Jó lesz odafigyelni a Marci gyerekre

Gulyás Márton magyarázza saját ártatlanságát a kávéházi vitán.

https://www.facebook.com/blogstar.hu/?hc_ref=NEWSFEED Itt a Blogstar.hun vissza lehet nézni, szerencsére jobb minőségben, mint az élő adás volt.

Na, ez is megvolt. Összegyűlt a liberális sajtó krémje, Szél Bernadett, meg Bayer Zsolt egy kávéra. Pont az is történt, ami várható volt, semmi különös.

A közös kávézást előidéző óriási felháborodás gyújtózsinórja Bayer Zsolt azon kijelentése volt, hogy a Parlamentben tüntető TASZ-osokat a vérükön és a taknyukon kéne kihúzni onnan. Nem tudom, a “sértetteken” kívül, valakinek jobban megütötte volna a fülét ez a kijelentés, mint a több száz hasonló, amelyet nap mint nap olvasni kényszerülünk a napi sajtóban pártpreferenciától függetlenül. A sajtószabadságot leghangosabban követelők azonban nem tudtak elmenni e kijelentés mellett. Szél Bernadett fel is jelentette Bayert, de hát ilyen ez a popszakma, majd visszautasítják ezt a feljelentését is, ahogy az eddigieket.

Az azonban feltűnt a vita során, hogy a jelenlévő újságírók közül, akik mindannyian tettek az uszítás és az “antihumanizmus” jegyében kijelentéseket korábban, egyedül Bayer Zsolt nem magyarázkodott. És itt dőlt el számomra a vita. Mert egyetlen ember volt az asztalnál, aki egyenes gerinccel vállalta, amit mondott. A többiektől olyanokat hallhattunk, hogy  “az indulat hevében”, meg “később elnézést kértem”, aztán jöttek a tipikus libsi kettősmércével, miszerint ha ők mondják a másikra, az mindig jogos, ellenben a másik ugyanazzal jogsértést követ el. Ha az ember túllép a dühén, szinte már mosolyogtató a bohóckodásuk.

Az egyenes ember nem magyarázkodik, hanem felelősséget vállal tetteiért és szavaiért. Az ilyen Gulyás Márton féléktől ez a magatartás olyan távol áll mint Makó Jeruzsálemtől, soha nem fogják megérteni, hogy mit jelent a nemzetért való felelősségvállalás, a hazáért való kiállás, a magyar virtus. Marcit Soros bácsi kiképezte és hazaküldte, hogy uszítson, bomlassza a társadalmat. És a jelek szerint elég jól végzi a feladatát. Éppen ezért résen kell lenni és nagyon figyelni kell a Marci gyerekre, mert ártalmatlannak látszik ugyan, de korántsem az, hiszen sokkal befolyásosabb körök állnak mögötte és támogatják korlátlan mennyiségű pénzzel, mint azt elsőre gondolnánk…

Székely Réka

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: