Az ENSZ aggódik, mert a terrorellenes törvény sértheti a muszlimok jogait

2018. május 26.

PÁRIZS, 8:40

Az ENSZ egyik jelentéstevője szerint zavaró, hogy a terrorellenes törvények kiterjesztett és tartós alkalmazásának hatására a muszlim kisebbséget egy gyanús csoportként érzékelik.

 

b_enszbt7u

Aggodalmának adott hangot pénteken az ENSZ egyik jelentéstevője a terrorellenes francia törvényeknek az emberi jogokra, különösen a helyi muszlim közösség szabadságjogaira gyakorolt hatásával kapcsolatosan, amely szerinte akár e közösség megbélyegzéséhez és társadalomból való kirekesztéséhez is vezethet – írja az MTI.

 

Fionnuala Ní Aoláin ír jogász, az ENSZ-nek az emberi jogok védelméről a terrorellenes harccal összefüggésben beszámoló jelentéstevője pénteki közleményében egy olyan független szerv létrehozását javasolta a francia kormánynak, amely felülvizsgálná a belbiztonsággal kapcsolatos eszközöket és rendkívüli jogköröket.

Ní Aoláin szerint a rendkívüli állapot alatt hozott rendkívüli intézkedések és a 2017. november 1-jétől hatályos törvény célpontja egyértelműen a francia muszlim közösség. Példaként a helyi mecsetek bezárását említette, amit a szabad vallásgyakorlás elé gördített akadályként értelmez.

Zavaró, hogy a terrorellenes törvények kiterjesztett és tartós alkalmazásának hatására a muszlim kisebbséget egy gyanús csoportként érzékelik”

— hangsúlyozta Ní Aloáin.

A francia hatóságok az elmúlt években több mecsetet is bezárattak arra hivatkozva, hogy azokban gyűlöletkeltő, szélsőséges tartalmú vagy terrorizmusra buzdító beszédeket tartottak.

Az ENSZ jelentéstevője – aki a francia kormány meghívására május 14-23. között Franciaországba is ellátogatott – elemzésében kiemeli:

az államnak joga van korlátozásokat bevezetni a közrend megóvása érdekében, de ez a rendkívüli jelleg megkérdőjelezendő, amikor a terrorellenes intézkedések mély, tartós és potenciálisan aránytalan következményeket feltételeznek az alapvető emberi és polgári szabadságjogok gyakorolására nézve”

– mondta.

Franciaországban a rendkívüli állapotot a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat éjszakáján hirdette ki Francois Hollande akkori államfő. Az intézkedést hat alkalommal hosszabbította meg a parlament, majd Emmanuel Macron jelenlegi elnök 2017. november 1-én feloldotta, de a rendőrség állandó jelleggel megkapta az új terrorelhárítási törvény kereteiben a rendkívüli állapot idején rendelkezésére álló jogkörök nagy részét.

</p.childnodes.length;d++){var>

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: