Már Amerikából nézve is komikus, ahogy Soros diktatúrát kiáltva támadja Magyarországot

2017. december 13. 16:28

A The Washington Times ironikus írásban teszi helyre Soros Györgynek a Magyarországot diktatúraként bemutató hamis állításait. Az amerikai lap szerint igencsak nehéz a milliárdos spekuláns élete, hiszen miközben Magyarországon óriási diktatúra van, Soros mégis rendszeresen Budapestről támadja az állítólag mindenkit elnyomó kormányt.
web760 (1) 

Soros György

Az amerikai lap szerzője nevetségesnek tartja azt, hogy a magyar származású amerikai milliárdos a legutóbbi magyar nyelvű videóüzenetében azt mondta, hogy Magyarországon ma nagyobb diktatúra van, mint amilyen a náci német és a kommunista szovjet megszállás idején volt.

Az amerikai újságíró szerint Soros ugyanazt gondolja Donald Trump Amerikájáról, mint amit Orbán Viktor Magyarországáról: miszerint mivel nem azt teszik, mint amit Soros akar, ezért az nem számít, hogy Trumpot és Orbánt is olyan országokban választották meg, ahol szabadok a választások és ahol szabad a sajtó.

Soros György a nyilatkozata alapján mostanra nagyon elfelejtette milyen is volt – nem is olyan régen még – a létező szocializmusnak csúfolt kommunista diktatúra, ahol a valódi elnyomás azt jelentette, hogy a rendszer által ellenségnek tekintett embereket éjszaka vitték el a titkosrendőrség fekete autói.

The Washington Times szerzője ezzel kapcsolatban ezért azt jegyzi meg, hogyha ennyire elhomályosultak mostanra Soros emlékei a diktatúrák mibenlété tekintve, akkor érdemes lenne ellátogatnia a budapesti Terror Háza Múzeumba, hogy felfrissítse emlékezetét.

Valójában Soros azért tiltakozik mostanában olyan nagyon hevesen és diktatúrát kiáltva Orbán Viktor és kormánya ellen, mert egész egyszerűen elviselhetetlen a számára az, hogy 2010 óta folyamatosan élvezi a magyar kormányfő az emberek többségének bizalmát és ez így néz ki a 2018-as választásra vonatkozóan is – véli az amerikai cikk írója.

Ráadásul Sorosnak az különösen rosszul eshet, hogy Magyarországon a sajtó és a választás szabadságával élve nem vevők az emberek Soros elméleti agymenéseinek és fantazmagóriáinak a megvalósítására.

The Washington Times szerzője azt különösen ellentmondásosnak tartja, hogy amikor Soros azt hazudja, hogy Orbán Magyarországán a náci és szovjet diktatúránál is nagyobb a diktatúra, akkor azt rendszeresen Budapesten teszi meg, és anélkül, hogy bárki is üldözné őt véleménye elmondása miatt.

Ez alapján nagyon nehéz lehet az üldöztetést elszenvedéséről vizionáló milliárdosnak az élete, hiszen senki sem próbálja meg őt elhallgattatni.

Az amerikai lap szerint a milliárdosok sokszor hülyeségeket beszélnek és ezt Soros Györgynek saját magára vonatkoztatva is el kellene ismernie, ahogy azt is el kellene fogadnia, hogy Magyarországon a magyar emberek szabadon dönthetnek a saját sorsukról.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: