Kapj el, ha tudsz? – Hollywoodba illő sztori „csengeri Marcsi” ezermilliárdos öröksége

Csak a PestiSrácok.hu-nak mesélte el részletesen Sz-né Mária mesébe illő örökségének és a hollywoodi forgatókönyvbe illő szélhámosságának történetét Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. A minap Simicska kampányhajrára időzített egyik kézigránátjával ugyanis éppen a néhány hete még ünnepelt korcsolyaszövetség vezetését vették célba. A tényfeltáró riportnak beállított, valójában a Dörmögő Dömötörbe sem illő történet közvetítésében, mint megtudtuk, az egyik főjobbikos, Apáti István jeleskedett, aki annyira már nem volt büszke művére, hogy kiálljon és sajtótájékoztatón, személyesen bevádolja a sikeres sportszövetség vezetőit, köztük a vidéki városok fejlesztéséért felelős minisztert, Kósa Lajost. Helyette a sok ezer dokumentumból ügyesen kiválogatott egy-két papírost néhány sokat sejtető megjegyzéssel landoltatták Simicska Jobbik-lakájmédiájává szegődött Magyar Nemzeténél. Nos, a történetben néhány sarokkő igaz, a nemzetesek meg valahogy úgy jártak, ahogy a viccben az egyszeri jereváni rádiós: “Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.”

Adott egy 64-es születésű, településén – akkor még – köztiszteletnek örvendő asszony, Sz-né Mária. A nő, aki olyan régóta szövögeti a kerekded mesét, hogy már maga is elhiszi, milliárdos felmenőkről, dúsgazdag édesapáról, németországi, franciaországi, svájci betétekről, gyárakról és egy mesés örökségről.

A nagy szélhámosság 2013-ban kezdődött.

Ekkor kereste meg Kósa Lajos minisztert (aki akkor Debrecen polgármestere volt), illetve boldog-boldogtalant, aki valamilyen társadalmi területen tekintélynek számított. Elmesélte szegény édesapja halálát, a három külföldi országban átvételre váró örökségét, mintegy 1300 milliárd értékben. Mindenkinek ígérgetni, ajándékozni kezdett és szőtte a dicső, nagylelkű jótékonysági terveket, csengeri sportközpontról, szociális otthonról. Az előbbihez még látványtervekkel is rendelkezett. Hogy hitelessé tegyék a valóban Hollywoodba illő mesét, a magyar abszurd sztoriban olyan szereplők fordultak meg, mint Pólus Péter, a Hotel Pólus akkori tulajdonosa (erről a szálról a napokban már beszámoltunk), svájci gyártulajdonos, sőt ismert német politikus, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter. A miniszter úr még személyesen is ellátogatott nem egyszer a kis magyar településre, érkezése tiszteletére az egész utcát lezárták. Kapcsolata olyannyira szoros volt Máriával, hogy a családban a legkisebb gyermek keresztapja is ő lett.

MEGSZÓLAL A MAGYAR KORCSOLYÁZÓ SZÖVETSÉG GYANÚBA KEVERT ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA

Dehogy a dologra térjünk, 2013-ban egy nap Sz-né Mária ugye előállt a mesés örökség hírével, amit ő okosan szeretne felhasználni, befektetni, sőt mi több, abból jócskán jótékonyságra, a köz javára fordítani.

A legszebb a történetben az, hogy amikor Mária hatalmas öröksége hírével házal, a „megboldogult” milliárdos édesapa még élt. A birtokunkba került halotti bizonyítvány szerint az idős férfi csak egy évre rá, 2014 dec 19-én halt meg.

Itt adjuk át a szót Orendi Mihálynak, a Magyar Korcsolyázó Szövetség alelnökének, akiknek néhány hajszála és 12 milliója bánja, hogy felült az asszony által előadott históriának.

Két éve motoszkál bennem, hogy valami nem stimmel. Két éve bujkál bennem a gyanú, de mindig sikerült vagy papírokkal, vagy szép szóval elaltatnia bennem – kezdte a történetet Orendi Mihály.

Mint mondta, amikor megismerte személyesen Sz-né Máriát, annak ügyvédje az ő sógora volt. Semmi oka nem volt, hogy ne higgyen neki, amikor azt mondta, az asszony édesapja révén komoly vagyont örökölt, amit külföldről fognak neki folyósítani, de addig is elő akarja készíteni a pénz felhasználását, és a jótékonysági vonalat, mert az összeg egy részét jó célra szeretné felhasználni. Találkoztak. Akkor még Kósa Lajos polgármester is kapható volt a megbeszélésre, aki valóban értékpapírba való befektetést javasolt az asszonynak.

ÜGYVÉDI KÍSÉRET, LÁTVÁNYTERVEK, HITELES KAPCSOLATOK – KI ZAVARTA VOLNA EL A VÁROSBAN BEFEKTETNI ÉS JÓTÉKONYKODNI KÍVÁNÓ ASSZONYT?

Számomra akkor tökéletesen hitelesnek tűnt a történet. A sportlétesítményre – aminek ki ne örült volna, ha adományból létesülhet a településén – még részletes látványterveket is hozott. Ügyvéddel érkezett. A szociális otthon építését illetően már kész volt a megállapodása a református egyház képviselőivel. Arra kért, hogy ezeknek a beruházásoknak a lebonyolítását tanácsadóként segítsem. Ezeknek a beruházásoknak a céljára létrehozott k-t, amit most az ellenségi sajtó a közös cégünkként aposztrofál, az Észak-Atlanti Pénzügyi Befektetési Kft-t akkor alapította, amikor még nem is ismertük egymást. Ebben kaptunk, vállaltunk szerepet korcsolyaszövetségi társammal, Fiák Istvánnal. Itt jegyzeném meg, hogy az egyébként nem működő cég minden költségét a mai napig én fizetem – mondta a Magyar Korcsolya szövetség ügyvezető igazgatója. 

Orendi Mihály hozzátette, hogy próbált meggyőződni a hölgy történetének hitelességéről, de mindenhonnan visszaigazolást kapott. Sz-né Marikát tisztelték, szerették Csengeren, terveit messzemenőkig támogatta az önkormányzat és a református egyház is.

Az első jel, amire felfigyelhettek volna az volt, hogy az asszony mindenféle örökségátvételi bonyodalmakra hivatkozott és kölcsönkért 1-2 millió forintokat illetékre, az örökség folyósításához szükséges költségekre. Orendi a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, ő személy szerint apránként 12 millió forintot adott kölcsön a nőnek, amit persze a mai napig nem kapott vissza. De úgy tudja, járnak jó néhányan az ő cipőjében.

HAZUDJ MINÉL NAGYOBBAT, MERT AMI MÁR ABSZOLÚT HIHETETLEN, ANNAK FOGNAK BEDŐLNI

Hónapokon, majd éveken át maradt a hitegetés és a kifogások. Hol erre, hol arra. Majd, amikor azt látta, a belé vetett bizalom alábbhagyni látszik, örömhírrel állt elő. Elmondta, hogy ugyebár három különböző országból vár a pénzére, egy svájci bankból, egy francia bankból, ahol többségi tulajdonos az édesapja volt, és a német tőke. De csak a németek akarják maguknak megszerezni az egészet, a többit kiderült külön is fel lehet venni. Most már tényleg csak hetek, talán napok kérdése és meglesz a pénz.

2017 januárját írunk, amikor újabb szereplő lépett be a képbe, újabb csavart és drámai fordulat hozva az ügybe – folytatta a mostantól valóban elképesztő történetet Orendi Mihály.

Előkerül a „vérszerinti apa”, naná, hogy a svájci gyártulajdonos

Kiderült, hogy Marika asszony nem csak a mesés vagyon, hanem egy svájci gyár többségi tulajdonosa is egyben. És ez még mind semmi. A 15 százalékban gyártulajdonos magyar származású, de svájci állampolgár férfi egy nap nagy bejelentést tett, miszerint Marika édesanyja és ő nagyon jó kapcsolatban, sőt szoros kapcsolatban álltak egymással és ma már DNS vizsgálat bizonyítja, hogy ő Marika vérszerinti édesapja. Más utód, család, örökös híján ő bizony a maga részét is a csengeri asszonyra íratja.

2017 novemberében már nem Orendi sógora, hanem egy svájci ügyvéd képviselte a multimilliárdos nagyasszony érdekeit. Debrecenben tartottak egy nagy találkozót, abból az apropóból, hogy állítólag a pénz megérkezett és a közös ingatlanfejlesztési, jótékonysági terveinkhez is befizetnék a szükséges hányadot az Észak-Atlanti Pénzügyi Befektetési Kft-be.

– Mondanom sem kell, a mai napig fizetik… – folytatta a szövetségi alelnök. Hozzátette, úgy tudja, a találkozón megjelentek közül mindenkinek újabb nagylelkű ajánlatokat tett az asszony.

KI TARTOZIK KINEK, MÉGHOZZÁ SZÁZMILLIÓVAL?

Nem sokat várattak magukra az első vészjósló jelek. Pénz persze senkinek a számlájára nem érkezett. jöttek viszont az újabb kifogások, érvek, annak elmaradására. Az egyik ilyen volt, hogy Marika egy nyíregyházi vállalkozót említett, akinek állítólag rengeteg pénzt, több mint százmillió forintot adott kölcsön. A másik fél épp az ellenkezőjét állította, miszerint ő adott ekkora nagyságrendű kölcsönt az SZ. családnak, akik egy szegény család voltak és ő segített, hogy talpra álljanak.

De ez még mindig két állítás volt csupán egymással szemben. Marika hitelezői hittek. Sőt, van, aki hisz, mind a mai napig.

Elérkezett 2017 decembere. Pénz még mindig sehol. Már az emlegetett szereplők sem voltak sehol, valahogy úgy, mint Colombo felesége.

A FÉRJ ÖNGYILKOS LESZ, MALÁJNÉ MARCSI ÖSSZEOMLIK

Akkor már biztos voltam benne, hogy valami simli van a dologban. Folyamatosan hívogatott. Mondtam neki, hogy ha nagyon sürgősen nem érkezik meg az az örökség és bizonyítékok az állításaira, nagyon nagy bajba kerülhet. Ez a nagyon nagy baj idén januárban következett be. Az egyik cég tulajdonosa, ahonnan 26 millió forintot kölcsönzött, tulajdonosváltáson ment át és az új tulajdonos feljelentést tett. Marikánál házkutatást tartottak, lefoglaltak valamennyi pénz, amit találtak nála és papírokat. Mi akkor voltunk a téli olimpián. Csörgött a telefonom. Marika kétségbeesetten kérlelt, hogy bebizonyítja, ő nem csaló – ő használta ezt a szót – és az az örökség létezik, csak egy hónap időre lenne szüksége, Ezt intézzük el neki. Vagyis intézze el neki Kósa Lajos. Lajos persze hallani nem akart Marikáról, kijelentette, mit tartott is karakánul jó ideje, hogy ő már két éve megmondta ez a nő egy szélhámos, nem szabad adni a szavára.

Kiderült, hogy Sz.-né Marika férje a szülői házban egy gerendára felakasztotta magát – talán szégyenében. Marika pedig valóban nagy bajba került.

Azokban a napokban hívott fel a csengeri iskola igazgatója és kérdezte tőlem, hogy tudok -e valamit Marikáról meg az örökségről, merthogy most már Csengeren fűnek-fának tartozik és egyre bizalmatlanabbak az emberek. Megdöbbentett a hír, még ha akkor már magam is biztos voltam abban, hogy sokan csalás áldozatai lehettünk – mesélte Orendi Mihály.

KESELYŰK ÉS DÖGLEGYEK: JOBBIKOS POLITIKUS ÉS JOBBIKOS MÉDIA UGRIK RÁ AZ ÜGYRE

Az események felgyorsultak. A gyászban többen is elmentek Sz.-né Máriához részvétet nyilvánítani. Apáti István jobbikos politikus is. Aki aztán újabb találkozót kért. Alig telt el egy-két hét és a felfújt, átköltött álhír, tűzdelve válogatott, ügyesen takart dokumentumokkal megjelent a Magyar Nemzetben.

Azóta hívott még Marika párszor. Sajnálkozott, hogy ő pont ezt nem akarta, hogy nyilvánosságra kerüljön az ügy. Aztán a Fideszt és Kósa Lajost szidta, majd az ártatlanságát bizonygatta, végül megjegyezte, hogy ha ez így folytatódik ő is végez magáéval.  Akkor kérdeztem meg tőle, talán csak nem mégis bűnös vagy és csalást követté el, Marika? Különben nincs félnivalód – emlékezett Orendi.

A kapcsolat végül szüntelenül csörgő telefonnal, és egy sms-sel zárult. melyben a Magyar Korcsolyázó szövetség alelnöke azt írta a nőnek, mélységesen csalódott benne, és ő ismerettségük kezdetén közölte, hogy számára az őszinteség és a becsület alap dolog, amig ezt bizonyítani nem tudja, nem kíván vele beszélni többet.

DE MIT SZÓL EHHEZ SIMICSKA?

Itt tartunk ma. Az Orendi Mihály által elmondottakat írott dokumentumok és rögzített telefonbeszélgetések tucatjai igazolják. Mindezek ellenére máig van, aki szentül hisz a nő ártatlanságában és várja mesés vagyon Csengerre érkezését. Az ellenzéki média sem engedi a gumicsontot, kenegeti azt a bizonyosat, ha nem is akar bűzleni, legalább olyan legyen mintha… A Simicska féle média stábjai, fotósai megszállták a kistelepülést, ahol ma még több a kérdés, mint a válaszok – de azért találnak az óránként híradóba bevágni való hangzatos mondatot. Csak az Index címlapján szerdán 8 cikk jelent meg a témában – így koptatják Kósa Lajos miniszter nevét, aki legalább két éve nem is beszélt az asszonnyal.

Az atombombának szánt kézigránát elpukkant, de egy vadászgörény szellentésének súlyával sem ért fel.

A fekete Jaguár a veszprémi villa előtt parkol, az ablakok mögött egész este sötét honol. Simicska Lajosnak vélhetően nehéz éjszakája van.

Vezető kép: Orendi Mihály/ Magyar Olimpiai Bizottság 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: