Őszödi emlék

Soha és senki nem bukott meg annyira nyilvánvalóan a magyar politikai életben, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban. Még Rákosi Mátyás sem, pedig őt a Szovjetunióba költöztették, és Szálasi Ferenc se, pedig őt felakasztották.

 

 

 

Nagyon kevesen gondolták a beszéd kiszivárgása után, hogy egy hét múlva is Gyurcsány Ferencnek hívják majd Magyarország miniszterelnökét. És láss csodát, még vagy három évig úgy hívták. Mondjuk minden támogatójából, legyen az ember vagy párt, politikai hulla lett. Arra se sokan fogadtak volna, hogy Gyurcsány 12 év múlva még parlamenti képviselő lesz és minden félévben egyszer kinyírja az ellenzéket, a baloldalt.

Újra meg újra.

Persze az MSZP-SZDSZ tandem politikai haláltusája nem Őszöddel, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltségével kezdődött. Nem hitték, hogy nyernek, ezért még szocialista mértékkel is alkalmatlan jelöltet állítottak, aki biztos nem nő úgy a fejükre, mint Horn Gyula.

 

Aztán miután nyertek, kiderült, hogy nem képesek olyan kormányzati struktúrát létrehozni, amely sikeressé tesz egy teljesen alkalmatlan miniszterelnököt. Aki egyébként szintén megbukott rögtön az elején, mert kiderült róla, hogy harmadrangú ügynökként, valahol a titkosszolgálati világ alján dolgozott Magyarország ellenségeinek. Azt nem sikerült kideríteni, hogy melyiknek, de ennyinek elégnek kellett volna lennie ahhoz hogy megbukjon. Medgyessy áldásos működése vezetett Gyurcsány felemelkedéséhez, illetve ahhoz, hogy a következő hat évben az SZDSZ minden rosszat megtehessen az országgal, amit csak akart, cserébe azért, hogy Gyurcsány, majd végül Bajnai a hatalomban maradhasson.

Ne felejtsük el, hogy a szocialisták 2004-ben Medgyessy bukása után választhatták volna Kiss Pétert is miniszterelnöknek, aki – szocialista mértékkel – kipróbálatlanul is alkalmasabb jelöltnek tűnt, mint Gyurcsány. De nem tették, mert nagyot akartak álmodni.

Ami sikerült is, csak eredetileg nem rémálomban gondolkoztak.

A szocik ordas választási trükkökkel nyertek 2006-ban, és már bejelentették, hogy a választás előtti hangulatjavító intézkedéseket visszavonják, amikor Gyurcsány beismerő vallomása nyilvánosságra került. Nem tudom Gyurcsány mit várt az „igazságbeszédétől”, de sokkal rosszabb helyzetbe került utána, mint előtte volt. Csak az óriási szerencsén múlt, hogy Gyurcsány és a csapata nem vált tömeggyilkossá, a szándékosan szabadjára engedett erőszak, a megvadított rendőrök tombolása több tucat halotthoz is vezethetett volna. Attól tartok, hogy ez bele is volt kalkulálva a forgatókönyvbe, így akartak nemzetközi támogatást szerezni a fasiszta csőcselékkel szembe.

Az úgynevezett „cigánygyilkosságok” titkosszolgálati szálai is erősítik, hogy még egy etnikai konfliktus kirobbantásának gondolata sem volt idegen bizonyos emberektől, a Gyurcsány-féle társaság hatalomban tartása érdekében. Azt se feledjük, az annyira kényes EU és liberálisok mindezt egy szó nélkül eltűrték, a költségvetési csalásokkal együtt. A 2006-os lövetésekért a következő magyar ellenes EU jelentésben már Orbánt fogják felelőssé tenni, és akkor visszamenőleg majd halottak is lesznek – ezt garantálom.

Öszödre és következményeikre azért kell emlékeznünk, mert a kommunisták (1956 után) akkor mentek, vagy próbálkoztak a legmesszebbre menni.

Mi pedig túl kedvesek, túl demokraták voltunk.  2006 után 2010-ig szünetelt Magyarországon a demokrácia, egy bukott kormányzat kormányzott, csak és egyedül az EU kegyelméből. A magyarok felnőttek 20 százaléka már nem is tudja, hogy mi is az az öszödi beszéd. Így könnyű bűnbocsánathoz jutni.

Gyurcsány Ferenc a magyarországi baloldal, a Magyarországon élő liberálisok végtelen pofátlanságának, embertelenségének, cinizmusának és lényegtelenségének igazi szimbóluma. Ezek mind olyanok, mint Gyurcsány. Éppen 12 éve próbálnak egyre jobban hasonulni hozzá.

Hát sikerült.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: