Trump kampányfőnöke szerint Orbán Trump előtt volt Trump

2018. május 24. 11:22

Steve Bannon, az amerikai elnök volt tanácsadója, a Breitbart News korábbi igazgatója a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány Eötvös József-előadások sorozatának keretében tartott előadást szerda este a Várkert Bazárban.

Donald „Amerika az első” – politikája és hatása Közép-Európára címmel tartott előadást Bannon azzal kezdte, hogy Orbán Viktor korábbi beszédeiből idézett, különös tekintettel a biztonsággal és a keresztény identitással kapcsolatos részletekre.

 

Trumpra áttérve Bannon elmondta:

az amerikai társadalom gerincét a munkásosztály adja, akik pedig egy olyan vezetőre vágytak, aki visszaállítja az Egyesült Államok »korábbi dicsőségét«, »újra naggyá teszi Amerikát«.”

Mint fogalmazott, a pénzügyi válság árát nem a korrupt és mohó elit fizette meg, hanem a dolgozó emberek.

A választási rendszert másodlagos kérdésnek tartja, Bannon szerint Trump győzelme nem a szisztémának, és főleg nem az oroszoknak köszönhető. Utóbbi felvetést nevetségesnek tartotta, míg előbbivel kapcsolatban megjegyezte:

a Demokrata Párt csak mankó a valódi ellenzék kezében, ami a média.”

Bannon szerint Donald Trump annyit tett, hogy üzletemberként belépett a nemzetközi liberális rend rendszerébe és feltette a kérdést: üzlet és biztonság együtt kezelendő, nem külön. Nem akarja lerombolni az eddigi eredményeket, csak új prioritásokat határoz meg.

A gazdasági nacionalizmussal kapcsolatban kitért arra is, hogy a magyar kormányfő politikája sokban hasonlít az amerikai elnök politikájára, sőt, Bannon úgy vélte:

Orbán Trump előtt volt Trump.”

Ehhez később hozzátette, hogy Donald Trump kampányához sokat merítettek európai példákból is.

Bannon hangsúlyozta, hogy Trump okkal figyelmeztetett Európa védelmére, mert a szíriai helyzet majdnem földre vitte Európát, egy lehetséges összeomlás Egyiptomban vagy a szubszaharai régióban pedig időzített bomba – írja a Magyar Hírlap.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: