“Mi vagyunk ott az arctalan tömeggel szemben” – Egy magyar rendőr megírta véleményét a tüntetésekről

“Sziasztok! Elfáradtunk…Nincsenek szabad napok, nincs pihenés, pár óra alvással élünk. Család? Lassan elfelejtik, hogy létezünk. Hogy miért? Mert a “demokraták” tüntetnek. Akkor voltunk utoljára ennyire kifacsarva, amikor idegen betolakodóktól kellett védenünk a hazánkat. De most nem tudjuk, ki támad, mit támadnak, és mit kell védenünk” – így kezdi a nyílt levelét az a rendőr, aki hetek óta van szinte folyamatosan szolgálatban, hogy megvédje a fővárost attól, hogy szétverjék az éjszakára, vagy netán már délutánra feldühödő és a békés demonstrálást már unó tüntetők. 

A levelet a Magyar Rendőrök és Katonák vele-TEK vagyunk Facebook csoport hozta nyilvánosságra, névtelenül. A csoport akkor alakult, amikor még a kerítésépítés előtt egyenruhásaink sokszor a testükkel védték a beözönlő illegális bevándorlóktól a határt, és az országot.

A fiúk most is ott vannak, és szavatolják a biztonságunkat, amikor a tüntetéses szombaton csak ki merünk lépni az utcára, mondjuk az Oktogonra, ahol az addigra kellően tudatmódosított maradék tüntető tart after partit.

 

De óvták az életét azoknak is, akik nem tettek mást, csak részt vettek az Országgyűlés alakulóülésén, mert ez bőven elég volt, hogy az elszabadult csőcselék ökölbe szorítsa markát ls gyilkost kiáltson.

Rendőr, készenléti rendőr, TEK-es kommandós szó nélkül tűr. Csak sorfalat áll, és közben tűri, hogy arcába ordítanak, a hasába fejelnek és rá is azt ordítják, hazaáruló, csak mert nem áll át  tüntetők oldalára. Vajon mi történne akkor, ha csak úgy lépnének fel, ahogy teszik az egyenruhások más európai országokban sokkal komolytalanabb atrocitások alkalmával?

Ahogy a magyar rendőr leveléből is kitűnik, a legfájóbb ez, hogy igaztalanul és olyanok kiáltanak farkast, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az mi fáról terem.

Hajnaltól késő estig tesszük a dolgunkat, miközben azt ordítják az arcunkba, hogy ezzel rosszat teszünk, hogy az Alaptörvény, amire felesküdtünk, érvénytelen, tehát mi is érvénytelenek vagyunk. Hogy mi van?! Nyugdíjasok osztják nekünk az észt, azok, akik simán zsebre tették a karácsonyi, majd a húsvéti erzsiutalványt. A 20 éves diák osztja nekünk az észt, az aki egy percet sem dolgozott, lázad minden ellen. 40 éves koráig az anyja nyakán él, 5 diplomája lesz, de munkája semmi. A munkanélküliek osztják az észt…mert kedden 9 és 20 óra között az átlagember vagy dolgozik, vagy munkába készül, nem a Kossuth téren rázza az öklét. És közben mi állunk velük szemben – írja a rendőr. 

Hozzáteszi, hogy miközben velük kiabálnak, velük kötekszenek, és ordítják az arcukba, hogy “diktatúra”, közben ők csak állnak és tűrnek szótlanul.

Mi vagyunk ott az arctalan tömeggel szemben. De ott vagyunk. mert erre esküdtünk fel: hogy teljesítjük a parancsot. és nem kaptunk olyan parancsot, hogy “oszlatás”. Mert demokrácia van és szólásszabadság. Mert a népnek joga van. Nekünk kötelességünk! 

Megtámadott református egyházi személyiségekkel interjú itt és itt.

Vezető kép: archív az egyik esti tüntetésről, Horváth Péter Gyula/PS

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: