Mit hazudjon holnap Márki-Zay Péter?

Ha az ember hazudni kényszerül, akkor próbáljon meg úgy, hogy azt ne lehessen kettő másodpercen belül megcáfolni – szól a régi szingaléz bölcsesség. Márki-Zay Péternek szerencsére könnyű dolga van a haladó médiával, akik olyan ütemben és lelkesedéssel szopják be a legnyilvánvalóbb hazugságokat, mint Földes András a kutyaharapást és a frissen kihalászott világ legjobb fodballistáját, így nem kell különösebben megerőltetnie magát, bármit mondhat.

A bekamerázással és a kirúgásával indította a kampányát, ezeket rendre el is ismételte a fake news propagandasajtó, nem igazán érintette meg őket úgy morálisan, mint szakmailag, hogy mind a két hazugságával szinte azonnal lelepleződött. Most, hogy már polgármester, igazán tölthetné az idejét mással is, például a kirúgásokkal vagy a városban hirtelen tömegesen megjelenő olyan futóbolondok tettvágyának értelmes lekötésével, mint Tétényi Éva és Horváth “Zölddosszié” András, de Márki-Zay csak szakít időt a hazudozásra továbbra is. Olvass tovább »

Mellár “migrációpárti” Tamás szemrebbenés nélkül hazudja, hogy ellenzi a bevándorlást

fotó: pecsma.hu

A legutóbbi Heti Válaszban jelent meg Stumpf András különös interjúja Mellár Tamással. Azért volt különös, mert a cikk végén nem tüntették fel, hogy fizetett politikai hirdetést olvastunk. A beszélgetés csúcspontján olyan, Bolgár György-díjas, vicceskedő alákérdezésnek örülhettünk, hogy kiket telepítene be Mellár Tamás Magyarországra, az interjúalany pedig azt válaszolta, hogy senkit, sőt keményebben ellenzi a bevándorlást, mint a Fidesz. Ez annyira fontos mondat volt a független gondolkodás látszatát is feladó szerző számára, hogy ezt emelte ki címként is. Mi viszont most megmutatjuk, mit mond Mellár Tamás a bevándorlásról, amikor nem hazudik.

A közismerten bevándorláspárti Gyurcsány Ferenc nemrég ismerte be, hogy azért állt le ő és pártja is a határkerítés elleni kirohanásokkal, mert ma már politikai öngyilkosságnak számít azt mondani, hogy lebontanák a kerítést. Alighanem hasonló motiválja Mellár Tamást is – persze a mellőzöttségből fakadó sértettség mellett –, hogy a valós véleményével teljesen ellentétes hazugságokkal traktálja a közvéleményt. A gond csupán annyi – legalábbis számára –, hogy könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, mert a korábbi megszólalásait sem felejtette el a híresen jó emlékezőtehetségű internet.

JÖJJENEK A BEVÁNDORLÓK! Olvass tovább »

EZ HIHETETLEN – ÉS MÉGIS…

Alább elolvashatják, amiről persze azt is gondolhatnánk, hogy ilyen egyszerűen nincsen.

De igen. Van. Igen, ha eddig nem tudták volna, ma a világban, ebben a beteg, nyomorult világban, amelyben amúgy az emberek többsége kizárólag a facebook virtuális világában él és onnan szerzi „híreit” és „információit”, szóval ebben a beteg világban mindent, jól értsék, mindent az oroszok irányítanak, befolyásolnak, intéznek! Az oroszok választják az Egyesült Államok elnökét, ők intézték a Brexitet, úgy általában ők irányítják a választásokat szerteszét, mint most legutóbb, Olaszországban. Nem hiszik? Pedig Sorosék megmondták. És, mint tudjuk, ők az orákulum:

„Kezdődik: Soros György már bele is szállt az olasz választások eredményébe

Várható volt, hogy az euroszkeptikus erők elsöprő győzelme után azonnal rajzani kezd a Soros-hálózat darázsfészke. Valószínűsíthetően most hónapokig azon lesznek, hogy megpróbálják megváltoztatni az olasz választás eredményét. Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: