Itt az igazság Magyarországról, amely nem érdekli az uniós képviselőket

Száznyolc oldalas jelentésben cáfolta a magyar kormány Judith Sargentini hazugsággyűjteményét, amelyből koncepciós eljárást gyártott Brüsszel és amely alapján el akarják ítélni hazánkat. Az unió történetében először indítanák el a hetes cikkely szerinti eljárást egy uniós tagállam ellen. A PestiSrácok.hu most közzéteszi a 108 oldalas angol jelentést, ez az a dokumentum, amelyet ugyan minden uniós képviselőhöz eljuttatott a kabinet, de amelynek tartalma meg sem hatja a vadliberális, elvakult, Orbán-fóbiás nyugati politikusokat.

Orbán Viktor magyar miniszerelnök tegnapi strasbourgi beszédében kiemelte, pontosan tudja, hogy az uniós politikusok már előre eldöntötték, hogyan fognak szavazniaz ítéletet már előre megírták, szavai hatására nem fogják megváltoztatni a döntésüket.

“Önök nem kevesebbet állítanak, mint hogy a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke. Önök azt hiszik, jobban tudják, mi kell a magyar népnek, mint maguk a magyar emberek” – fogalmazott a miniszterelnök. Azt mondta, a Sargentini-jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek, kettős mércét alkalmaz, visszaél a hatalommal, hatásköröket lép túl, az elfogadás módja pedig sérti a szerződést.

Az Európai Parlament perceken belül szavaz a Sargentini-jelentésről.

https://docs.google.com/viewer?url=https%3A%2F%2Fpestisracok.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2018%2F09%2Finformation-sheetsargentini-report.pdf&hl=hu&embedded=true

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: