KÉT HÉT

Van egy szó, amelyet ha kimondunk vagy eltöprengünk a jelentésén, szinte biztosan kellemetlen emlékeket idéz fel bennünk, vagy rossz érzéssel tölt el. Ez a szó a késő.

Nézünk a távolodó vonat után, amelyen rajta kellene ülnünk, de néhány pillanattal az indulás után érkeztünk az állomásra. Ez még nem tragédia, mert felszállhatunk a következő járatra, de késünk. Sokkal rosszabb a helyzet, ha például összevesztünk az egyik családtagunkkal vagy ismerősünkkel, és mielőtt rendeznénk a viszonyunkat, az illető váratlanul meghal. Ekkor már hiába cselekednénk bármit, a késedelem nem pótolható. A késés végzetes.

Tizennégy nap múlva választ az ország. Akkor dől el, hogy kiknek a kezébe adjuk a hatalmat. De most nem négy év a tét, hanem sokkal több. Egy rossz kormányzással szét lehet verni egy működő gazdaságot, amelyet ugyan később, ha nem is könnyen, de újra lehet építeni. Láttunk már erre példát. Ha azonban Magyarország is belép a migránsokat befogadó államok sorába, akkor talán örökre megpecsételjük a sorsunkat. Olyan változások indulnak el, amelyeket nem lehet négy év után megállítani. Ebből a szempontból most egy végtelenül egyszerű kérdésre adhatunk választ azzal, hogy hová tesszük az ikszet: bevándorlóország lesz hazánkból vagy nem? Olvass tovább »

Szabóné lelépett az országból, a Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanújával nyomoz

A Nemzeti Nyomozó Iroda csalás bűntett gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a csengeri “milliárdos örökösnő” ügyében. A rendőrségi közlemény szerint várják mindazok jelentkezését, akiktől Sz. Gáborné csengeri lakos németországi örökségéhez való hozzájutás segítése címén az elmúlt évek során kölcsönt kért és kapott, illetve a kölcsön visszafizetését az örökséghez jutásra hivatkozással ígérte. Bűncselekménnyel az asszonyt egyelőre nem gyanúsították meg, ugyanakkor a fenti sorok alapján is egyértelmű, károsultak jelentkezését várják és aki az embereket megkárosította, az Szabó Gáborné Marika. Nyitott kérdés csupán az, hogy a csengeri asszony egyedüli elkövető lehet, vagy a csalás sorozatot esetleg többen, társtettesként követték-e el. Nem elhanyagolható tény, hogy 2008-ban, amikor az örökség mese útra kelt a nőnek valahonnan volt pénze, kvázi indulótőkéje. Nem is kevés. Miközben sorra jelentkeznek az NNI-nél azok akik milliókat adtak Marikának amiből máig egy forintot nem láttak viszont, a nő szép angolosan lelépett az országból. 

A minap Szabóné ügyvédjévé szegődött DK-s országgyűlési képviselő, Helmeczy László az ATV-n jelentette be hétfőn, hogy Marika elhagyta az országot, mesés vagyona és az annak létezését bizonyító papírok után eredt. Tagadta, hogy büntetőeljárás lenne folyamatban védence ellen – azt  viszont nem, amiről a PestiSrácok beszámolt, hogy 2012-ben bizony két nyomozás is folyt a nő ellen, csalás és okirat hamisítás miatt.

Olvass tovább »

Nem múlik Gyurcsány kloáka magyargyűlölete, most bűnözőnek állítja be a határon túli magyarokat

Románabb lett a románnál Gyurcsány Ferenc, aki ma bizonyította, már a legvéresszájúbb bukaresti uszítókon is túltesz magyargyűlöletben, de Gyurcsányhoz képest már-már a kanyarban sincsenek az olyan kloáka magyargyűlölők, mint a Tanácsköztársaság bukása után a magyaroktól az orrát befogó Kunfi Zsigmond, vagy a déli magyar területek szerb bekebelezéséért könyörgő Jászi Oszkár, hogy Pogány Józsefet már ne is említsük. Gyurcsány előbb lerománozta, majd lecsórózta és leprostizta a határon túli magyarokat, végül pedig terroristának és emberkereskedőnek kiáltotta ki őket a Demokratikus Koalíció. Ma Gyurcsány egy videóban úgy állította be a kolozsvári, határon túli magyarokat, mint valami bűnözőket, miután Gyurcsány a felvételen beszélő erdélyi magyarok arcát kiblőröztette, hangjukat pedig eltorzítatta, miközben arról beszélnek, hogy április 8-án elmennek szavazni és a Fideszre voksolnak.

Gyurcsány szektapártja telefonon is uszít a határon túli magyarok ellen. A 14 évvel ezelőtti népszavazáson Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt, tavaly év végén pedig azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy a külhoni magyarok ne adhassák le voksukat a hazai választáson.  Olvass tovább »

Eluralkodott a skizofrénia

Hétértékelő. Múlt hétfőig mindenki optimista volt, hogy megtörténik a nagy összeborulás, ám a hét végére durván egymásnak esett az ellenzék – mondta Boros Bánk Levente

Baranya Róbert – 2018.03.26.

Nem az a kérdés, hogy Soros szervezetei törvénytelenségeket követtek-e el, hanem hogy mióta teszik ezt – mondta lapunknak Boros Bánk Levente, aki megdöbbentőnek nevezte a Jobbik szóvivőjének múlt heti szavait.

Nem is az a leglényegesebb, hogy leleplező információk jelentek meg Soros György szervezeteinek valódi tevékenységéről, mert ez gyanítható volt. A lényeges kérdés, mióta zajlik mindez? – mondta az elmúlt hét eseményeit elemezve Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója. Soros Magyarország és Kelet-Európa politikai életének három évtizede aktív szereplője, így gyanítható, korábban is éltek ilyen eszközökkel. Ezek pedig már kimerítik a hazaárulás fogalmát, ami nemcsak egy politikai vád, hanem büntetőjogi kategória – hangsúlyozta az elemző. Boros Bánk szerint ennél durvábban nem lehet egy állam belügyeibe beleavatkozni. Ezután már csak az következik, hogy tankokkal támadnak – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli tárgyalásai és a kvótakérdés nyárra történő halasztása kapcsán hangsúlyozta: ha hazánk és Kelet-Európa többi országa nem lépett volna fel határozottan a migrációs kérdésben, akkor ma nem a halasztásról beszélnénk, hanem a végrehajtásról. Ugyanakkor a politológus szerint nem kizárt, vihar előtti csendről van szó. Ne legyenek kétségeink afelől, hogy a nyugati államok le akarják nyomni a torkunkon a kötelező kvótarendszert – húzta alá. Boros Bánk szerint a tagállami érdekellentétek miatt kőkemény harc várható a témában, a vita hevessége nem fog enyhülni.  Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: