Antiszemitizmus kimaxolva: Izrael sem kér Soros Györgyből

2017. május 18. 18:58

JERUZSÁLEM, 18:58

A Soros György amerikai tőzsdespekuláns által kitartottak folyton-folyvást antiszemitizmust kiáltanak, ha bárki is szót mer emelni gazdájuk visszás politikai és gazdasági tevékenysége ellen. De mi a helyzet akkor, amikor Soros György romboló tevékenységéből már a zsidó államnak is elege van?

 

1211

Ahogyan arról már korábban is beszámoltunk, Yossi Amrani Izrael budapesti nagykövete nemrég felszólalt a Soros György kritikusait leantiszemitázó liberális stratégia ellen. Többek közt kifejtette: 

nem védeném meg Soros Györgyöt csak azért, mert zsidó. Senki sem bírálhatatlan, csak mert zsidó”

Mindezek ellenére, hosszú névsort lehetne összeállítani azokból a balliberális megmondóemberekről, politikusokról, akik szemet hunynak a felett, hogy Soros György – a saját bevallása szerint – együttműködött a nácikkal a zsidó vagyonok elkobzásában, ugyanis 

számukra politikailag védhetőbb a tőzsdespekuláns azon életútja, amely a holokauszttúlélés és a saját maga által fémjelzett filantropizmus köré fűződik.

Ebből kifolyólag, aki bírálja a politikai és gazdasági agitátort, az biztosan antiszemita – mondják ők. De akkor a zsidó állam, Izrael, miért tekint Sorosra nemzetbiztonsági veszélyként? Ugyanis az izraeli NGO Monitor négy évvel ezelőtti kiadványában részletesen foglalkozott Soros György és családja Izrael-ellenes tevékenységével.

Lássuk a részleteket:

A Soros család és az Open Society Foundations támogatásai főként olyan szervezetekhez mentek, amelyek beállítottsága nem meglepően az izraeli állam szétzilálását célozza. Az elemzés szerint az Open Society támogatásai három vonatkozásban járulnak hozzá különösen az Izrael-ellenes, Soros-féle kampányhoz:

  • az úgynevezett “Durban stratégiában” aktív civil szervezetek támogatása;
  • az Egyesült Államokban Izrael támogatottságának csökkentése a közvélekedés izraeli-palesztin konfliktussal és Iránnal kapcsolatos vélekedésének befolyásolásával;
  • és izraeli ellenzéki csoportok támogatása, amelyek az emberi jogok retorikáját használva próbálnak politikai célokat elérni.
A Durban stratégiát az ENSZ 2001-ben Durbanban (Dél-Afrika) rendezett rasszizmus elleni konferenciáján fogadta el a konferencia civilszervezeti fóruma. A végső kinyilatkoztatása Izraelt „apartheid államnak” minősítette, illetve kötelező és átfogó szankciók és embargó bevezetésére hívott fel Izraellel szemben, és minden kapcsolat (diplomáciai, gazdasági, szociális, segélyezési, katonai együttműködési és kiképzési) felfüggesztését javasolta Izraellel szemben.

Soros ennek fényében nagy és kiterjedt támogatást nyújtott olyan palesztin szervezeteknek, mint az

  • Al-Haq,
  • Al-Mezan,
  • a Palesztin Emberjogi Központ (Palestinian Center for Human Rights) és más izraeli politikai civil szervezeteknek, mint például
  • a Yesh Din,
  • a Breaking the Silence
  • vagy az Adalah.

Ezek a szervezetek pedig aktívan támogatják a Durban stratégiát, Izraelt rasszistának és háborús bűnöket elkövető apartheid államnak állítják be. Elsődleges céljuk Izrael nemzetközi elszigetelése, amely szankciók bevezetésével járna együtt. Mi több, ezen civil szervezetek közül több vezető szerepet játszik a nemzetközi bojkott, szankciók, megfosztás és jogi háború kampányában.

Ráadásul támogatás politikáját tekintve a Sorosék masszívan ellentmondanak az általuk propagált átláthatóságnak és az elszámoltathatóságnak.

A jelentés szerint ugyanis az Al-Haq, az Adalah és még jó néhány szervezet támogatása egyáltalán nem átlátható. Homályos továbbá az Open Society Foundations és a svájci Zugban található Open Society Institute közötti kapcsolat is. Továbbá nem összeegyeztethető a „nyitott társadalom” ideáljával az Egyesült Államok közvéleményének az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos álláspontjának befolyásolására törekvő szervezetnek, a J Streetnek a támogatásának elrejtésére tett törekvésük sem.

Mindezek fényében nehéz lenne feketén-fehéren kijelenteni, hogy Soros György elkötelezett filoszemita lenne.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: