TITOKBAN CSEMPÉSZIK A MIGRÁNSOKAT EURÓPÁBA

Letartóztatással fenyegettek egy svéd újságírót az olasz hatóságok, amennyiben nem lett volna hajlandó letörölni azokat a fényképeket, amelyeket két szicíliai kikötőben készített az országba érkező több száz migránsról. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű, Soros György magyar származású amerikai milliárdoshoz köthető civil szervezet hajóján szállították azt a 420 migránst, akiket a líbiai partoknál fogtak ki és Pozzallo kikötőjében már a Vöröskereszt, a rendőrség és az olasz belügyminisztérium is várta őket. Az Augusto kikötőjébe befutó Phoenix nevű hajó fedélzetén pedig 300 fiatal afrikai férfi tartózkodott Peter Imanualsennek a független jobboldali svéd Fria Tider hírportálon olvasható beszámolója szerint.

A Peter Sweden néven publikáló tudósító felhívta a figyelmet: fenti tapasztalatai is alátámasztják: az MSF-hez hasonló civil szervezetek, mint az Oxfam, a Save the Children (Mentsük meg a gyerekeket) európai kormányokkal karöltve dolgoznak azon, hogy egy új népességet hozzanak Európába. Az Egyesült Királyságban élő zsurnaliszta arra is rámutatott: mindez csendben történik, sem a svéd, sem a német tévében nem mutatják be az említett képsorokat. Imanualsen megjegyezte: tapasztalatai nem támasztják alá azokat a közléseket sem, miszerint háború elől menekülő, szegény emberek érkeznek Európába, köztük sok nővel és gyermekkel. A lencsevégre kapott hajók emberrakománya sem a háború elől menekülő szíriaiakból állt, hanem kizárólag fiatal afrikai férfiakból.

Az újságíró kitért arra is, hogy a nemzetközi jog szerint a tengeren felvett embereket a legközelebbi biztonságos kikötőben kell kitenni, ám Líbia közvetlen szomszédságában több ilyen ország is található, például Tunézia, de mégis általában Szicíliába viszik a migránsokat, ahonnan észak felé segítik őket. A cikk szerzője úgy fogalmazott, hogy a kikötőkben és egy olasz migránstáborban szerzett tapasztalatai egybehangzóan azt mutatják, hogy az állam üldözi az alternatív médiát, amely a több milliárd euróba kerülő, szervezett emberimportról tudósítana, az általa készített felvételeket is többször töröltették vele a hatóságok.

Aggódnak Kanizsán

Menekültszállást rendezhetnek be Nagykanizsán egy régóta zárva tartó üzletházban a PestiSrácok.hu és a Zalatáj információi szerint. Utóbbi arról számolt be, hogy egy többszintes üres irodaházba matracokat és egyéb berendezési tárgyakat szállítottak ismeretlenek. A kanizsaiak szerint az épületet migránsoknak készítik elő. A Zalatáj megkereste az épület tulajdonosának, az MM Ötlet Kft.-nek a képviselőjét, aki azt mondta: valamit kezdeni kell az üres épülettel, ha menedékkérők szállnak itt meg, akkor ők lesznek benne. Mint arról beszámoltunk, valahol Zala megyében a Migration Aid oltalmazottként elismert migránsoknak alakított ki üdülőt. A leendő migránstáboruk valószínűleg nem Nagykanizsán van, de pontos helye egyelőre ismeretlen.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: