FILOTÁS BABA

2017.11.18.

Mindenekelőtt olvassuk el az index remek, hamisítatlan, igazi libsikretén cikkét:

„Soros-barát molinókkal tapétázta ki kerítését a tihanyi babamúzeumos

A Magyar Narancs interjút készített a tihanyi babamúzeum tulajdonosával, Filotás Tivadarral, aki Soros Györggyel szimpatizáló molinókkal rakta tele a kerítését. Filotás azzal került be a hírekbe nemrég, hogy bejelentette, egyhetes nyaralást ajánl fel az Őcsényben elutasított családnak.
„Soros demokráciát gondolt, illiberális antidemokratát kapott. Hagyjátok abba gyűlöletkampányaitokat! Magyarország megbecsülését a világban sikerült eljátszanotok” – ilyen feliratú, saját tervezésű transzparensek fogadták a látogatókat a babamúzeum kerítésén.
Ő is menekült
A 72 éves Filotás Tivadar maga is menekült volt egykor, 1956-ban két testvérével együtt hagyta el az országot. Előbb Innsbruckban, majd végül Münchenben telepedett le. Idegenek segítségének köszönheti, hogy tanulhatott, és egzisztenciát alakíthatott ki Münchenben. 1994-ben települt haza német feleségével és hozta létre a babamúzeumot Tihanyban. Származása, ősei múltja is arra indította, hogy a maga eszközeivel válaszoljon a sorosozós plakátkampányra. Hiszen szépapja francia hugenottaként menekült Szabadkáig a katolikus öldöklés elől, a család másik ágán görög bevándorlók jöttek a Délvidékre – írja a Magyar Narancs.
Először Toscanában akartak letelepedni, és ott létrehozni babamúzeumot a gyűjteményéből, de egy balatoni út során beleszerettek a tájba, és a magyarok vendégszeretetébe.
Filotás azt mondja, ugyan már télen-nyáron Tihanyban él, de figyeli a német sajtót, és szerinte egyre rosszabb a hírünk. “Hálátlannak tartanak bennünket, amiért nem úgy fogadjuk a rászoruló menekülteket, ahogyan bennünket fogadtak 1956-ban, és amiért az uniós támogatást elfogadjuk, de cserébe a kötelezettségeinket nem vagyunk hajlandók teljesíteni” – nyilatkozta a Narancsnak. Filotás szerint az idegenellenesség katasztrófát hozhat a turizmusra.
A molinókkal a figyelemfelhívás, a példaadás volt a célja. A helybéliek vegyesen fogadták, volt aki köpködött, volt, aki helyeselt.”

Nem mennék bele ennek a szerencsétlennek a mondandójába, elég baj neki, hogy pont annyi esze van, mint a babáinak. De egyet, csak egyet, mégis: szóval, hogy katasztrófát hoz a turizmusra az „idegenellenesség”.

Na, Filotás baba, figyelj erősen: soha, érted, soha ennyi turista nem jött Magyarországra, mint az elmúlt két évben. Ömlenek a turisták Magyarországra, és tíz turistából kilenc azt mondja, hogy egyebek mellett a biztonság miatt jön, az vonzza, az a tény, hogy itt fehér emberek jönnek szembe az utcán, és este a gyereket is el lehet engedni nyugodtan bárhová, nem kell attól rettegni, hogy valami kibaszott iszlamista-dzsihadista-terrorista geciállat felrobbantja, vagy csak úgy megerőszakolja egy állat, aki múlt héten érkezett valahonnan a Közel-Keletről vagy Afrikából. Ideje körülnézned a környéken Filotás baba, a fűrészporral tömött fejeddel, és elbeszélgetni azokkal a német nyugdíjasokkal és családokkal, akik oda települtek, a szomszédságodba, szerte a Balaton-felvidékre és a Balaton partjára, elbeszélgethetnél velük, miért éppen itt élnek, nálunk, és mit nem bírnak elviselni odahaza, ahol a hozzád hasonló Soros-barátok miatt már nem lehet normálisan élni.

Ja, és még egy apróság: Amikor te ’56-ban elmenekültél innen Innsbruckba, hogy csináltad? Dobáltad az osztrák rendőröket, ordítoztál velük, aztán mindenkit lebaszva követelted, hogy engedjenek tovább azonnal oda, ahová éppen kedved szottyant menni, át minden határon, papírok nélkül, hazudva valami nevet, országot, életkort magadnak, mindeközben jó sok pénzt is követeltél, meg ellátást, meg házat, jártodban-keltedben fogdostad a csajokat, az uszodában olykor megerőszakoltál egy-egy kislányt vagy kisfiút, leszartad a téged befogadó ország törvényeit, szokásait, kultúráját, erőszakos voltál, hangos, elviselhetetlen, ótvaros, büdös bunkó, utcára szartál-hugyoztál, loptál, bűnöztél, no-go zónákba tömörültél a magadfajtákkal, bombákat kezdtél gyártani, hogy felrobbantsd azokat, akikre ráerőszakoltad magad az elviselhetetlen, kibaszott életeddel együtt, vagy teherautót béreltél és belehajtottál az innsbrucki karácsonyi vásár közepébe, esetleg késsel hadonászva gyilkoltál az utcán, amíg végre szét nem lőtték azt a megrohadt, beteg, kiirtandó agyadat?

Nem? Nem így csináltad?

Na látod, Filotás! Az ’56-os menekülteket a fentiekhez hasonlítani, egyszerűen becstelen, szemét gazemberség. Úgyhogy leginkább ezért érdemled meg a csulát.

Ez lenne a Közös Ország? Szégyen!

A Soros-bérenc Gulyás Márton most épp arról döntene, hogy ki induljon a 106 egyéni körzetben.

 

23622467_1635212603167185_3046308854521916929_n.png

Ez lenne a Közös Ország? Szégyen!

Heveny „mészároslőrincezéssel” töltötték az éjszakát Gulyás Marci anarchistái

Gulyásék rendkívül élvezték a balhét

A ballib ellenzék régi rendbontója, baloldali-anarchista megmozdulások arca ezúttal Közös Ország Mozgalom névre keresztelt csoportosulásával keltette a feltűnést. Amit ők „erőszakmentes ellenállási akciónak” neveznek, az valójában magánlaksértésként, botrányokozásként, zaklatásként és garázdaságként aposztrofálható. Gulyás Márton és vagy húsz, „jólfésült” aktivista vasárnap először a délutáni órákban elfoglalt egy budai éttermet, ahonnan rendbontásuk miatt el kellett küldeni a fizető vendégeket, majd éjszaka a Legfőbb Ügyészség épületét „rohamozták meg”. Amióta október 23-án megijedtek a csepegő esőtől, próbálnak túlkompenzálni a Soros-pénzből futtatott fiúk-lányok…

 

gulyas_birosag_facebook

 

Körülbelül 20-30 unatkozó, Soros-pénzből finanszírozott aktivista tenyerelt bele először családok vasárnapi ebédjébe, amikor elfoglalták a Pest-Buda ÉttermetLeültek az asztalokhoz, fogyasztani nem akartaktiltakozó papírlapokat tartottak a magasba. Majd Gulyás Márton felolvasó estet tartott cimboráinak – amiért egy olasz étteremből nemes egyszerűséggel kivágták volna. A hazai étteremvezetés viszont egy darabig tűrt, aztán, amikor a rendbontók nem akartak távozni, inkább bezártak, és a vendégeket küldték el.

Gulyásék rendkívül élvezték a balhét, amit folyamatosan közvetítettek két szervezet, a Közös Ország Mozgalom és a Város Mindenkié felületein. Vitába keveredtek a rendőrökkel, akiket közben az engedélyük nélkül lekameráztak. A videót úgy tetté közzé, hogy még az arcukat sem takarták ki. Olvass tovább »

Vona Gábor benézett a tyúkólba

Szentesi Zöldi László

2017. november 20. 11:25

Van abban valami egészen megkapó, amikor a tyúkok megüzenik a rókának, hogy volna szíves este hétkor tiszteletét tenni a baromfiudvarban, de kéretik időben jönni, és persze semmi húsevés!

 

Most, amikor végre felvételünk is van arról, amint Vona Gábor elzarándokol a Dob utcába, hogy találkozzon a saját jövőjével, és egyidejűleg benyalja magát a honi zsidóság ateista-pártállami részének múltjába, szükségszerűen fel kell tennünk néhány kérdést. Ezek sorában az első, hogy a Spinoza Ház közönsége, a kérdező Rangos Katalinnal az élen, hogyan jutott el a szabad demokratáktól a Jobbikig?

 

web760

Van abban valami egészen megkapó, amikor a tyúkok megüzenik a rókának, hogy volna szíves este hétkor tiszteletét tenni a baromfiudvarban, de kéretik időben jönni, és persze semmi húsevés! Pontosan ilyesmi zajlik a szemünk előtt a fenti felvételen, és – ha a belénk sulykolt felosztásból indulunk ki – a Rangos Katalin & Co. naiv odaadással szemléli azt az embert, ami még 2013-ban is azt mondta, hogy nem lesz a zsidók kutyája, nem beszélve más kulcsmondatairól, amelyekre válaszképpen a Spinoza Ház közönségének úgy százötven esztendőre ki kellett volna tiltania Vona Gábort a Dob utcából. Olvass tovább »

Soros frontális támadást indított Magyarország ellen

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget és rágalmakat fogalmaz meg

MH/MTI – 2017.11.20. 14:59

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.

Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a “Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Olvass tovább »

FIDESZ: SZÉGYEN, AMIT SOROS EMBEREI MÁR A MAGYAR PARLAMENTBEN IS MŰVELNEK

MTI
 
A Fidesz szerint szégyen, amit „Soros emberei” már a magyar parlamentben is művelnek: nyíltan Soros György és nem a magyar emberek oldalára állnak.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a parlamentben Németh Szilárd fideszes képviselő felszólalása közben az LMP-s Szél Bernadett és frakciótársa, Hadházy Ákos két A4-es lapot tartott fel „Hazudik” felirattal.

A Fidesz reagálásában azt írta, Szél Bernadett is „Soros katonája”, korábban ő maga is a Soros-féle migránspárti szervezeteknél dolgozott. Az LMP korábban azt is nyíltan elmondta – olvasható a Fidesz közleményében -, hogy nem tudja máshogy elképzelni a migrációs válság megoldását, csak a kötelező kvóta bevezetésével.

Az LMP európai parlamenti képviselője, Meszerics Tamás eddig minden „migránspárti brüsszeli jelentést” megszavazott – írta a Fidesz.

Fotó: MTI

GULYÁS GERGELY: SOROS FRONTÁLIS TÁMADÁST INDÍTOTT MAGYARORSZÁG ELLEN

MTI
Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt: a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza az ő nézeteit.

Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.

Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a „Soros-tervet”, amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Olvass tovább »

%d blogger ezt szereti: