„Szememet sérti minden, forr epém,
Udvar, város, bármely dolgát ha nézem.
Sötét a kedvem s méregtől beteg,
Látván, mint élnek itt s mily emberek.”

Molière: A mizantróp

Furcsa írás ez a mostani. Hosszasan és őszintén reméltem, hogy nem nekem kell megírni. Több okból is. Mindenekelőtt nem szeretem a saját, személyes ellenérzéseimet belekeverni olyan irományba, mely alapvetően egy jelenségről szól. Ilyenkor félő ugyanis, hogy a megfontolásokon felülkerekedik az antipátia. Márpedig én Puzsér barátunkat egy taszító személyiségnek tartom.

Nem szeretem ugyanis az olyan embereket, akik mondanivalójuk átadására az erőszakos, másokba mondandójukat belefojtó üvöltözést tartják retorikailag célravezetőnek. Arról nem is beszélve, hogy pontosan retorikailag nem célravezető ez az állandó ordibálás. A beszédben a hang felemelése a mondanivaló fontosságának aláhúzását szolgálja és olyan beszéd nincs, melynek minden mondata egyformán fontos. Olvass tovább »