Katasztrófa: az MSZP nem nyilatkozik többé a PestiSrácok.hu-nak (Videó + Jegyzet)

Sőt nemcsak portálunknak, hanem az MSZP által „Fidesz pártsajtónak” minősített médiumoknak sem adnak többé interjút, nyilatkozatot a szocialisták. A gyászhírt maga Nyakó István MSZP-sajtófőnök közölte. Tehát a pártszóvivő bejelentette, hogy a pártsajtónak többé nem nyilatkoznak. Bojkott van. Kérdés, ezek után van-e értelme még újságot írni? Van-e értelme élni, lélegezni, ha nincs mikrofonvégre kapható MSZP-s riportalany?

Nyakó István sajtófőnök csütörtökön, azaz ma jelentette be a „Fidesz pártsajtóra” nézve katasztrofális hírt. Azt mondta, a jövőben kizárólag a „független magyar sajtónak” nyilatkoznak, a „Fidesz pártsajtónak” nem. A tiltólistára fölkerült az Echo TV, az M1, a TV2, az Origo, a 888.hu, a Magyar Idők, a Lokál, a Ripost, a Magyar Hírlap és szerény portálunk is. A sajtófőnök úr ezután egy okos okfejtésbe kezdett: szerinte a „fideszesek által közpénzen rekvirált” médiumok állami támogatásokkal kistafírungozva egy nem létező „álomvalóságot” mutatnak be, miközben folyamatosan elferdítik az ellenzéki politikusok nyilatkozatait.

Ahhoz asszisztáljunk, hogy manipulált anyagokat gyártsanak?

– vonta föl szemöldökét Nyakó István, és érvelése olyan kikezdhetetlennek tűnik „demokrata” olvasatban, hogy azzal lehetetlenség vitába szállni.

 

Azután egy konkrét példázatot is említett, jelesül az Echo TV munkatársainak viselkedését, akik „vegytiszta provokációt” hajtottak végre miniszterelnök-jelöltjükkel, Botka László szegedi polgármester úrral szemben. Ugyanis azt merészelték tenni, hogy hívatlanul beállítottak a szegedi városházára, és Nyakó megfogalmazása szerint „kilincset rángatva” megpróbáltak bejutni Botka László polgármester úr szegedi irodájába, ahol éppen egy hivatalos tárgyalás folyt.

Megteheti-e bárki azt, hogy Kövér Lászlóhoz hívatlanul bemegy, rángatja a kilincsét, vagy éppen a miniszterelnökét, Orbán Viktorét?

– tette föl a kérdést Nyakó, hozzátéve, az Echo TV botkás akciójával „egyszerre két legyet akart csapni aljas módon a Fidesz-média”: egyrészt lejáratni Botka urat, másrészt bemutatni, hogy „a 444.hu újságírónőjének fideszes vegzálása” után az „MSZP is ugyanezt csinálja”. Arról is beszámolt, hogy „felségjel nélküli mikrofonnal szólítottak le gyanútlan szimpatizánsokat” Botka tatabányai utcafórumán, hogy „műsorukat manipulált anyagokkal töltsék fel”. Nyakó István sajtótájékoztatóján ezután az Echo TV újságírója megpróbált kérdést föltenni a sajtófőnök úrnak, ám ő a maga által bojkottnak eleget téve nem válaszolt rá mondván: a Fidesz sajtósának tekinti, sajtósoknak pedig nem szoktak válaszolni a sajtótájékoztatókon. Az alábbi videón megtekintheti Nyakó István monológját:

HOGYAN HORDHATJUK KI LÁBON EZT A CSAPÁST?

Röviden ennyi a szomorú hír, kedves olvasóink, és akkor most szedjük ráncba Nyakó István sajtófőnök úr néhány állítását, majd szóljunk pár szót arról, hogyan élhetjük túl ezt a helyzetet.

  1. „Elferdítik az ellenzéki politikusok nyilatkozatait”: Emlékeznek a kedves olvasók az elmúlt hónapokból, évekből olyan helyreigazításra, amelyet MSZP-vel kapcsolatos hírek, megnyilatkozások elferdítése miatt kellett volna leközölnünk? Mi nem. Az archívumunkban sincs nyoma.
  2. „Kilincset rángatva”: Valószínűleg Nyakó itt (is) félreérti a helyzetet. Az ajtó nem a kilincs rángatásától nyílik ki, hanem ha azt lenyomják. Az Echo TV Informátorának stábja szeretett volna interjút készíteni Botkával, ám a szegedi polgármester emberei balkáni tempóban rájuk hívták a rendőröket, majd az épületből is kitessékelték őket. Ezt videófelvétel bizonyítja. A kilincsrángatás legendáját azért találta ki az MSZP kampánycsapata, hogy mentse a menthetetlent. Ugyanis Lukács Zoltán MSZP-s parlamenti képviselő későbbi nácizását, fasisztázását elég nehéz lenne európai keretek közé illeszteni, megmagyarázni. A legjobb védekezés pedig a támadás.
  3. „Vegytiszta provokáció”: A tatabányai utcafórumon történtek, ahogyan Botka levegőnek nézte az őt kérdező Echo TV Informátorának riporterét – na az tényleg provokáció volt. Kulturált ország kulturált politikusa így nem viselkedik. Ha kínos, netán buta a kérdés, akkor egy ügyes válasszal, egy ügyes riposzttal nehéz helyzetbe lehet hozni az újságírót, aki legközelebb kétszer is meggondolja majd, mit kérdez. Botka viszont úgy tesz, mintha az újságíró ott sem lenne. A néző pedig levonja a következtetést: kínos neki a kérdés, kellemetlenül érinti a Szeviép-botrány.
  4. „Fidesz pártsajtó”: Ide ugye azok tartoznak, akiket Nyakó és pártja fideszesnek tart. Azok, akik az övétől, övékétől eltérő véleményen vannak. Ez egy lista. Listázva lettünk. Most mondjuk azt, hogy: „Európa, segíts”? Ugyan. Európa úgysem segít. Másrészt valahogy csak túléljük ezt a sorscsapást.
  5. „444.hu újságírónőjének fideszes vegzálása”: Ez a történet még finoman szólva is kérdéses. Az eddig rendelkezésre álló egyetlen konkrét bizonyíték szerint maga az újságírónő próbálta kiverni egy ember kezéből a kamerát. Szemtanúk cáfolták Halász Júlia verzióját, hogy őt bántották volna, és arról számoltak be, hogy az újságírónő provokált, hangoskodott, zavarta a fórum résztvevőit. Az eset viszont pont kapóra jött egy kis tüntikézésre, hiszen már amúgy is lohad a CEU-s lelkesedés.
  6. Hogyan tovább? Szomorú szívvel, de tudomásul vesszük, hogy szocialista politikus ezentúl nem ad nekünk interjút. Reméljük, olvasóink is túlélik valahogyan ezt a traumát. Sajnos, a jövőben nem kérdezhetjük meg például Botka Lászlótól, miért maradtak ki vagyonnyilatkozatából a Rolex-órák, a halastó. Nem kérdezhetünk a Szeviép-ügyről, a tízmilliárdos kárról, a szegedi önkormányzat megrendeléseiről – de majd azok a „független” médiumok, amelyek nem kerültek föl Nyakóék tiltólistájára, úgyis rákérdeznek ezekre. (Vagy nem.) Mindenesetre, amilyen „erős” most az MSZP (lásd: a debreceni időközin szerzett öt százalék alatti eredményüket), az sem kizárt, szűk esztendő múlva már parlamenten kívüli pártként „rángatják” majd a PestiSrácok.hu (és a többi bojkottált médium) kilincsét, hadd adhassanak interjút. Mi itt leszünk.

Vezető kép, videó: MSZP.hu

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: