Simicska elérkezettnek látja az időt az ellentámadáshoz

Simicska elérkezettnek látja az időt az ellentámadáshoz

fotó: Zárójel

Az várható volt, hogy Simicska – mindenek tudója – nem hagyja annyiban a kinyírására törekvő Fidesz-tulaj mocskolódásait, de hogy mikor elégeli meg és lendül ellentámadásba, azt mindenki csak találgatta.

Az Orbán – Simicska csörte mostani fordulója a plakát-fronton folyhat, ugyanis a politikai háborúskodásuk új szintre emelkedhet. A 24.hu információja szerint ugyanis a HírTV Zrt. azt tervezi, hogy büntetőfeljelentést tesz a Fidesz 2010-es köztéri reklámjai miatt.

„A HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. 2010-ben kizárólagos ügynökségként szerződött a Fidesz kampányának lebonyolítására”

– jelentette be Puskár Anett, a Mahir tanácsadója. Olvass tovább »

Íme, így lopta szét a Fidesz az országot 7 év alatt

Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak. Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott. Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat. Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott.

 

Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat. Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után. 2011-től újra 3 évig jár a Gyes. Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat 700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!! Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program. 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft áfamentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban. A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből. 2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra. Az újonnan házasulók havi 5 – 5 ezer Ft támogatást kapnak. 19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % –kal a bérek közterhei. Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya. Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására. Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken. Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony. Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség az önálló gazdaságpolitikára. A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent. A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András féle MNB- vel ahol évente 100 – 200 milliárdos veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni. Az államadósság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent. A GDP az idén 4 %- os lesz. Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is. Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom. A külkereskedelmi mérleg 9978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő. De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adósságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM konstrukcióban (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát. Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban. Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át. Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól. Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos. 3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében. 1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre 300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet. Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon. 9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel. Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér És csak „lopnak és lopnak” ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig két részletben 200 ezer Ft-al nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a tárgyalások a kistisztviselők bérének emeléséről. 300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel. A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek. Nem maradt ki a „rablásból” az egészségügy sem, így az alábbi kórház-felújításokra került sor: Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft., Egri Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., Sport Kórház 10 milliárd Ft., Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft., Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft., Zalaegerszegi megyei kórház 30 milliárd Ft., Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft., Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft., Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft., Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3 milliárd Ft., Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda Gyermekkórház 150 millió Ft., Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft., Kaposvári kaposi Mór kórház 600 millió Ft., Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6 milliárd Ft., Budapesti Bajcsy Zsilinszki Kórház 700 millió Ft., Karcagi Kátai Gábor Kórház 800 millió Ft., Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millióFt., Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft., Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1 milliárd Ft., Hódnezővásárhelyi és makói egyesült Kórház , 3,3 milliárd ft., Továbbá felújítottak 60 mentőállomást, átadtak 20 új mentőállomást, vásároltak 500 új mentőautót. 50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma. A „katasztrofális” egészségügyi helyzetet az is jellemzi, hogy jelentősen csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Olyannyira, hogy Nagybritániából ide járnak műtétekre (168 óra !!!), mert ott nem tudnak időpontot mondani. Fél Európa ide jár fogorvosi ellátásra. Párizsban két hetet kell várni, hogy bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél. Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó. Szóval az egészségügy sehol sem Schwarzwald klinik, vagy Bergdoktor. Londonba ha bejut valaki egy körzeti rendelőben ott ül egy turbános ember zakóban és rögtön szól hogy ne gyere közelebb, megkérdezi mi a bajod, beüti számítógépbe ír egy receptet és „see You again.” Sorolhatnám USÁ-tól, Kanadáig a rémtörténeteket. Havi 130 ezer Ft-al nőtt a háziorvosi praxistámogatás. Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében. Most indul egy 600 milliárdos kórház-fejlesztési program. „Lerabolják” az oktatást is, így 2016 – 17-ben 230 milliárd Ft. jut infrastrukturális fejlesztésekre és jelenleg 500 milliárd Ft.-al jut több az oktatásra mint 2010-be. Cél, hogy minden járási székhelyen legyen iskolauszoda így ahol nem volt, a program keretében harminc új uszoda épül. Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése. 900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet. …  – Többet nem enged az oldal!

Az ellenzék nem győzött Hódmezővásárhelyen

Görgényi Tamás

2018. február 27. 18:28

Azt ünneplik, hogy egy vidéki kisvárosban bebújtak egy független jelölt szoknyája mögé, mint a pisis gyerekek?

Álljunk már meg egy pillanatra, mielőtt mindenkinek végképp elgurul a gyógyszere! Néhány hülye bajnokként ünnepli magát egy olyan verseny után, amelybe be sem neveztek. Nem kellene ehhez asszisztálni. Mindenki benézi, hogy mi történ vasárnap.

Mindenki úgy beszél, mintha az ellenzéki pártok győztek volna Hódmezővásárhelyen, miközben az ellenzéki pártok el sem indultak a választáson. Nem állítottak jelölteket. Nem tudtak, nem mertek jelöltet állítani – se közösen, se külön. Sehogy.

Hódmezővásárhelyen egy független (amúgy inkább jobboldali értékrendű) jelölt győzött. Ez tény.

Az ellenzéki pártok elbújtak egy független jelölt szoknyája mögé. Jól tudták, hogy saját nevükkel nem nyerhetnek Hódmezővásárhelyen sem, ahogy másutt sem. Nem merik felvállalni saját magukat. Saját magukat vállalhatatlannak tartják. Mit jelent ez? Gyávák és reményvesztettek. Alkalmatlannak és esélytelennek tartják magukat. Olvass tovább »

Március 15-én újra lesz békemenet

2018. február 26. 17:42

Bayer Zsolt bejelentette, hogy ismét lesz békemenet.

Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!”

– ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő békemenetet.

 

Bencsik András hozzátette: 2012-ben is ez volt a válasz, hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Amit létrehoztunk, meg kell védeni!

Olvass tovább »

Ébresztő! Ébresztő!

Olvasói vélemény | szerző: T.J.Cs.

2018. február 27. 18:58

Fidesz szavazóként álmélkodva olvasom a vasárnapi hódmezővásárhelyi választással kapcsolatos írásokat, kommenteket. Nem titkolom, az események ezen nem várt fordulata engem is sokkolt, mint minden a hazájáért kicsit is aggódásra hajlamos embert. De néhány vélemény, ami a jobboldali médiában megjelent, bizony nagyon feldühített. Elsősorban azokra a cikkekre és kommentekre gondolok itt, amik számon kérik a Fideszt, vádaskodnak, hogy nem szólította meg az egyszerű embereket, és sürgetik, hogy változtasson a retorikáján. Az így gondolkodó szavazóknak és újságíróknak üzenném: Ébresztő! Ébresztő!  Légyszi, ne tegyetek úgy, mintha egy olyan országban élnénk ahol nem létezne ellenzék, és ráadásul az nem egy ilyen sajátosan aljas és ebben az aljasságban kreatív ellenzék lenne!

Azt gondolom, hogy akit a saját maga és a nemzete boldogulása érdekel, és erről véleménye és elképzelése van, azt meg is tudta szólítani a Fidesz. Őket kell majd áprilisban elvinni egytől-egyig szavazni. Meg kell értetni velük, hogy ez a választás sorsdöntő lesz. Most dől el véglegesen, hogy függetlenek maradunk-e vagy a multik gyarmata leszünk, hogy magyarok maradunk-e, vagy kevert, iszlamizált társadalom leszünk, hogy szabadon tervezhetjük-e a jövőt, vagy tétlenül néznünk kell ahogy a kommunista elitnek – most már a gyerekei és az unokái – lerabolják az országot, mindenhonnan kiszorítanak minket, kigúnyolják értékeinket, és az arcunkba röhögnek, mint 2002-10 között. Olvass tovább »

Mit vesztíhetünk el április 8-án

Egy rövidke gazdasági jellegű lista arról, mit vesztíhetünk el április 8-án:

Azoknak az ismerősöknek ajánlom különösen a figyelmébe, akik valamiért abban a tévhitben élnek, hogy ezt bármelyik színű és hitű kormány elérné: nem, nem érné el és nem érte el és amint lehetőségük lesz rá, el is veszik (lásd pl LMP, amelyik el akarja törölni a családi adókedvezményt, stb)., ahogy eddig is tették.

Jó érzés elolvasni! (miért van az, hogy a baloldali kormányok csak csődöt tudnak hagyni maguk után?…)

1. 2007-ben még 8 százalék volt az infláció, 2016-ben mindössze 0,4 százalék.
2. Az uniós átlagnál magasabb a gazdasági növekedés.
3. A negyedik legkedvezőbb munkanélküliségi adat az Európai Unióban.
4. A kétgyerekesek családi adókedvezménye 2018-ban már havi 35 ezer forint.
5. A nettó átlagkereset elérte a 200 ezer forintot.
6. 2010-hez viszonyítva duplájára nőtt a szakmunkás minimálbér.
7. 2010-hez viszonyítva 88 százalékkal emelkedett a minimálbér.
8. A nők 40 év után nyugdíjba vonulhatnak.
9. A szakorvosok fizetése két ütemben 207 ezer forinttal emelkedett.
10. 2016 és 2018 között összesen 67 százalékos béremelés a mentőknél.
11. 9 százalékra csökkent a társasági adó, ami Európában a legalacsonyabb.
12. 7,5 százalékponttal csökkentek a munkaadói adók.
13. 500 milliárdos fejlesztés és 400 milliárdos bérfejlesztés az egészségügyben.
14. Duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR-eszközök száma.
15. Új szuperkórház épül Budapesten.
16. 2017-ben már 100 ezer gyermek üdülhetett Erzsébet-táborban.
17. A 2018-as költségvetésben 430 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, mint 2010-ben.
18. A várólistán levő betegek száma a 2017 májusára 60 százalékkal csökkent.
19. 2012 és 2017 között 650 milliárddal nőttek az oktatásra fordított költségvetési kiadások.
20. Magyarország többet költ az OECD és az unió átlagánál az oktatási rendszerre.
21. Az óvodai férőhelyek száma közel 9200 férőhellyel, míg a bölcsődei férőhelyeké 12 ezerrel növekedett 2010 óta.
22. Ma már évente több mint egymillió gyermek kap ingyen tankönyveket.
23. Minden 35 év alatti fiatalnak ingyenes egy nyelvvizsga megszerzése.
24. Háromszor többet fordítunk gyermekétkeztetésre, mint 2010-ben.
25. 2012 óta több mint 730 ezerrel csökkent a szegénység kockázatának kitettek aránya.
26. A Munkahelyvédelmi akció 900 ezer munkavállaló foglalkoztatásához nyújt segítséget.
27. A termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ös szintről 2016-ra 1,49-re emelkedett, amire 1996 óta nem volt példa.
28. 15 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó, amelynek 2010-ben a felső kulcsa 32 százalék volt.
29. A pedagógusok bérére 250 milliárd forinttal fordít többet a kormány, mint a pedagógus-életpálya bevezetése előtt.
30. A rezsicsökkentéssel egy átlagos háztartás évente átlagosan 110 ezer forintot takarít meg.
31. A rezsicsökkentés óta felére csökkent a lakossági közműtartozások összege.
32. 40 féle ügyintézés díja szűnt meg 2016-ban és 2017-ben, ingyenessé vált például a lakcímkártya, a személyi igazolvány és az anyakönyvi kivonat igénylése.
33. 5 százalékra csökkent a sertés- és a baromfihús, a tej, a tojás, a hal és az az éttermi fogyasztás és az internetezés áfája.
34. 11,8 százalékról 4 százalékra csökkent a munkanélküliség.
35. 2010 óta 280 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma
36. 2010-hez képest már 735 ezerrel dolgoznak többen.
37. Az elmúlt 7 évben az EU-ban nálunk nőtt legnagyobb mértékben a foglalkoztatottság.
38. Több bűnöző a börtönökben, lényegesen javult a közbizonság.
39. Nagysikerű vizes világbajnokság.
40. Új egészségügyi szűrőbuszok járják az országot.
41. 2010 óta megduplázódott a biogazdálkodással foglalkozó termelők száma.
42. Kivezettük a devizahiteleket.
43. 2014 óta a nem teljesítő lakossági hitelek több mint a felére csökkentek.
44. Akár 20 millió forinttal segíti a kormány a családok otthonhoz jutását.
45. 2015 óta több mint 60 ezren vették igénybe a CSOK-ot.
46. Jövőre 226 milliárd forintot fordítunk otthonteremtésre.
47. Ingyenes lett a személyi igazolvány, a lakcímkártya, és a jogosítvány kiváltása.
48. 2010 óta több mint 1000 kilométerrel nőtt a kerékpárutak hossza.
49. 2012 óta 3% alatt tartjuk az államháztartási hiányt, ami a szocialista kormányoknak 2002 és 2010 között egyszer sem sikerült.
50. Az elmúlt 7 évben az EU-ban Magyarországon csökkent a második legnagyobb mértékben az államadósság.
51. 2010 óta 30 új mentőállomást épült.
52. 2010 óta 500 új mentőautó állt szolgálatba.
53. A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 27 új tornaterem és 25 tanuszoda épül meg.

Amit már nem lehet elvenni, csak tönkretenn:

-Újjáépült a Zeneakadémia,
– a Vigadó,
Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták és teljesen újjá varázsolták a Parlamentet.
Megújult
– az Olimpiai park,
– a Ferenciek tere,
– a Keleti pályaudvar,
– az Erkel Színház,
– a Mátyás templom,
– a Várkert Bazár,
– a Palota Negyed a VIII. kerületben és szinte az egész 8. kerület!
– a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
– Megnyílt a felújított füzéri vár.
– Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
– Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
-Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.

Kórházak:
– 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
– 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
– 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
– 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
– 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
– 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
– a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
– 11,2 milliárdos beruházás a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban.

Még néhány kórházi tétel:
– Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
– Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
– Heves megye, Markot Ferenc kórház 6 milliárd.
– Szombathely Markusovszky kórház.
– Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
– 6 Bethesda gyerekkórház. Budapest
– Debreceni kórház.
– Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
– Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
– Békés megyei Pándy Kálmán kórház, Gyula
– Bajcsy-Zsilinszky kórház, Budapest
– Várpalotai kórház.
– Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
– Nyíregyházi kórház.
– Dombóvári kórház.
– Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
– Somogy megyei Kaposi Mór kórház, Kaposvár
– Siófoki kórház.
– Pécsi kórház.
– Mohácsi kórház.
– A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!!

…. stb, stb, stb.

(köszönet a Patrióta Európa Mozgalom-nak az összefoglalásért)

Csak egy álom volt…

2028. április 8. Napra pontosan 10 éve történt, de úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna. 10 éve ezen a napon megtörtént az, amiről gyakorlatilag az egész ország sokáig azt hitte, hogy lehetetlen – a Fidesz elvesztette a választásokat. A “függetlennek” kikiáltott jelöltek mögé felsorakozott ellenzék fényes győzelmet aratott – bár a kétharmad nem lett meg, de csak éppen hogy nem.

 

28468529_155353151832794_758080198262772108_n

A választási eredmények kihirdetésekor az ország egyik fele ijedten és meglepődve nézett, hogy mi történt, a másik pedig hangos üdvrivalgással vonult az utcára. MSZP-s, Gyurcsányista, Momentumos, LMP-s és Jobbikos szavazók egymás nyakába borulva vonultak, azt skandálva: “Demokrácia, demokrácia!”

Az utcák virágba borultak, magyar és uniós zászlók lepték el a házakat és a Parlamentet, s miközben az utcán a nép örült, hogy végre leváltották a korrupció kormányát, bent a Parlamentben megindultak a koalíciós tárgyalások.

Viszonylag gyorsan összeállt a “szivárványkoalíció” – minden egyes bekerült ellenzéki párt képviseletével. Karácsony Gergely egy egyszázalékos párt éléről a miniszterelnöki bársonyszékig emelkedett. Vona Gábor miniszterelnökhelyettesi pozíciójával biztosították, hogy a néppártosodott Jobbik se legyen csalódott.

Eleinte minden jól működött. Bár az egyházak támogatásainak nagy részét elvették, a kötelező hitoktatást megszüntették és az egyházi iskolákat is nyomás alá helyezték, hogy kénytelenek legyenek az állam kezébe átadni azokat. “Az egyházak a Fidesz támogatásából jól éltek, most jöjjön a hét szűk esztendő.” – ezt Gyurcsány Ferenc házelnök nyilatkozta a Simicskának eladott köztévében. Az első komolyabb vita a határon túliak állampolgárságának kérdésében tört ki, de végül egy kompromisszumos megoldás született: az állampolgárságot nem veszik vissza, de a szavazati jog megszűnik számukra.

A melegházasság bevezetése a Jobbikon bukott meg először, másodszorra az Alkotmánybíróság kaszálta el. A Fideszes vezetőket bíróság elé állították, s lehetőleg igyekeztek arról gondoskodni, hogy a régi rendszer bírái ítélkezzenek felettük. Végül elérték, hogy a Fideszt szélsőjobboldali bűnszervezetnek titulálhassák, és betilthassák. Az ez ellen tiltakozó több százezres tüntetést brutálisan szétverték, a halottak száma 15 volt. Pár nemzetközi jobboldali szervezet tiltakozott ugyan, de az ügyet szőnyeg alá söpörték, mondván, hogy a kialakult pánik okozta a haláleseteket.

A Jobbikból ez ellen páran már tiltakoztak, de a megüresedett Fideszes helyekre az időközi választások során aránylag kevés Jobbikos került, majdnem mindenhol a “függetlenek” győztek, akik közül sokan nem átallották magukat jobboldaliként beállítani, de mikor a Parlamentbe bekerültek, a balliberális ügyet szolgálták már. 2020-ban így szorult perifériára a Jobbik, akit ki is tettek a “szivárványkoalícióból”. A liberális-baloldaliak végül ugyanezen év őszén kerültek 2/3-os többségben, amikor a Jobbik leváltotta a korábbi elnökét, aki szinte azonnal át is lépett a Momentumba.

Innentől megváltozott a politika. 2021-ben egy bírói döntés során a Jobbikot is szélsőséges szervezetté nyilvánították és beszüntették, az ez ellen tüntetőket a 2006-osnál is brutálisabb erőszakkal verték szét, ezreket tartóztattak le terrorizmus vádjával. Eddigre már megtehették ezt, hiszen hasonló folyamatok zajlottak le a Nyugaton is: Németország, Franciaország, Anglia, Hollandia, Spanyolország és így tovább sorra tiltották be a “szélsőjobbos” pártokat. Időközben a V4 másik három országa kilépett az EU-ból, hogy megőrizze a függetlenségét. Magyarországon viszont bevezették az eurót és új alkotmányt írtak, mely lényegében Magyarországot úgy határozta meg, mint a formálódó új Egyesült Európai Unió (United European Union – UEU) egy igen korlátozott függetlenséggel rendelkező tagállamát.

A Nemzeti Bank, a nemzeti független bíróság és ügyészség az Alkotmánybírósággal együtt megszűnt, ez mind központi UEU-felügyelet alá került. Hasonló sorsra jutott a rendőrség és a hadsereg is. 2022-ben új választások voltak, de addigra a nemzeti oldalnak esélye sem volt. A Jobbik és a Fidesz romjain alapuló, nagy népszerűségnek örülő jobboldali alakulatot, a Független Magyarországért Mozgalmat (FMM) a központi irányítású bíróság 2 héttel a választások előtt szélsőjobboldali mozgalomnak nyilvánította és betiltotta, így egyetlen képviselőjük sem indulhatott a választáson. Ezek után a balliberálisok a saját szavazóik, és a 2018 óta beengedett több tízezer muszlim bevándorló szavazatával szinte 100%-os többséggel kormányoznak a parlamentben azóta is.

2023-ban a bíróság betiltotta a “szélsőjobboldali” lapokat. Így a még el nem lehetetlenített Alfahír, Magyar Idők és Pesti Srácok is meg lettek szüntetve. Pár újságíró tiltakozott, őket szélsőjobboldali terrorizmus vádjával az új BTK alapján 15-25 éves fegyházbüntetéssel sújtották.

2024-ben bejelentették, hogy tanári pályán csak az maradhat, aki részt vesz egy 3 hónapos nyári érzékenyítő tanfolyamon és utána aláírja azt a nyilatkozatot, amelyben hitet tesz az abortusz, a melegházasság, a genderideológia és az eutanázia mellett. A még megmaradt egyházi iskolák ekkor zártak be. Az állami iskolákban havonta egy-egy 5 napos érzékenyítő tanfolyamot írtak elő a gyermekeknek, gyakorlatilag ezeken mosták át a fiatalok agyát a balliberalizmus eszméivel.

2025-ben az EU központilag kötelezte az egyházakat arra, hogy elfogadják a melegházasságot, a Ferenc pápa vezette Vatikán egyetértésével. A katolikus egyház kettészakadt. A Magyar Református Egyház lelkipásztorai a kiszakadt katolikus papokkal közösen tiltakoztak az új szabály ellen, majd polgári engedetlenségbe kezdtek. Válaszul a hatóságok a tiltakozók kemény magját különféle vádpontok alapján bebörtönözték. A püspöki kar tiltakozását követően az MRE egyházi státuszát felfüggesztették, ezzel minden állami támogatástól elesett.

2026-ban az MRE-t és a szakadár katolikusokból alakult szedevakantista szervezeteket a központi bíróság szélsőjobboldali szervezetnek nyilvánította és feloszlatta. Akkor én is kimentem a döntés ellen tiltakozni, az egyik szememet kilőtték az oszlatás közben, majd letartóztattak. 2026 december 20-án, 4 nappal karácsony előtt a bíróság gyorsított eljárásban 10 év fegyházbüntetést rótt ki rám, melyet a Szegedi Csillagban kell letöltenem. Az egyik cellatársam T. László lett, akit a Jobbik, majd az FMM egyik prominens vezetőjeként terrorizmus vádjával 25 évre ítéltek 2024-ben, a másik egy református lelkész, a harmadik egy volt Fideszes képviselő. Legalább jó társaságba kerültem. Ami ezután történt, arról már csak az újonnan érkezőktől hallottam. A választásokat egy súlyos terroristacselekmény után biztonsági okokra hivatkozva elhalasztották, azóta sem tartották meg.

2027-ben betiltottak mindent, ami jobboldali, ezzel megszűnt a szabad véleménynyilvánítás. 4 új börtön is épült csak Budapesten, olyan magas volt a letartóztatottak száma. Mindeközben Franciaországban és Nagy-Britanniában a megerősödött szalafita milíciák és a hadsereg között súlyos harcok törtek ki, gyakorlatilag polgárháborús helyzet alakult ki, tízezrek haltak meg, s a konfliktus Németországra is átterjedni látszott. Mindezt persze a média gondosan elhallgatta, mi is csak az új cellatársunktól tudtuk meg, aki HírTV munkatársaként megpróbált valamit kiszivárogtatni, ezért 6 év letöltendőt kapott.

És most 2028 van. Április 8. Nyugat-Európa lángol. Idehaza eddig csak kisebb összecsapásokról és pár robbantásról tudok, de persze ki tudja, mit tussolnak el. A vezetők állítólag azzal foglalatoskodnak, hogy az MRE egykori templomait mecsetekké alakítsák, valamint hatalmas támogatást is adtak a szalafita szervezeteknek abban reménykedve, hogy ezzel megakadályozhatják a nyugatihoz hasonló véres eseményeket. Magyarországról már nem beszélünk. Idén az angolt és az arabot is hivatalos nyelvnek nyilvánították. Az újonnan érkezők közül többen azt rebesgetik, hogy a Ferenc pápa halála utánl a korábbi liberális nézeteivel szembeforduló katolikus egyház ellen készül valami, ami hasonló lesz, mint az, amit az MRE-vel csináltak, csak Európa-szinten. Még 8 évem van hátra a szabadulásig… Nem járok el az érzékenyítésre, pedig azzal 2 évet rövidíthetnék a büntetésemen, de inkább ülök 2 plusz évet, mint hogy agymosásnak vessenek alá.

Itt ülök a cellám ágyán inkább. A Fideszes feladta, ő elment az érzékenyítő tréningre, kapott is egy kevésbé zsúfolt cellát. A szobában csak a volt riporter, László, meg a református lelkész tartózkodik, és persze én. Épp arról beszélgetünk, hogy megérte-e? Leváltottuk a Fideszt, megszüntettük a korrupciót, igen. Cserébe viszont elvesztettük az országot, a szabadságunkat és mindent, ami valaha fontos volt nekünk. A gyermekeim már nem látogattak meg, nem is akarnak többé, az iskolában beléjük verték, hogy az apjuk egy mocsok szélsőjobboldali, a társadalom ellensége. Amúgy sincsenek már a feleségemmel, régen elvették őket tőle, mert konzervatív elv szerint próbálta nevelni őket. Tanár volt… Nem írta alá a nyilatkozatot. Most a börtönben vállalt takarítói munkát. Így legalább néha láthatjuk egymást egy pillantásra… A többségnek ennyi se jut. Sokaknak reménye sincs megélni a szabadulásuk évét. Az ország krémje a börtönben van. Gazemberek irányítanak. Nincs már demokrácia, nincs már szabadság. Nincs már semmi. rengetegen éheznek, az egészségügyi ellátás két hónapja omlott össze, a nyugdíjrendszer még tavaly. Mi ezeket tárgyaljuk… Vajon megérte?

Egy rándulással felébredek. Álom volt csupán. Úszom a verejtékben. Megnézem a telefonom. Éjjel 2:46, február 27, 2018. Csak álom volt. Sóhajtok… Még negyven nap. 2018 április 8. Ezen a napon derül ki, hogy az álmom valóság lesz, vagy egy rémes éjszakával megúsztam az egészet? El kell menni szavazni. Nincs mese. Lehet, hogy a Fidesz nem jó, sőt, biztos. De ami helyette jönne, az ezerszer rosszabb is lehet. Mindent elveszíthetünk. Ezt akarjuk, emberek…?

New Patriots – Crusader

%d blogger ezt kedveli: