Érdekes módon régebben Merkel egyáltalán nem támogatta a bevándorlást, sőt…

2018. június 26. 11:30

BERLIN, 11:30

Európa és a világ jelenleg legeltökéltebben bevándorláspárti politikusa, a 2015-ös migrációs válsághelyzet előidézője, Angela Merkel a 2000-es években még egyáltalán nem támogatta a migránsok európai betelepítését, sőt kifejezetten ellenezte azt. Aztán a baloldallal való közös kormányzás, tehát a kancellársága érdekében végül megváltoztatta ezeket a nézeteit.

Sokan keresik arra választ, hogy vajon Angela Merkel német kancellár miért és hogyan lett elkötelezett híve annak, hogy Európát idegen vallású és kultúrájú bevándorlók millióival kell elárasztani.

Fotó: AFP

Amikor a Voice of Europe megpróbált ennek utánajárni, arra a következtetésre jutott, hogy Merkel asszonyt feltehetően pusztán a személyes politikai ambíciója, a kancellári poszt megtartása iránti vágy vezette oda, hogy sokak szemében Európa sírásójaként árassza el az öreg kontinenst bevándorlókkal.

Angela Merkel – a politikai pályájának kezdeti, első emelkedő szakaszában – ugyanis a 2000-es évek elején még egyáltalán nem támogatta az idegen kultúrájú és vallású harmadik világbeli tömegek bevándorlását és bevándoroltatását Európába.

2000-ben Merkel még azt mondta:

A multikulturális társadalom nem egy életképes életmód.”

Később 2002-ben még erősen kritizálta az akkori német kormányt, mivel az nem állapított meg felső korlátot az országba beengedhető migránsok számára vonatkozóan.

Fotó: AFP

Mielőtt bármilyen új bevándorlást megengedünk, előtte és először be kell fejeznünk a már nálunk élő migráns gyermekek integrációját”

– mondta ezt annak idején az a Merkel, aki jelenleg a korlátlan, ellenőrizetlen migráció kötelezővé tételét követeli egész Európa számára. 

Merkel 2002-ben még kritikusan beszélt a berlini Kreuzberg negyedben tapasztalt multikulturalizmusról is, amely városrész aztán az ő kancellárságának a mostani idejére már konkrétan no-go zónává vált a bevándorlók miatt.

2002-ben még azt rótta fel az akkori kormánynak, hogy a multikulturalitásból fakadó problémák megoldására egyetlenegy márkát sem költött a kormány, miközben viszont támogatja a bevándorlást.

A kísérlet, hogy azt mondjuk, mi itt valamiféle multikulturalizmust valósítunk meg, egymás mellett élünk, és boldogok vagyunk egymással, az a kísérlet megbukott! Teljesen megbukott!”

– mondta tehát Merkel 2002-ben arról a berlini Kreuzbergről, amely mára már no-go zónává vált.

Fotó: AFP

De a 2005-ben kancellári székhez jutó Merkel még 2010-ben is másként beszélt a migrációról, mint ma. 2010-ben még azt mondta, hogy a migráns munkavállalók általában hazudnak magukról, és hogy a multikulturalizmus teljesen megbukott, hiába fogadja be Németország már a ’60-as évek óta a migráns munkavállalók tömegeit.

A békés és boldog egymás mellett élés és a multikulturalizmus kísérlete megbukott. Teljesen kudarcot vallott.”

– mondta még Merkel 2010-ben is.

Mi történhetett a régi és az új merkeli nézetek között eltelt időben? A Voice of Europe szerint csupán annyi, hogy időközben Angela Merkel opportunista reálpolitikusként úgy döntött, megváltoztatja a migrációt ellenző nézeteit a bevándorlás támogatására, mivel az SPD-vel való szövetségi kormányzást csak ez a nézet teszi számára lehetővé.

Így történt, hogy aztán 2015-re a német baloldali szavazatok reményében Angela Merkel már – egy totálisan elvtelen karrierista politikusként – az SPD-nél, tehát a német szociknál is baloldalibb nézeteket képviselt a migránsok minden áron történő beengedése ügyében.

De ez nem meglepő, hiszen arról az Angela Merkelről van szó, akiről közismert, hogy a volt NDK egyik kiemelt egyházi kádercsaládjának kommunista aktivistájából lett nyugati, német politikus.

Fotó: AFP

Arról a politikusról van szó, aki aztán annak a Helmut Kohlnak a segítségével lett a CDU vezetője, akit később ő maga árult el, hogy a helyére kerülhessen.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: