Konok Péter, az építőtábor réme

Szentesi Zöldi László

2019. március 19. 15:05

Van abban valami egészen szürreális, ahogyan a nemzeti ünnep előtt összecsipegette kis gondolatait arról, hogy miért nincs Magyarország.

Most pedig belesétálunk Konok Péter csapdájába. Előre megfontoltan, tudatosan, merészen. Mert mi tudjuk ám, hogy Konok Péter csapdát állított nekünk, és legyen meg az öröme, beszéljünk róla. Pontosabban erről a kis gondolatkísérletéről, amelyben nem kevesebbet állít, mint hogy neki a kokárda és a Himnusz semmit sem jelent, magyar nyelven leginkább káromkodni lehet, sőt, ő nem is magyar, hanem inkább kelet-európai, valamint hogy Magyarország „történeti, földrajzi absztrakció”, semmi több.

web760.jpg

 

Kamasz és felnőtt között az egyik legfontosabb különbség, hogy az első oktalanul lázad, tapasztalatok híján nem a saját életét éli, hanem modelleket követ. Alapállása az ellenkezés, pusztán azért, mert kiforratlan, kialakulatlan személyiség. A felnőtt ember ellenben különválasztja a szépet és rútat, keresi a harmóniát, tudja, merre halad, mit akar.

Mindezt azért tekintettük át, hogy Konok Péterre még véletlenül se orroljunk meg, inkább érdeklődéssel vegyük szemügyre. Hogy megállapítsuk nagy-nagy sajnálkozással: szar lehet, ha az ember szakállas öregúr, de a lelkében még másodikos gimnazista. Akinek még bizonyítania kell önmaga előtt, akinek muszáj különlegeset, vadat mondania. Aki félve sandít a nagyobb srácok cigizős-csajozós alapállására, és szegénykém, ő is vagánykodni próbál, nagyot mondani, feltűnést kelteni. Hátha a végzősök észreveszik és felemelik maguk mellé onnan, ahol tenyészik: a szemmagasság alól.

Konok Péter mindenekelőtt nevetséges. Van abban valami egészen szürreális, ahogyan a közelgő nemzeti ünnep előtt összecsipegette kis gondolatait arról, hogy miért nincs Magyarország. Ott dühöng valahol a szobácskájában, és őrült féltékeny, mert végre itt a tavasz, a fiúk és lányok a madarakkal együtt kint csicseregnek, ébredezik, életre kél minden – neki pedig ott a tükör, amelyből egyre csak egy dühödt és borzas fiók-Marx Károly tekint vissza rá. És mit tehet a liberális közgondolkodó, ha mindenki jól érzi magát, ő viszont nem? Hát, megpróbálja fellazítani a normális emberek közösségét, hogy ne csak neki legyen rossz, hanem mindenki másnak is! Hajszálpontos kamaszlogika. Azért vágom fel az ereimet, hogy mentsetek meg. Én a magam részéről gratulálok Konoknak ehhez a roppant érett és felelősségteljes lelki alapálláshoz. Innen egy lépés a gimnázium harmadik osztálya, vigyázz fiam, ha sokat cigizel, köhögni fogsz, és egyébként is mit csináltál te egész nyáron az építőtáborban, miért nem készültél a pótvizsgára? Nem nekem tanulsz – az életnek tanulsz!

Vádjai persze visszahullanak rá. Semmi másra nem jó kóros epeömlése, mint hogy leleplezze mélységes nyomorát. Mert Konok látványosan és vita nélkül nyomorult. Arcába kiáltja tizenötmillió magyarnak, hogy nincs hazája, rendben. És hogy Magyarország absztrakció. Mi viszont úgy látjuk, hogy Magyarország ezeregyszáz éve valóság. Konok Péter ellenben tényleg absztrakció. Él mondjuk hetven évet, minden percét gyűlölködéssel tölti, és kéjesen tervezi, hogy a nemzeti ünnepek előestéjén odalopózik a szónoki emelvényhez és rácsulázik teljes erővel. Mert ő Konok Péter, aki egész életében kamaszkorát élte. Most mondja meg a kedves Olvasó, hogy az ezredévnél is hosszabb magyar nemzeti közösség vagy ez a mérges kis szakállberci az absztrakció? Ugye, ugye.

Konok története pusztán azért figyelemreméltó és tanulságos, hogy feltehessünk egy nagyon is indokolt kérdést. Oda, a túloldalra.

Ha legközelebb szóba kerül, hogy ti nem vagytok magyarok, akkor ugye, alázattal fogadjátok az igazságot? Mert az nem megy ám, hogy az egyik nap gyaláztok minket, másnap pedig odacselezitek magatokat szép, okos, bátor, magabízó magyar emberekhez – olyanokhoz, amilyenek ti soha a büdös életben nem lesztek?

Hiszen ti kozmopoliták vagytok. A senki földjén tenyésztek, és erről még cikket is írtok. Absztrakció minden rezdülésetek, életeseményeitek egy nem létező valóság apró mozaikkockái, amely fájdalom, soha semmivé nem állnak össze. Úgy éltek és haltok meg, hogy semmilyen magasabb vágy nem fűtött benneteket. Hogy nem hagytatok nyomot a világban. Hogy a rendelkezésetekre álló időt kamaszos hisztivel töltöttétek el, hogy nem fértetek a bőrötökbe, mindig csak kritizáltatok, romboltatok, semmit sem építettetek.

Magyarország? Köszöni szépen, jól van, készül a következő ezredévre.

Nagyon jól érezzük magunkat, Konok, egyre jobban. Mondhatnám, minden egyes nap ajándék ebben a csodálatos országban. Sokan, nagyon sokan vagyunk. A hazánkban, ahol mindenütt otthonra lelünk, kétségek és őrlődés nélkül. Soprontól Kézdivásárhelyig, Zalaegerszegtől Beregszászig. Öröklakásunk van, neked pedig társbérleted. Biztos érdekes átutazónak lenni, de mennyivel jobb felnőttként, önazonosan, boldogan, elégedetten élni a család és a nemzet szerető kötelékében.

Soha nem fogod megtudni, milyen érzés, kis Marx Károlyom.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: