Boros Bánk Levente: házhoz hívták a pofont a Magyarországot bíráló EP-képviselők

Magyarország egy 10 milliós ország, az Európai Unió ettől sokkal méretesebb szervezet. Ha Soros György ott eredményeket tud elérni, akkor Magyarországon is minden bizonnyal befolyásolni tudja és akarja a politikát – jelentette ki Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

 

 

1111

HIRADO.HU VIDEO

Soros György számtalanszor kinyilatkoztatta, hogy nem szimpatizál a jelenleg regnáló magyar kormánnyal és támogatja a bevándorlást. Miután a kormány azt mondta, nemzetbiztonságilag aggályos, hogy egy amerikai milliárdos mondja meg, Európa mit csináljon, az alaphelyzet világos: a magyar kormány bírálja leginkább Soros Györgyöt, aki ezért brüsszeli utazását arra is használhatja, hogy Magyarország ellen hangoljon – jegyezte meg.

Soros György évtizedekkel ezelőtt állította fel a hálózatot, amelyet most kihasznál. Felhatalmazva érzi magát, ha nem úgy működik egy demokrácia, mint ahogy az neki tetszik, akkor gyengítse a kormányt vagy akár el is takarítsa az útból a politikai elitet, és a számára szimpatikusakat helyezze hatalomba – mutatott rá.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: