Bréking! – Magyar fiatalokat vert meg brutálisan egy arabokból álló csoport Pécsen


Az egyik sérültnek, akit a földön is rugdostak, betört a koponyája

Komoly verekedés tört ki múlt péntekről szombat virradóra egy népszerű pécsi szórakozóhely előtt. A szemtanúk elmondása szerint több mint tíz, vélhetően arab fiatal támadt rá négy magyar középiskolásra – közölte a Pécsi Újság.

 

A csetepatéban a magyar diákok súlyosan megsérültek: egyiküket, miután elájult, a migránsok még a földön fekve is rugdosták, kitört több foga, elvesztette eszméletét, valamint betört a koponyája. Műteni nem kellett, a homlokát összevarrták, jelenleg is kórházban ápolják.

A kép illusztráció

Fotó: AFP

A sértett ismerőse arról tájékoztatta a Pécsi Újságot, hogy a kamerafelvételek alapján a rendőrök még keresik az elkövetőket. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint csoportosan elkövetett garázdaság miatt zajlik nyomozás ismeretlen tettesek ellen.

A szórakozóhely az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy amint észlelték a dolgozók a közterületi parkolóban zajló verekedést, azonnal értesítették a hatóságokat, akik kiérkezésüket követően intézkedtek.

(Horváth  Tamás, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: