AZ ELÉGTÉTEL NAPJA

Huth Geri barátom (a PestiSrácok főszerkesztője) remélem, nem haragszik meg, ha a Hír TV visszafoglalásának napját az általa kitalált név helyett valami más szóval illetem. Egyben szeretettel és tisztelettel, de megtorpedózom a Geri által kiötlött nevet. Huth Geri I-napnak, azaz az igazság napjának nevezte a jeles és várva várt napot. Én azonban indítványozom az E-nap, azaz az elégtétel napja bevezetését.

 

safe_image

Elégtétel. Elégtétel, mert a Hír TV-t ellopták a nemzeti oldaltól. A jobboldaltól. Lehet ezen gúnyolódni – miért ne lehetne, hisz szabad országban, demokráciában, és nem diktatúrában élünk –, de attól még igaz. Medgyessy D–209 Péter javasolta dadogva, hogy akinek nem tetszik, hogy az RTL, a TV2, az ATV és az MTV ballib, az vegyen magának egy televíziót.

A jobboldal pedig vett. Olvass tovább »

Reklámok

Gusztustalan öngól, amikor a ballibek a volt MTV-székháznál tüntikéznek a sajtó szabadságáért

2018. augusztus 2.

A Momentum nevű viccpárt által “a média szabadságáért” az MTV volt Szabadság téri székházához szervezett tüntike teljes kudarcba fulladt. A negatív részvételi rekordot felmutató ballib politikai performansz szervezőinek agyhalottságát bizonyítja, hogy pont a 2006-os Gyurcsány-ellenes demonstráció legfontosabb helyszínére szervezték megmozdulásukat.
web760

Nem kicsit pofátlan, gusztustalan és nevetséges az a kiscsoportos tüntikézés, amit a gyakorlatilag nem létező, Momentum nevű valami, illetve annak a még annyira sem létező ifjúsági szervezete szervezett a Szabadság téren levő volt MTV-székház elé úgymond a sajtószabadság védelme érdekében.

Beteges és értelmetlen dolog sokadszorra előadni azt a hazugságot, miszerint ha a tulajdonosa eladja vagy megszünteti valamelyik balliberális lapját, tévéjét, akkor arról a kormány, illetve a jobboldal tehet, ami miatt sérül a sajtószabadság.

Nagyon unalmas, hogy a bukott ballibsik újra és újra csak ugyanazt a debil szöveget tudják mantrázni az általuk vizionált diktatúráról.  Olvass tovább »

Francia filozófus: Európa vezetői sötét idiótának nézik választóikat

Néhány hete európai illetékesek és a média egy része azt a nótát fújja, hogy nincs is migrációs válság – írta Chantal Delsol francia filozófus a Le Figaro című konzervatív francia napilap pénteki számában. A migrációs válságra adott európai válaszokról szóló elemzésében hozzátette, e vezetők tagadják a valóságot, hogy ne kelljen szembenézniük vele. Úgy vélte, gyalázatos, hogy „el akarják velünk hitetni: a válságos helyzet megszűnt létezni, mintha mi, a választók sötét idióták lennénk”. Mint hangsúlyozta, nincs szükségünk bekötött szemű, humanista és anyámasszony katonája kormányokra.

 

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Sebastian Kurz osztrák kancellár bevándorlási politikáját elemezte Chantal Delsol francia filozófus a Le Figaro című konzervatív francia napilap pénteki számában, azt feszegetve, hogy miért elképzelhetetlen Európában valódi vitát folytatni a második világháborút követő évtizedek “legnyugtalanítóbb és legéletbevágóbb” kérdéséről.

A francia filozófus szerint sajnálatos, hogy a közép-európai országok bevándorlási kérdésekben képviselt álláspontját barbárságként fogadják, miközben Nyugat-Európában lehetetlen vitázni a bevándorlásról, mert csak egyetlen állítás megengedhető, az, hogy “humanista kultúraként erkölcsi kötelességünk befogadni az ajtónkon kopogtató elesetteket”. Olvass tovább »

Abszurd módon ragaszkodik a Hír TV-hez a Kálmán család

A PestiSrácok.hu információi szerint Kálmán Olga férje, Hoffmann György rendező a régi irányvonalához visszatérő Hír TV-nél szeretne maradni, annak ellenére, hogy előzőleg kizárólag a legendásan elfogult felesége műsorában működött közre. Miközben Kálmán Olga a PestiSrácok.hu kamerája előtt is azt állította, már büszkén készül új feladatára, Hoffmann még kivenné a televízió kasszájából, amit a Simicska-korszakban kierőltetett exkluzív szerződése lehetővé tesz. Mindez azért pikáns, mert ma már dicsőséglisták készülnek a “hős mártírokról”, akik nem működnek közre az új adás elkészítésében, hanem büszkén mondják fel szerződéseiket. a Kálmán-házaspárról a Magyar Idők korábban azt írta, búsás jussért hagyták ott az ATV-t. 

 

 

Maga Kálmán Olga is talán bízott benne, hogy ha hajlandó némi szellemi irányváltásra, akkor a Hír Televíziónál maradhat. Amikor még csak a sajtó találgatott arról, hogy visszatérhet a régi menedzsment és újra jobboldali lehet a csatorna, Kálmán Olga úgy nyilatkozott, őt sohasem érdekelte, hogy hívják a főnököt vagy a tulajdonost, a lényeg mindig a szakmai munka minősége. Olvass tovább »

HONT ANDRÁS ÉS AZ ERŐSZAK

„Abban hiszek, hogy Gábor Lászlót és mindenkit, akinek az origohoz (sic!) köze van, egyszer úgy megerőszakolja valaki, hogy soha többé nem tudnak lábra állni.”

Az idézet egy bizonyos Hont nevű embertől származik. Az ember szót nem kevés habozás után, fogaimat jól hallhatóan csikorgatva – ezúton és innen is elnézést kérek a fölöttem és alattam lakó szomszédaimtól – tudtam csak leírni, de leírtam. Szinte biztosan indokolatlanul. (Én sem vagyok hibátlan.)

 

 

hont-andras

Hont András kilépett az EU-ból.

 

Hont egyébként a Hvg.hu főmunkatársa. Ebben a minőségében szokta jelentéktelen kiterjedésű testét elhelyezni Kálmán Olgával szemben, a Hír TV stúdiójában, hogy aztán a kétujjnyi vastagságú szemüvege mögül sunyin és gonoszul pislogva, modorosan, minden szót túlartikulálva kifejtse követhetetlen és zavaros összeesküvés-elméleteit.

Apropó, Hont, apropó, Kálmán! Hont Kálmán Olgánál legutóbb olyan figyelemre méltó ideg-összeroppanást adott elő, hogy még a sokat tapasztalt műsorvezető asszonynak is elállt a szava, ijedtében elkezdett csuklani, majd szapora torokköszörüléssel próbálta elterelni a figyelmet a láthatólag végső stádiumban lévő Hontról. Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: