Dührohamot kapott egy muszlim a Wizz Air járatán

 

Az esetet egy utas rögzítette, melyből kiderült, hogy az egyre agresszívabb hangon beszélő férfi eredetileg egy pulykasonkás szendvicset rendelt, azonban az étel ízére hivatkozva meggyanúsította a védtelen légikisasszonyt azzal, hogy szándékosan pulykával és sertéssel kevert sonkás szendvicset adott neki dacára annak, hogy ő muszlim. A muszlim férfi dühében nyilvánosan gyalázni kezdte a stewardesst, többek között azt mondta:

te hülye kurva, mi a fasz bajod van velem?”

web760

Majd a mellette lévő utashoz fordulva így folytatta: “ez a lány egy rohadt kurva, barátom”. A dührohamot kapó utast hiába próbálta a légiutas-kísérő megnyugtatni azzal, hogy a “turkey breast ham”, azaz a pulyamellsonka nem azt jelenti, hogy abba pulyka (turkey) és külön sonka (ham) van – amely sertésből készült –, hanem egyben kell értelmezni: pulykamellsonkaként. A muszlim ezt azonban nem fogadta el arra hivatkozva, hogy ő ismeri a pulykahús ízét, az pedig nem ilyen, ergo ez csak sertésből készült sonka lehet.

A stewardess rendkívül higgadtan kezelte az agresszív férfi indulatát, fel is ajánlotta, hogy visszatéríti a félig megevett szendvics árát. A felvételek szerint ez nagyjából fel is oldotta a muszlimban az ellentmondást.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: