VOKS ELŐTTEM, VOKS UTÁNAM

Demokráciákban a parlamenti választási rendszerek rendkívül sokfélék lehetnek. Egyes országokban – Ausztria, Szlovákia – arányos (listás) rendszerek működnek, máshol a tisztán egyéni képviselő-jelöltes szavazás számít bevett gyakorlatnak (Egyesült Királyság, Franciaország). A kettőt több helyütt vegyítik, így a magyaréhoz hasonlatos vegyes megoldást alkalmaz Németország, Skócia, de Wales is. Mindezeket természetesen még tovább bonyolítják egyéb komponensek: van, ahol van bejutási küszöb, de van, ahol nincs (Hollandia). Olaszországban vagy Görögországban a győztes automatikus pluszmandátumokat kap, az Egyesült Királyságban elég a szavazatok relatív többségét megszereznie az egyéni jelöltnek, Franciaországban viszont 50 százalék plusz egy voks kell. Vannak országok, ahol a pártlisták zártak, máshol nyitottak, a választópolgár rangsorolhat egy párt jelöltjei között. Van, ahol a választókerületek egymandátumosak, máshol egy kerületből több jelölt is képviselői helyhez juthat. És a különböző nüansznyi eltéréseket, torzításokat hosszasan lehetne sorolni.

Screenshot_10

Csak azért álltam neki ezt így gyorsan összefoglalni, mert most már se szeri, se száma a magyar parlamenti választási rendszer „igazságtalanságával” foglalkozó megszólalásoknak, cikkeknek – sőt vannak, akik még mozgalmat is indítottak zagyvás-gálvölgyis videóvalmeg mindennel. A verbális ribillió, amit újabban polgári engedetlenségnek hívnak, valójában 2011, az új választási szabályok elfogadása óta tart. A Népszava szakértése legutóbb odáig jutott, hogy leszögezték: „(bár) ma ugyan nincs nyílt voksolás, de minél kisebb egy település, annál erősebb a fideszes polgármestertől való függés”. A cél persze egyértelmű: olyan hangulatot és hivatkozási alapot teremteni, amely alááshatja az állampolgárok választási rendszerbe vetett bizalmát, de még egy sikeresen lebonyolított voksolás után is ürügyül szolgálhat az eredmény megkérdőjelezésére az ellenzék részéről. Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: