KÖZEL HÁROMSZÁZ DZSIHADISTA TÉRT VISSZA FRANCIAORSZÁGBA

MTI
Franciaországba 271 dzsihadista tért haza miután Irakban vagy Szíriában harcoltak szélsőséges szervezetek fegyvereseiként és az ügyészség mindannyiuk ellen vizsgálatot indított – jelentette ki a Le Journal du Dimanche című, vasárnaponként megjelenő lapnak adott interjúban Gérard Collomb francia belügyminiszter.

A francia hatóságok szerint összesen mintegy 700 francia állampolgár ment a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A 217 felnőtt mellett 54 kiskorú francia állampolgár is hazatért a háborús övezetből. A visszatérők közül van, aki őrizetben van. Collomb úgy értékelte, hogy „nagyon magas” a veszélye annak, hogy terrortámadás történik Franciaországban. Említést tett a párizsi Champs-Élysées sugárúton történt két merényletről, és hét olyan kísérletről is, melyek a francia hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk.

A belügyminiszter arra is kitért, hogy összesen már 18 500-nál is több ember neve szerepel azon a megelőzési célból felállított listán, melyen a hatóságok azokat tartják nyilván, akik radikális viselkedést mutatnak.

Franciaországban 2015 novembere, a 130 halálos áldozatot követelő terrortámadások óta több mint 100-an váltak már iszlamista merényletek áldozataivá. Az országban a 2015-ös támadások óta rendkívüli állapot van érvényben, amely különleges jogkörökkel ruházza fel a hatóságokat, s melynek bizonyos elemeit várhatóan állandósítani fogják a következő hónapokban a parlament elé kerülő, új terrorellenes törvény révén.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: