Salvini Budapesten: Nem szeretnék a gyerekeimnek iszlám kalifátust hagyni örökül

Egy másfajta, saját határait és kultúráját védő Európa építése érdekében utazott csütörtökön Magyarországra Matteo Salvini. Az olasz belügyminiszter egyetértett Orbán Viktorral az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében. Az olasz belügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság szárnyal, ez pedig példaértékű Európában. Orbán Viktor hangsúlyozta, nem lehet senkin úgy segíteni, hogy közben leromboljuk a saját világunkat, a segítséget oda kell vinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni. 

Európa két legnépszerűbb politikusa találkozott csütörtökön Budapesten. Matteo Salvini először megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel a Karmelita kolostorban, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. A magyar miniszterelnök kifejtette, a két ország közötti együttműködés jelenleg csúcsponton van. Hozzátette, három dologban egyetért Salvinivel, méghozzá abban, hogy:

  • A keresztény értékeken alapuló kultúrának elsőbbséget kell adni
  • Az európai határokat meg kell védeni
  • Mindketten szeretik a hazájukat és úgy vélik, erős, sikeres nemzetállamok nélkül nincsen Európa

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy megmutatta az olasz belügyminiszternek a röszkei határt és a határkerítést, és kiemelte, tiszteljük Salvinit, amiért a tengeren próbálja megvalósítani azt, amit mi a szárazföldön.  Orbán Viktor szerint Európa polgárai akkor járnak jól, ha nem Macron elnök úrra, hanem Magyarországra és Olaszországra hallgatnak a határvédelem ügyében. 

Mi magyarok unjuk, hogy “mikronnyi” pártok oktassanak olyan pártokat, amelyek jelentős támogatással rendelkeznek a saját országukban

– mondta el újságírói kérdésre reagálva Orbán Viktor utalva ezzel Emmanuel Macron francia elnök rekord alacsony támogatottságára.

Orbán arról is beszélt, hogy Salvinivel egyetértésben azt tervezik, hogy létrehoznak egy Schengen-i országok belügyminisztereiből álló testületet, a Bizottságtól pedig elvennék a migrációval kapcsolatos jogköröket és odaadnák azokat ennek a tanácsnak.

Matteo Salvini a röszkei határkerítésre reagálva elmondta, örül, hogy meglátogathatta azt a helyszínt, amelyet az olasz sajtó bizonyos szereplői szégyennek neveztek. Az olasz belügyminiszter háláját fejezte ki Magyarországnak azért  gyorsaságért, amellyel létrehozta az európai határvédelmet. 

Salvini ismét hangsúlyozta, amit korábban a Pintér Sándor belügyminiszterrel folytatott megbeszélése után is elmondott: teljes az egyetértés Magyarország és Olaszország között az illegális migráció megállításának szándékában és módjában. Nyomatékosította, hogy nem a meglévő migránsok szétosztása, hanem a bevándorlási hullám megállítása a cél. Az itt lévők hazaszállításával kapcsolatban szintén ismételten hangsúlyozta, hogy azt a kibocsátó országokkal együttműködve kell megoldani.

Május 27-én egy új történelem nyílik meg Európa és az európai nép számára.

– hangsúlyozta Salvini. Hozzátette, szeretné, ha a bevándorlást ellenző új szövetség irányítaná Európát.

Orbán Viktor ezt támogatva elmondta, jelenleg “négy baj van” Európában:

  • Európa nem védi meg magát
  • Nem tiszteli a tagállamokat
  • Gyengül az európai gazdaság
  • A vezetés nem hallgat az emberke és ezért problémákat okoz a demokráciában.

Mi magyarok a legfontosabb értéknek a szabadságot tartjuk, mi határozzuk meg, hogy milyen együttműködésekben veszünk részt. Mindenkit meghallgatunk, de dönteni mi döntünk.

– mondta Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök többször elmondta, hogy látványosan, bevallottan és nyíltan keresni fogjuk az együttműködést Matteo Salvinivel és kormányával. 

Nekünk az olasz kormánnyal való együttműködés megtiszteltetés

– emelte ki a magyar miniszterelnök.

Salvini arról is beszélt, hogy példaértékűnek tartja a magyar gazdaságot, amely szerinte is szárnyal. Elmondta, arra biztat mindenkit, hogy jöjjenek el Magyarországra és tanulmányozzák.

Az olasz belügyminiszter azt monda el még, hogy a nyitott kikötők politikája halottakat eredményezett és tömegsírrá változtatta a Földközi-tengert. Viszont úgy véli az integráció lehetséges, ha a migráció ellenőrzött keretek között történik és a valódi menekülteknek biztosítanak jogokat. 

Nem segíthetünk senkin úgy, hogy közben leromboljuk a saját világunkat. A segítséget oda kell vinni, ahol a baj van.

– tette hozzá Orbán Viktor.

Matteo Salvini a téma kapcsán világossá tette, hogy nem szeretne a gyerekeinek egy iszlám kalifátust hagyni örökül.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Salvini a határait ellenőrző, kultúráját védő Európát akar építeni Orbán Viktorral

DKOS20180828018-759x380.jpg

Tóth Dalma

2019. 05. 02. 10:20

Egy „másfajta”, határait és kulturáját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán.

Matteo Salvini kitért Orbán Viktor egyik megjegyzésére, amely a La Stampacímű olasz napilapban jelent meg. A magyar miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Néppártnak nem a baloldallal, hanem a Matteo Salvini vezette jobboldallal kell együttműködnie.

Ez a választóktól függ, attól, miként szavaznak az olaszok: ha a Ligát választják, akkor amit Olaszországban teszünk, azt cselekedjük Európában is, mindenkivel szövetkezve, kivéve a baloldalt„

– mondta a politikus.

Olvass tovább »

Szijjártó válaszolt a terroristát mentegető ENSZ-tisztviselőnek

Nagy Gábor

2019. 05. 01.  

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megdöbbentőnek és sokkolónak tartja, hogy Fionnuala Ní Aoláin, az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa egy terroristát menteget.

Megdöbbentő és sokkoló, hogy Ön, az ENSZ magas rangú tisztségviselőjeként egy terroristát menteget. Megdöbbentő és sokkoló, hogy Ön egy olyan terrorista védőügyvédjeként jár el, aki támadást vezényelt a Magyarország határát védő magyar rendőrök ellen

– írta Szijjártó Péter Fionnuala Ní Aoláinnak címzett szerdai válaszlevelében.

Fionnuala Ní Aoláin Szijjártó Péternek küldött levelében azt írta, hogy a terrorcselekmény miatt elítélt Ahmed H. jogai sérültek Magyarországon. A biztos kritikával illette a magyar törvényeket és az eljárást, valamint úgy vélte, a férfi nem terrorista és sérültek az emberi jogai. Olvass tovább »

Merkel még mindig nem ismeri el, hogy tönkretette Európát

Forisek Ádám

2019. 05. 02. 15:25

A német kancellár ismételten megvédte azon döntését, hogy 2015-ben megnyitotta migránsok milliói előtt a határokat.

Angela Merkel egy, a brandenburgi városházán mondott beszédébenszögezte le: az, hogy felfüggesztette a dublini egyezményt annak érdekében, hogy befogadja Németország a migránsokat, szerinte nem volt meggondolatlan döntés.

Ha hibáztunk is a 2015-ös válságot illetően, akkor a hiba nem abban volt, hogy befogadtunk embereket. Ott hibáztunk, hogy nem mentünk el olyan helyekre, mint Libanon vagy Jordánia, és nem tudtunk meg semmit arról, milyen soruk van ott a migránsoknak.”

Mint mondta, azóta azonban „megtanultuk, hogy a bevándorlókon helyben kell segíteni”, igaz, erre a következtetésre más politikusok már évekkel ezelőtt eljutottak.

Fotó: AFP

S bár a kancellár döntését a baloldali, liberális médiumok örvendezve fogadták, az idő végül mégsem igazolta Merkel willkommenskulturját: hiába szórt el eurómilliárdokat a német állam lakhatásra, jóléti intézkedésekre, integrációs programokra, a 2016-ban Németországba érkezett migránsok 65 százaléka mai napig nem dolgozik. A német bevándorlásügyi hivatal felmérése sem fest jobb képet: a hivatal 7500 migránst kérdezett meg, és ebből az derül ki, hogy a megkérdezettek 20 százaléka alkalmi munkákból él.

A közbiztonságra sem gyakorolt semmilyen pozitív hatást a migráció: a német belügyminisztérium szerint 2017-ben például összesen 447 gyilkosság történt az országban.

Nyílt levél a DK szavazóinak – Önök át vannak verve!

dk-szavazók-758x470.jpg

Kedves szavazók!

Tisztelt DK szavazók!

 

Ahogy elnéztük, jól szórakoztak a DK majálisán, és kaptak újra jó sok ígéretet. Az ígéretek szerint nem kell majd Önöknek semmit csinálniuk, és lesz jó magas Európai Egyesült Államok Nyugdíj, lesz jó nagy Európai Egyesült Államok Alapjövedelem, meg minden ilyen baromság.
Kedves DK szavazók! Ki kell ábrándítsuk Önöket! NEM LESZ! Se magasabb nyugdíj, se alapjövedelem!
Ugyanis Önök át vannak verve, ha DK-s stílusban kéne írnunk: Önök át vannak baszva! De csúnyán!

Tudják mi lesz, ha DK -ra szavaznak? SEMMI! A milliárdos Dobrev kijut az EP-be, a maffiaügyleteit majd nem lehet elővenni itthon, mert mentelmi joga lesz Gyurcsánynénak, Önök pedig, kedves DK szavazók, továbbra is ott lesznek hagyva a szarban, persze Dobrev Klárika majd újabb és újabb fórumokon fog Önöknek rikácsolni elviselhetetlen hangon, és újabb ígéretekkel fogja etetni Önöket.

Tisztelt DK szavazók! Nyugodtan gyűlölhetik Orbán Viktort, bizonyára van rá okuk, de ne felejtsék el: attól, hogy a DK-ra szavaznak, Önöknek 1 Ft-tal nem lesz jobb! Át lesznek verve!
Mi szóltunk!

 

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata

BUDAPEST -Szinte senki sem volt kíváncsi az ellenzéki pártok majálisaira

 

Vincze Viktor Attila

2019. 05. 02.  

A rendszerváltás kezdete óta nem voltak olyan kevesen a balliberális pártok majálisain, mint az idei május elsején. A jó idő ellenére is minimális szintű érdeklődés alapján nem sok jóra számíthat az ellenzék a május 26-ai európai parlamenti választáson.

A szavazópolgárok részéről lassan a nulla felé konvergáló érdeklődés alapján elmondható, hogy az elmúlt hónapok következetlen, erőszakos és közönséges hangvételű ellenzéki politizálást a távolmaradásával árazta be az eddig ellenzéki szavazónak számítók egy jelentős része is. Kivétel nélkül minden ellenzéki majálison csak pár száz fő jelent meg. Nem volt patkányozás az ellenzéki pártok színpadain, de szemmel láthatóan nem is lett volna rá igény a kevés még megmaradt, ám igencsak enervált hangulatú ellenzéki hívők között.

Az MSZP és a DK majálisain a két pártállami kötődésű párt hagyományos 50 pluszos törzsközönsége is csak gyéren jelent meg. A szocialisták elmúlt napokban bemutatott patkányozós ámokfutásától viszont – minden bizonnyal nem függetlenül – a DK-nál tavalyhoz képest idén több érdeklődő volt, mint a patkánygate-botrány sarába belefulladó MSZP-nél. Bangóné ezek szerint nagy szívességet tett Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné pártjának, és lehet, hogy az egykori MSZMP-szavazók egy részét már át is csatornázta az MSZP-től a volt szemkilövető miniszterelnök DK nevű családi pártjába. Olvass tovább »

Egy keresztényüldöző ne próbálgassa magára az üldözött keresztény szerepét – Válasz Lendvai Ildikó kérdésére

Lendvai Ildikó, egy egykori kommunista, majd szocialista vezér, aki nyugdíjas éveit békésen, egy demokráciában élheti le annak ellenére, hogyha rajta és elvtársain múlna, még mindig tartana az egypártrendszer Magyarországon. És mivel elmaradt az elszámoltatás és a felelősségrevonás az előző rendszer bűneivel kapcsolatban, Lendvai Ildikónak is nagyon megnőtt a bátorsága, felerősödött benne a proligőg. Így próbálgathatta magára legutóbbi, Népszavában elsütött cinikus fogalmazványában az üldözött keresztények sorsát, és tette fel a kérdést: üldözött kereszténynek minősül-e? Erre pedig egy 21. századi, méltó választ kell adni, íme: 

Nehéz szavakba foglalni is, illetve egyáltalán értelmet találni Lendvai Ildikó, nyugdíjas kommunista legújabb fogalmazványában, amely Üldözött keresztény leszek? címmel jelent meg nemrégiben. Nos, mivel a kérdést Lendvai Ildikó magának sem válaszolja meg, kénytelen leszek én megfelelni erre a fogas kérdésre. Előbb azonban megpróbálnám összefoglalni mit próbál leírni Lendvai Ildikó, bár valójában egy zavaros, irigységtől, butaságtól, értetlen prolidühtől megterhelt szóhalmaz, ami valami olyasmit próbál sugallni, hogy a kormány nem törődik a szegényekkel, és az elesettekkel, ellentétben minden üldözött keresztény mellé állítana egy államtitkárt.

Ha üldözött kereszténynek nyilvánítanának, mindjárt külön államtitkárság foglalkozna velem. A fogyatékos, az egyedülálló szülő, a szegény, a munkaképtelen, a kilakoltatott ilyesmire nem számíthat

– fogalmaz, kár, hogy a lélegeztetőgépezést kifelejtette belőle.

Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: