani Gyurcsányt és az MSZP-t a kormányellenes oldalon.

Budapest, 2019. március 13. Puzsér Róbert, az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt a Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd társelnökével, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltjével, a Válasz Online által szervezett beszélgetésen a budapesti Centrál kávéházban 2019. március 13-án. Mindkét jelölt hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett előválasztáson. MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Először egy pécsi ellenzéki fórumon követelt ellenzékváltást Puzsér, azt állítva, az ellenzék súlypontja továbbra is “Gyurcsány Ferencen belül van”. Azóta bizonyos időközönként előállt ötletével, rendszeresen a bukott kormányfőt megtéve bűnbaknak. A főpolgármesteri székre pályázó humoristától nem teljesen függetlenül komoly törésvonalak alakultak ki a különböző ellenzéki blokkok között. Ez a nyilvánosság számára akkor vált igazán érzékelhetővé, amikor az ellenzék egy része (MSZP, Párbeszéd, DK és Momentum) Puzsér, az LMP és a Jobbik megkérdezése nélkül jelentette be a “közös” budapesti polgármesterjelölteket. A konfliktus annyira eldurvult, hogy azóta a humorista kiszállt az előválasztás folyamatából, és csapatával szórólapozásba kezdett hét olyan polgármesterjelölt ellen, akiket az ellenzéki négyes nevezett meg.

(forrás:www.origo.hu)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: