Át akarják vágni a déli határzárat Gulyás Mártonék

2017.04.24. 

A Ripost információi szerint a déli határzár átvágására készül Gulyás Márton aktivista és Juhász Péter, az Együtt elnöke. Azt írják, hogy az akció végrehajtására egy radikális, szélsőbaloldali csoportot is beszerveztek.

A röszkei kerítés

Fotó: Dudás Szabolcs – Origo

Az újság úgy tudja, hogy a nagyszombati, röszkei kerítésellenes tiltakozás volt az akció főpróbája, amikor egy néhány száz fős, többségében külföldiekből álló csoport vonult fel skandálva a településen. Olyan rigmusokat kiabáltak, mint “Nem a határokra, nem a nemzetekre, állítsák meg a visszatoloncolásokat!”, vagy “Mondjuk ki hangosan és világosan: isten hozta a menekülteket!”.

A Ripost szerint az erőszakos megmozdulás kivitelezését Gulyás Márton és Juhász Péter a német “antifa” mozgalom tagjaira bízná rá, ez az a szélsőbaloldali, radikális hálózat, amely rendszeresen agresszív tiltakozásokat szervez főleg Németországban, de egész Európában is. A cikkben az olvasható, hogy a provokáció igazi célja a határon dolgozó rendőrök és katonák ellenállásának kiváltása lehet, hogy aztán a hatóságok fellépéséről szóló felvételek bejárhassák a világsajtót.

 

Antifa szimpatizánsok Röszkén

Forrás: Ripost

A lap arról is ír, hogy a húsvéti röszkei megmozduláson az antifa hullám vezetői is ott voltak, akik feltérképezték a terepet a tervezett akcióhoz. Emlékeztettek arra is, hogy a kerítésellenes vonulást az a MigSzol (Migráns Szolidaritás) szervezte, amelyet Soros György milliárdos is támogat.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: