TÜSKE A KÖRÖMI ALATT

Kár elverni a port szegény Körömi Attilán. De azért egy kicsit mégis muszáj. Már csak azért, mert a felső pleisztocén óta ismerem. Szegény Körömi Attila már akkor meg volt kicsit sértődve. Igen, ez egy típus, amelyik mindig kicsit meg van sértődve. Mert az ambíciók és a talentumok nincsenek összhangban.

Szegény Körömi Attila is úgy gondolta annak idején, a felső pleisztocénban, hogy neki tulajdonképpen a miniszterelnökség, de legalább az államelnökség, végső kompromisszumként egy komolyabb miniszteri stallum lenne testhezálló, ideális, kvalitásainak mindenképpen megfelelő.

És nem kapta meg ezeket a stallumokat. Így aztán elhagyta az „anyapártot”, a Fideszt, ahol amúgy annak idején még aláírásokat gyűjtött a 2012-es olimpia rendezési jogáért. Hja kérem, régen volt az, még 2002-ben, ki emlékszik arra…

Azért emlegetjük fel mi is, mert Körömi Attila most éppen a Momentum színeiben készül visszatérni a nagypolitikába. Persze ez sem volt ennyire egyszerű, egyenes út. A sértődöttek általában nagyobb kacskaringók után jutnak el a tökéletes morális és mindenféle megsemmisülésig, lásd még Csintalan Sándor esetét az MSZMP–MSZP–Fidesz–MSZP-tengelyen.

De térjünk vissza Körömihez. Ő a Fideszt elhagyva a Jobbikban vélte megtalálni a fejlődő eszmeiségének és ambícióinak leginkább megfelelő alakulatot, majd a pécsi önkormányzati választáson az akkor még MSZP-színekben induló Szili Katalin mögé állt, majd jött egy hosszabb szünet (nyilván elfogytak a rendszerváltó és a kétezres évek elején-közepén alakult pártok, ahol Körömi még kopogtathatott volna), és most végre feltűnt a Momentum, hogy Körömi ismét révbe érjen. Ennyi csak Körömi története, mondom, nem érdemelne szót, de azért benne van az általános érvényű tanulság, a példa, mely örök. S a kérdés is, vajon kell-e az országnak ennyi sértődött „politikus” és ennyi párt, amely újra és újra felszívja, „elhiszi” ezeket a szerencsétleneket.

Pár nappal ezelőtt például ismét hallhattunk a kisgazdapártról, egészen pontosan egy Atyánszky nevű vizesnyolcasról, aki megjelent a nyilvánosságban (tizenöt perc hírnév), és Simicska Lajost jelentette be a „párt” miniszterelnök-jelöltjeként. (A másik nyomorult, a Lajos, örömében és meglepetésében nyilván levizelt néhány hirdetőoszlopot.)

Aztán itt van ez a Demeter nevű hölgy, ő az MSZP-t hagyta oda az LMP-ért, és vélhetőleg ez a frigy éppen 2018 tavaszáig fog tartani, akkor fog kiderülni ugyanis, hogy Szél Bernadett mégsem lesz miniszterelnök, s így várhatóan Demeter sem lesz tótumfaktum. Szegény Nyakót meg kirúgták, s hogy egészen frissek legyünk, éppen most mondott fel az MSZP-nek Velez Árpád pártigazgató, s az ilyesféle felmondások általában úgy születnek, hogy már megvan a felmondó új helye.

Summa summarum, tegyük fel a kérdést ismét: valóban szüksége van ezekre a felmondókra a politikának? Ám ez még hagyján! De az országnak?

(P. S.: Most szólok, Vona Gábort azért majd ne „kásztingoljuk” 2018 után, ha kérhetem. És Simicska fia se térhessen meg, jó? Vigyázó szemünket Csintalanra vessük. Legyen ő az örök példa és tanulság. Köszönöm!)

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: