Feloszlatták a Ligetvédők demonstrációját

Feloszlatta a rendőrség a Ligetvédők több hónapja tartó demonstrációját a fővárosban. A Városligetből péntekre a sátrakat is elvitték – erősítette meg a rendőrség pénteken az MTI-nek.

Tavaly márciusban indult a Városliget átépítését magában foglaló Liget Budapest beruházás, amely ellen csaknem a kezdete óta tiltakozik a Ligetvédő közösség. Tagjaik egy része a helyszínen táborozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján arról számolt be: csütörtökön reggel érkezett bejelentés arról, hogy a Városligetben folyamatban lévő építési munkálatokat demonstrálók akadályozzák. Az adott területen a rendőrség törvényes intézkedéssel a rendet helyreállította. Olvass tovább »

ORBÁN VIKTOR: SOROS GYÖRGY ÁLL AZ EP-HATÁROZAT HÁTTERÉBEN

HIRADO.HU, KOSSUTH RÁDIÓ
Nem méret alapján válogatta össze Kína a történelmi jelentőségű tanácskozás szereplőit, hanem – hazánk esetében is – abból indultak ki, hogy az adott ország gazdasági szerepe, aktivitása milyen, mekkora növekedés előtt áll. Méltó partnerei vagyunk Kínának – szögezte le Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
d_mtz20170519001
  • Kína versenyezteti az országokat, keresi az együttműködési lehetőségeket
  • A magyar gazdasági adatok rendben vannak, büszkék lehetünk
  • Akkor vagyunk biztonságban, ha túlkereslet van a termékeinkre
  • Fontos, hogy a magyar áruk korlátozás nélkül juthassanak el a kínai piacra
  • Cél az 5 százalék feletti gazdasági növekedés
  • Soros György áll az EP-határozat hátterében Olvass tovább »

NÉZZ A SZEMEMBE, TE RASSZISTA!

Mert ezt könnyen a fejünkre olvashatják, ha beszéd közben nem nézünk valakinek a szemébe, a Nyugat fejlett burokvilágaiban, az egyetemeken. Hogy miért rasszizmus? Azért, mert ezt állapította meg az Oxfordi Egyetem ügyeletes esélyegyenlőségért és sokszínűségért felelős bizottsága.

Márpedig a mi mucsai társadalmi etikettünkben ezt csak egyszerűen neveletlenségnek vagy pofátlanságnak hívják. Az Oxfordi Egyetem legújabb ,,útmutató” kiadványában – amit hírlevélként küldenek el a diákoknak – az egyetem esélyegyenlőségért és sokszínűségért felelős bizottsága arra figyelmezteti a jövendő értelmiséget, hogy ha nem beszélünk közvetlenül a másik emberhez, ha nem nézünk a szemébe, akkor ezt faji mikroagressziónak lehet tekinteni, amely mentális betegségekhez vezethet.

De hátravan még a feketeleves, hiszen a mindennapi rasszizmus egyéb példái között említik ezt az eretnek kérdést is: te honnan származol? De ferde szemmel nézhette a javaslatot dr. Joanna Williams, a Kenti Egyetem tanára, aki úgy véli, ezzel csak túlérzékennyé csiszolják a hallgatókat, és karakánul kijelentette: „Lényegében gondolatbűnözésről beszélünk. Bűnös gondolatokkal gyanúsítunk hallgatókat pusztán azért, mert rossz helyre néznek.” Olvass tovább »

LOVAS ISTVÁN: JÖN A SOROS MEGLEPETÉS

Lovas István: Jön a Soros meglepetés

Most pedig mindenki figyelje az utolsó felvonást…

CANADA FREE PRESS

Az amerikai Austin Miles tiszteletes, kiváló és Amerika-szerte ismert újságíró cikkét így kezdi:

„George Soros, a Föld leggonoszabb embere az a gyúanyag, amely minden nap a címoldalas Trump-elleni támadásokat tüzeli, de a tévéállomásokat is. És mindaz a gonosz sejtetésekkel teli tisztességtelen »hír«, amit minden médiumnak elküld, nos, őszintén… szemét! Soros teljesen átalakítja az eseményeket azért, hogy így szabotálja Trump teljesítményét és jellemét”.

Írása így folytatódik: Soros célja, hogy az emberek a káoszt táplálják, és hogy Trumpot kikényszerítsék hivatalából. Ahová Soros Hillaryt tenné.

„Soros kezében van a politikai napilapok majdnem mindegyike és az újságírók legtöbbje is őt szolgálja. Az embereken múlik, hogy Trump elnök mellé álljanak és azok ellen, akik pocskondiázzák. Ide jutottunk.” Olvass tovább »

%d blogger ezt kedveli: