Dobrev Klára nem hajlandó elítélni a kommunisták bűneit

2019. február 27. 19:02

A DK európai parlamenti választási listájának az élére kerülve Dobrev Klára nem hazudtolta meg a kriptokommunista szavazókat képviselő egyszemélyes párt totálisan erkölcstelen politikai hitvallásáról eddig kialakult képet. A mikropártban hirtelen, egyik napról a másikra vezető politikussá avatott Dobrev Klára az ATV-ben nyilatkozva ugyanis egyértelművé tette, hogy nem hajlandó elítélni a kommunista diktatúra bűneit.

safe_image.jpg

 

Ha a hazug és hiteltelen magyar baloldalról van szó, akkor mindig van lejjebb. A milliárdos kapitalista által gründolt „baloldali” párt, a DK most azzal okozott meglepetést, hogy Dobrev Klára pártpolitikai életbe való belépését elkezdve már világossá is tette: Apró Antal unokájaként nem hajlandó megtagadni családja politikai örökségét.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként a nagyszüleinek a szocialista diktatúra irányításában játszott szerepe miatt tőle bocsánatkérést elváró nyilatkozatokra reagálva Dobrev Klára csupán annyit volt hajlandó mondani, hogy ő „nem tud azonosulni azzal, ahogy a nagyszülei látták a világot.” Olvass tovább »

Nagy a baj – Szabályos lázadás van Svédországban!

Europa kezd felebredni ha mar a Sewedek ezt csinaljak. Most mar csak az EU-t kell levaltani

FELFEGYVERKEZETT SZABADCSAPATOK JÁRJÁK STOCKHOLM UTCÁIT! 43 MIGRÁNS
MÁR KÓRHÁZBA KERÜLT SÚLYOS SÉRÜLÉSEKKEL!
A svéd nacionalisták megunták, hogy migránsok fenyegetik, támadják az
embereket! Szabadcsapatként, felfegyverkezve járják Stockholm utcáit!

Elegük lett a tehetetlen hatóságokból a svéd nacionalistáknak, ezért
15-20 fős csapatokba szerveződtek és könnygázszóró palackkal,
viperával (Svédországban rendszeresített eszköz rendőröknél,
polgárőröknél) felfegyverkezve járják Stockholm utcáit! Vezetőjük
Anders Johanson szerint összesen 12 ilyen csapat van, szerte a
városban, akik váltják egymást, így alkalmanként 3-4 ilyen 15-20 főből
álló csapat járőrözik!

Mivel a svéd törvények előírják, mindannyian elvégeztek egy polgárőr
tanfolyamot, vizsgát tettek, így jogszerűen van náluk könnygázszóró
palack valamint vipera és jogszerűen viselnek helyi polgárőr
egyenruhát!

A dolog érdekessége, hogy mióta egy hete megkezdték a járőrözést egy
migránst sem adtak át a rendőrségnek, de 43 migráns került kórházba
súlyos, bántalmazásból származó sérülésekkel!

Feljelentést egy sérült migráns sem tett bántalmazás miatt,
mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy “lépcsőn leesetek”, így keletkezett
a sérülésük! Az orvosok ezt elképzelhetetlennek tartják és jelezték
gyanújukat a rendőrségnek, aki viszont tehetetlen, hiszen feljelentést
egyik sértett sem tett a “polgárőrök” ellen!

(Bayer Zsolt, badog.blogstar.hu)

Nyílt levél Dobrev Klárának

Szentesi Zöldi László

2019. február 26. 11:33

 

 

 

safe_image.jpg

 

 

Asszonyom!

Közel százötven elektrosokk-kezelést kapott Pákh Tibor a börtönben, különböző orvosoktól, éber állapotban, fájdalmat, áramot ájulásig – így kezdődik Mező Gábor írása a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Pákh Tibort verték, sokkolták, kínozták, csak azért, mert 1956-ban a forradalom mellé állt. Nem kímélték viselős feleségét sem, nyomkodták, préselték a hasát, így az újszülött csak pár napot élt. Aztán amikor Pákh Tibor 1971-ben szabadult, már nem lehetett gyerekük.

Önnek asszonyom, lehetett gyermeke. Most öt gyermeket nevelnek. Nem én citálom ide őket, maga emeli közüggyé létezésüket abban a kis kampányvideóban, amellyel szimpátiát igyekszik kelteni maga iránt az uniós választások előtt.  

Ön, Önök öt gyermeket nevelnek, de valószínűleg csak most ismeri meg Pákh Tibor történetét. Aki azért nem tudta tovább örökíteni magát, mert Önök azt nem engedték. A maga nagyapja, Apró Antal, a magyar forradalom sírásója és elvtársai gyilkolták meg azt a gyermeket. És Pákh Tibor története csak egy a sok ezer közül. Ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapja körül, amikor odakint zúg a szél, a temetetlen holtak lelkei bolyonganak köztünk, és nem lelnek nyugalmat.

Asszonyom, belegondolt Ön abba, hogy a családja felemelkedését gyilkosságok övezték? Hogy egész életében kedvezményezettje volt annak a rendszernek, amely felszámolta a magyar arisztokráciát, polgárságot, munkásságot, parasztságot, és a csatorna hőseit ültette az asztalfőhöz? Hogy maga és a családja nem a kiválóságuknak köszönhetik szédületes karrierjüket és gazdagságukat, hanem annak, hogy amit megkívántak, azt elvették mástól? Igen, még a ház, amelyben laknak, az is lopott jószág. A magánvagyonuk pedig az ország kifosztásából származik. A hálózatnak köszönhetik társadalmi helyzetüket, nem pedig annak, hogy bármiben káprázatos tehetséget mutattak volna fel.

Asszonyom, azért vannak ott, ahol, mert az Ön nagyapja a magyar nemzet ellen bűncselekményeket követett el. Önök pedig szépen, konszolidáltan folytatták a munkát. Már nem véres kötényben, nem bárddal a kézben, mint Apró Antal, sokkal cizelláltabb eszközökkel. De ettől még bűnösek, ahogyan bűnös az egész pereputtyuk. Bűnös az Ön nagyapja, apja, anyja, és bűnös a férje, Gyurcsány Ferenc is.

Mind ez ideig Ön volt a családjában az egyetlen, akire a hajdani bűnök árnya ugyan rávetült, de a közvélemény előtt nem szaporította azokat. Ön volt az ifjú Michael Corleone, akire a családja és a hivatalosságok is úgy tekintenek, amint aki nem vesz részt a piszkos üzelmekben. Ennek a védettségnek most vége. Mint ahogyan annak a nagyon takaréklángon pislákoló illúziónak is, hogy Ön bármiben különbözne a családtagjaitól. Egyetlen mentsége az lehetett volna, ha magánemberként elrejtőzik a nyilvánosság elől.

Nem tette meg. Most itt áll ebben a kampányvideóban és vádaskodik. Hogy torkig van Orbán Viktor rendszerével. Azzal a kormánnyal, amely a magyar emberek többségének akaratából, szabad választáson kapott bizalmat. Harmadszor, kétharmaddal. Nem elektrosokkal, viselős asszonyok verésével, gyilkosságokkal szerezte meg a hatalmat.

Mellesleg mikor követi meg a magyar társadalmat? Mikor kér elnézést nyilvánosan a több millió polgártól, akiknek a szüleit, nagyszüleit az Ön családja tönkretette? Tulajdonképpen miért kellett kilépnie a vörös szalonból? Hogy képzelte, hogy a maga mögött tornyosuló politikai és gazdasági bűnökkel részt vesz egy demokratikus ország közéletében?

Asszonyom! Ön a személyében, családilag hajszálpontosan megtestesíti mindazt, ami ellen mi, a magyar többség harcolunk. Nem fért a bőrébe, kijött a napra, rendben. Csak arra kérem, ne csodálkozzon, ha a bűn nem marad bűnhődés nélkül. Mert azt talán még Ön is tudja – ha máshonnan nem, olvasmányaiból –, hogy a számlát előbb-utóbb ki kell fizetni. Nem is feltétlenül emberi beavatkozásra gondolok. Ha Önből annyira hiányzik a bölcsesség, hogy kibeszéletlen bűnökkel, súlyos családi örökségével is közszereplést vállal, Isten majd elvégzi a dolgát. Mindig odasújt, ahol a legjobban fáj.

Mert ismétlem: a bűnök nem maradnak büntetlenül. Gyűlnek, gyűlnek, akár nemzedékeken át, átörökítve, feloldatlanul, kibeszéletlenül, aztán váratlanul felrobban minden. Ne áltassa magát: ez biztosan így lesz. Érdemes volt? Nem lett volna jobb csendben, nyugodtan leélni az életét a nagypapa kommunista luxusdíszletei mögött?

Álmélkodunk a bölcsesség teljes hiányán, és Seneca jut eszünkbe: „A megbocsátás a megérdemelt büntetés elengedése.”

Ön lehetetlenné tette a megbocsátást, hát, viselje a következményeket.

A divat karikaturistája

KI DIKTÁL MAJD LAGERFELD UTÁN?

Véget ért egy korszak: 85 évesen elhunyt Karl Lagerfeld. A német származású, francia divattervező önmagában is jelenség volt, de neki köszönhetjük, hogy a divatipart ma bombasikerek övezik. Mi marad utána? Az 1950-es éveket Christian Dior New Lookja uralta, de a nagybetűs divat csak a szűk, arisztokrata réteg kiváltsága volt, a többieknek maradt a márkátlan konfekció vagy az otthoni varrás. Ma azonban a Chanel bizsuk viselése, a Fendi táskák iránti rajongás mindennapjaink része, a H&M nem győz együttműködést kezdeményezni az haute couture cégekkel, és számos film (köztük a Spinédzserek, Az ördög Pradát visel vagy a Szex és New York) elképzelhetetlen lenne a divat boncolgatása nélkül. Mindezt Karl Lagerfeldnek köszönhetjük.

A tervező 1933-ban született Hamburgban, és tinédzserként költözött Párizsba. Huszonegy évesen egy sárga, gyapjú, övvel díszített kabátterve nemzetközi díjat nyert, amellyel elindult karrierje. Pierre Balmainnél kezdett dolgozni asszisztensként, akit három év után hagyott ott, mivel – saját bevallása szerint – „nem asszisztensnek született”. Jean Patou-hoz igazolt, ahol azonban megbuktak kollekciói. Yves Saint Lau­rent – aki Lagerfelddel egy időben, ruha kategóriában nyert versenyt – sokkal nagyobb sikereket ért el. Komoly versenytárssá értek az évek során, Lagerfeld nem szégyellte „provinciálisnak” minősíteni ellenfelét.

 

 

Olvass tovább »

Szijjártó rendre utasította a riportert: Ne sértegesse a magyarokat!

MANDINER.HU
„Ne sértegesse a magyarokat, hagyja abba!„ – szólította fel a magyar külügyminiszter az Euronews riporterét.

A kormánynak az EU-n belül képviselt, gazdasági bevándorlókkal kapcsolatos álláspontjáról kérdezte az Euronews újságírója Szijjártó Péter magyar külügyminisztert. Az Euronews szerette volna megtudni, hogy az Egyesült Királyságban élő, ott munkát vállaló többszázezer magyar nem minősül-e szintén migránsnak, utalva arra is, hogy a brit lapok cikkeztek a kelet-európai bevándorlók által állítólag elkövetett bűnökről. „

Nem migránsok. Nagyon nem fair amit most sugall. Eléggé igazságtalan és nem is igaz. Mert két teljesen különböző dolog. Az európai integráció egyik alappillére a munkaerő szabad áramlása. Egyenlőségjelet tenni közte és az illegális bevándorlás között bolondság”

– mondta Szijjártó.

Az illegális bevándorlás az Európai Unió területén kívülről jött az Európai Unióba – tette hozzá.

Az Euronews újságírója azzal érvelt, hogy a britek részben azért szavazták meg a Brexitet, hogy megállítsák a magyar, a kelet-európai bevándorlását az országba.

„Ne sértegesse a magyarokat, hagyja abba! Ismétlem, a magyarok nem migránsok. Szabadon mozognak az Európai Unión belül. Nem tudok arról, hogy négyszázezer magyar, mint illegális bevándorló átmasírozott volna az Egyesült Királyság területén, nem tartva tiszteletben az ország szabályait, nem tartva tiszteletben azt, ahogy a brit emberek élnek.

Mert Magyarországon ez történt. Négyszázezer illegális bevándorló átmasírozott az országon, nem tartva tiszteletben az ország szabályait, nem mutattak tiszteletet a kultúránk felé, elfoglaltak közterületeket„ – reagált a külügyminiszter.

Az a körülbelül 200 ezer magyar, aki az Egyesült Királyságban él, hozzájárul az EU sikeréhez, és az Egyesült Királyságéhoz is. És ezért büszkék lehetünk rájuk. Ez teljesen különbözik attól, amit mi tapasztaltunk, mikor illegális bevándorlók bemasíroztak az országba. Ne tegye őket ugyanabba a kategóriába, mert ez sértő a magyarokra nézve – tette hozzá Szijjártó Péter.

 

Schmidt Mária: Brüsszel azokat csuklóztatja, akik megdöntötték a kommunizmust

A kommunizmus nem összeomlott, hanem megdöntötték az emberek, és most ezeket az embereket csuklóztatják Brüsszelből, mondván nem értik a demokráciát és a közös értékeket – jelentette ki Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Terror Házánál. Felháborítónak nevezte, hogy Juncker állásában maradhatott azok után, hogy Marx-szobrot avatott. A megemlékezésen részt vett és beszédet mondott Trócsányi László miniszter is, aki kiemelte, nem bagatellizálhatjuk el a kommunizmus bűneit, mint a nyugati politikusok.

Zsúfolásig megtelt megemlékezőkkel a Terror Háza nagyterme, ahol a kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek az egybegyűltek. Az ünnepség elején az egybegyűltek elénekelték a Himnuszt, majd Schmidt Mária a tőle megszokott karakánsággal mondta el ünnepi beszédét. A Széchenyi-díjas történész beszédében felháborítónak nevezte, hogy ma is vannak, kommunista pártok Európában, és az Európai Unió több országában országgyűlési képviselettel is rendelkeznek. Szintén felháborító a Terror Háza főigazgatója szerint, hogy Juncker nem veszíti el az állását azután, hogy Marx-szobrot avat abban az országban, amelynek fővárosát a kommunisták fallal választották ketté. Schmidt Mária hosszan sorolta a kommunizmus szörnyűségeit megemlítve Recsket, a kitelepítéseket, a gulágot, a lehallgatások és az Andrássy út 60-ban elkövetett szörnyűségeket. Mindezt nem élte volna túl a magyarság, ha Franz Kafka szavai nem lennének igazak:

van bennünk valami elpusztíthatatlan

– mondta Schmidt Mária. Ezután emlékeztetett, hogy a kommunizmus hetven év alatt 100 millió áldozatot követelt, miközben magukat humánusnak beállítva egy szebb jövőt ígértek képviselői. A történész kijelentette a kommunizmus nem összeomlott, hanem az emberek döntötték meg.  És most ezeket az embereket csuklóztatják Brüsszelből mondván, nem értjük a demokráciát, nem tiszteljük az Európai értékeket. Mindeközben pedig ők semmibe veszik azokat az értékeket, amik nekünk fontosak – tette hozzá Schmidt Mária.

Olvass tovább »

A Zöld könyv kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat

Átadták az idei, 91. Oscar-gála díjait -Rami Malek a legjobb férfi színész +Galéria +Teljes lista

MH/MTI – 2019.02.25. 05:53

91. alkalommal rendezte meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2018-as év filmjeit és filmeseit díjazó Oscar-gálát, most harminc év után házigazda nélkül.

 

91. Oscar lead

Fotók: AFP

A ceremónia a Queen együttes és Adam Lambert fellépésével kezdődött. A Zöld könyv a hatvanas években, a szegregáció idején játszódik, amikor a fekete zongoraművész Don Shirley (Mahershala Ali) koncertturnéra indul olasz sofőrjével (Viggo Mortensen) az amerikai délen. A filmben nyújtott alakításáért Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját vehette át, és a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta a produkció. Olvass tovább »

Szijjártó Péter: „Aki a migrációt támogatja, elképesztő veszélyt hoz Európára”

MTI
Ha az ENSZ nem adja fel jelenlegi, teljesen elfogult migrációpárti álláspontját, akkor rendkívül komoly veszélyt hozhat Európára a következő hónapokban – mondta Szijjártó Péter hétfőn Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésén, valamint az ENSZ Leszerelési Értekezletén.
szijjarto-peter-ez-a-bevandorlaspartiak-bosszuja-2-1124x642.jpg

A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon elmondta: felszólalásaiban kifejtette, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet a korábban általa elfoglalt területek 98 százalékáról ki tudta szorítani az ellene létrejött globális koalíció, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Ez azonban nem jelenti az Iszlám Állam végét – folytatta Szijjártó Péter, utalva arra: a terrorszervezet teljesen új stratégiára tért át, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy megpróbálja visszaküldeni a korábban hozzá csatlakozott zsoldos terroristákat azokba az országokba, ahonnan érkeztek.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy mintegy ötezren harcoltak az IÁ oldalán olyanok, akik EU-tagállamok polgárai, és ők most megkezdték a visszatérési kísérleteket. Erre enged következtetni az a tény is, hogy az utóbbi hetekben mind Boszniában, mind Macedóniában többször is elfogtak IÁ-hoz tartozó személyeket. Az is világosan látszik, hogy a zsoldos terroristák visszatérésének útvonala a Nyugat-Balkánon át vezet, ezért rendkívül fontos, hogy a nyugat-balkáni és a közép-európai országok továbbra is minden erejükkel megvédjék határaikat. Ha ez nem így történik, akkor megnyílhat az út a zsoldos terroristák visszatérése előtt – mondta. Olvass tovább »

Hollik István: Ha valaki Magyarországot támadja, azt nevén fogjuk nevezni

ECHO TV
A kormány és ő maga sem Soros György ellen, hanem Magyarországért küzd. Ezt Hollik István mondta az ECHO TV Őszintén című műsorában. A kormányszóvivő arról is beszélt, szerinte nem volt rendjén, hogy az elmúlt években a civil szervezetek függetlenként prezentálták magukat és így befolyásolták a társadalmat illetve a közhangulatot. Most pedig nyilvánvalóan nem tetszik nekik, hogy az árnyékvilágból a fényre kerülve mindenki számára világossá vált, kinek a támogatásával működnek és milyen szándék vezérli őket.

Hetente 2-3 alkalommal Hollik István viszi a csemetéket az óvodába és a bölcsődébe. Ez nem csak számára fontos, mint mondja, a gyerekek is igénylik, hogy vele lehessenek.

Éljünk úgy, ahogy szeretnénk, hogy a gyerekeink éljenek – reagált Turda Adriennek, majd hozzátette: szerinte a keresztény szellemiségű nevelés leghatékonyabb és legegyszerűbb módja a példaadás, hiszen a gyerekeink úgyis azt fogják tenni, amit tőlünk látnak.

Szerinte az a legfontosabb, hogy biztonságos, szeretetteljes légkörben nőjenek fel a gyerekek, ezenkívül pedig, hogy minél több minőségi időt töltsön együtt a család. Olvass tovább »

Dobrevnek csak a mentelmi jog kell – Menekül az országból?

Vajon mi ez a nagy változás a DK háza táján?

Mi folyik itt, emberek? Családi vállalkozás lesz a DK-ból?
Rejtetten már eddig is az volt, de most már mindenképpen úgy tűnik, hogy itt csak egy házi vállalkozásról van szó.  Nem is akármilyenről.

 

 

18768871_964999987310f5f37c76b19818290fe6_wm.jpg

Amennyiben a Czeglédy, vagy bármilyen más ügyben találnak rá valami terhelőt, egy brüsszeli mentelmi joggal könnyedén megúszhatja. ÜGYES!

Dobrev már elismerte, hogy mint az Altus izgazgatója  3 alkalommal, összesen 85 millió Ft-ot adott kölcsön a DK-nak! És nem szakadt le az ég! Senki sem tiltakozott, nem voltak index.hu -s, 444-es és hvg-s cikkek, hogy ez szörnyű, és elfogadhatatlan!

 

Olvass tovább »

G. Fodor Gábornak elege lett. Üzenet a mocskosszájúaknak

Akinek mocskos a szája, annak a lelke is az

A mocskosszájúakról

 

Akinek mocskos a szája, annak a lelke is az.

Az ellenfél szellemi, intellektuális válságának nyilvánvaló jele, hogy azok emelkednek fel, akiknek el kellene süllyedniük.

Ez szégyen.

Szégyen, hogy olyan ember aspirálna a miniszterelnökségre, aki fennhangon hirdette: „jöhetnek cigányok, én mindenkit agyonütök”.

Szégyen, hogy olyan ember akarja vezetni Budapestet, aki a politikai haszonszerzés érdekében felmenti a náci bűnöket. Majd 8 nap után bocsánatot kér, és azt hiszi, ezzel minden el van intézve.

gfg-758x426.jpg

 

Szégyen, hogy a Mocskosszájúak Szent Johannáját fogadja a bevándorláspárti csúcsjelölt.

Szégyen, hogy létrejött a szoci-náci koalíció.

Szégyen, hogy a liberális értelmiség ennek szalutál.

Szégyen, hogy a baloldal nagy filozófusai elárulják saját lelkiismeretüket.

Szégyen, hogy TGM azzal hallgat, hogy sokat beszél.

Szégyen, hogy Heller Ágnes a nácikat mosdatja, csak mert utálja Orbán Viktort.  

Szégyen, szégyen, szégyen.

A mocskosszájúaknak azonban nincs szégyenérzetük.

Egy ember, akinek dédnagyapja Auschwitzban vesztette életét, ma a nácik között politizál. A karlendítős-cigányverős politikai vezetők, jóllehet múltjuk és nézeteik ismertek, maradnak a helyükön. A pénz és hatalom érdekében nácikat mentegető Karácsony Gergely ma változatlanul a bevándorláspárti baloldal budapesti csúcsjelöltje.

És mehetünk még lejjebb.

Aki lámpavasra húzná Bayer Zsoltot, ma is újságíró. Aki leír olyan mondatokat, hogy „abban hiszek, hogy Gábor Lászlót és mindenkit, akinek az Origohoz köze van, úgy megerőszakolja valaki, hogy soha többé nem tudnak lábra állni”, ma is újságíró. Aki a miniszterelnök lányának terhességével viccelődött, ma is újságíró.

Ott nincs következmény. Csak még mocskosabb lett a szájuk. De akinek mocskosabb lesz a szája, annak mocskosabb lesz a lelke is.

Az igazságérzet háborog.

Háborog, mert míg itt gyalogok kapnak obsitot, addig ott mocskosszájú vezérek maradnak állva. Itt van, ott nincs következmény.

Háborgunk. És igazunk van.

De azért ne feledjük, hogy ami onnan nézve vezérnek tűnik, az innét nézve csak egy paraszt.

Hogy akinek mocskos a szája, annak a lelke is az.

Hogy nem vagyunk olyanok, mint ők, és ezért ne is váljunk olyanokká.

Ne akarjuk az ellenfél fegyvereit. Az az út nem vezet sehova.

Eresszük hát ki a dühöt, szedjük össze az erőnket, rendezzük a sorainkat.

Ki a fotelből, irány a csata!

Ha így teszünk, „győzni fogunk, újra és újra.”

(Gfg, 888.hu)

Bayer Zsolt a venezuelai magyarokról, és az aljas ellenzékről

Bayer Zsolt

Hazatérés

 

A Magyar Szocialista Párt közleményt adott ki azok után, hogy az Index és a többi nemzetallergiás (nem) propagandamédia világgá kürtölte a hírt: „Több száz venezuelai migránst fogadott be titokban a kormány.”

Ismerkedjünk meg az MSZP közleményével: „A magyar embereknek joga van tudni Orbán bevándorláspárti politikájáról. Orbán menekülteknek adott ingyen repülőjegyet, ingyenlakást, ingyenes magyar- és angolnyelv-tanfolyamot és letelepedési papírokat. Miniszterelnök úr, ki hatalmazta fel erre? Úgy tűnik, nem Brüsszelből szervezik a bevándorlást, hanem a karmelita kolostorból.”

 

bayer-zsolt3-758x351.jpg

És akkor nézzük először a szikár tényeket: nevezett venezuelai állampolgárok egytől egyig jogosultak a magyar állampolgárságra. Ami annyit jelent, hogy magyarok vagy magyar felmenőik vannak, illetve ilyenek családtagjai. Ez a feltétel, és ez így van jól. Éppen a minap volt vendégem a műsoromban Semjén Zsolt, aki kifejtette: Magyarország ebben a kérdésben pontosan úgy jár el, mint Izrael. Mint minden zsidó embernek a világon, úgy minden magyar embernek a világon tudnia kell, hogy bármilyen bántódás éri, a magyar állam megvédi, de legalábbis megpróbálja megvédeni. Minden zsidó és magyar embernek tudnia kell, hogy bármi történjen, van a világon egy hely, ahová bármikor hazatérhet. Zsidó embernek ez a hely Izrael, magyar embernek ez a hely Magyarország. Olvass tovább »

GYURCSÁNY NAGYON KEMÉNY TÁMADÁST INDÍTOTT

FLAG

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a Fideszt, hogy regisztrálja magát bevándorlást támogató szervezetként és fizesse be a bevándorlási különadót.

A DK ügyvezető alelnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján az Index csütörtöki cikkére hivatkozott, amely szerint a magyar állam eddig mintegy háromszáz menekültet fogadott be a súlyos politikai és gazdasági káoszba süllyedt Venezuelából. 

 

Gyurcsány nagyon kemény támadást indított

Molnár Csaba azt mondta, hogy az évek óta menekültellenes “gyűlöletkampányt” folytató kormány titokban fogadta be a menekülteket. Az EP-képviselő hangsúlyozta, nem azzal van problémájuk, hogy a kabinet menekülteken segít, hanem azzal, hogy hosszú idő óta ennek ellenkezőjével kampányol. A kormány ezzel a lépéssel maga ismerte be, hogy csak riogatja az embereket, a szavakban bevándorlásellenes kabinet a bevándorlás egyik legjelentősebb támogatója lett – jelentette ki a politikus. Olvass tovább »

Orbán Viktor: Az embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel

MTI
Az európai parlamenti (EP) választás tétje a bevándorlás, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök kijelentette: a kormány mostani tájékoztatókampányából a magyarok is megérthetik, milyen migrációs eszközöket akar bevetni Brüsszel.

„A brüsszeli bürokraták terveit egy ilyen kampány leleplezi”

– fogalmazott.

 

 

DSZZS20181207016-e1544169054621-768x432.jpg

Szavai szerint a jelenlegi bevándorláspárti

brüsszeli többség növelni akarja a bevándorlást, ami azt jelentené, hogy Európa nem marad az európaiaké.

A kormányfő azt is mondta, hogy Brüsszel semmilyen valóságos segítséget nem ad a nemzetállamoknak a határvédelemhez, ellenben olyan programokat hirdet meg, amelyekkel a migránsokat immár törvényesen szabályozott keretek között behozná az Európai Unióba. Az uniós vezetők, például Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök is, folyamatosan arról beszélnek, hogy lehetővé kell tenni a legális migrációt Európába – jegyezte meg.

Orbán Viktor kitért továbbá arra, hogy az

EP is több migrációt elősegítő döntést hozott, sok-sok milliárd forintot akar adni például a bevándorlást támogató civil szervezeteknek.

Olvass tovább »

Kamerás alakulatot állít fel a Soros-hadsereg

TŰZFALCSOPORT.BLOGSTAR.HU

Fájó ez az űr, ami itt van, hiszen rengeteg ügyünk lenne az ellenzékkel, csak néhány szelfibot maradt a padok között” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, amikor a parlamenti rendbontásban élenjáró ellenzékiek kivonultak az ülésteremből – kezdi az ellenzékiek legújabb csodafegyverét bemutató cikkét a Tűzfalcsoport.

A Fidesz frakcióvezetője ezzel a mondatával vélhetőleg arra az új ellenzéki magatartásra célzott, amelyet decemberben ismerhetett meg az ország. Késő ősszel, a tél elején ugyanis eddig nem látott, kamerás képviselői különítmények lepték el az országot, hogy élőben közvetíthessék parlamenti rendbontásukat, majd a köztévé folyosóin is hasra vágják magukat.

A Soros-hálózatot és annak módszereit jól ismerők számára nem okozott újdonságot a fenti módszerek magyarországi megjelenése, hiszen tény, hogy a Soros-féle aktivista szeánszokon Srđa Popovićés Saul Alinsky tananyagát minden Soros-zsoldosnak el kell sajátítania. Itt volt hát az ideje, hogy a magyarországi ellenzék képviselőit is kiképezzék az ilyesmire. Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: