PROVOKÁTOROK

Egyértelművé vált, hogy a Magyar Szocialista Párt ma már nem más, mint ócska és alávaló provokatőrök gyülekezete a jelenlegi ellenzék egy részével együtt. A párt vasárnapi hivatalos közleménye az uszítás mintapéldája, jól érezhető belőle az a kétségbeesett igyekezet, hogy minél több emberrel hitessék el, a jelenlegi kormány nem más, mint egy diktátor végrehajtó gépezete, amely embereket fog ütlegelni az utcákon a hatalma megtartása érdekében.

Sajnos az is feltételezhető, hogy ez előkészítése egy olyan akciónak, amelyre nem lehet más a reakciója a demonstrációkon az Orbán-kormányok idején eddig példásan teljesítő rendőrségnek, mint a beavatkozás. Az eddigi tüntetések ugyanis nem mentek olajozottan, egy idő után részeg fiatalok táncpartijába fulladtak a város közepén. Az is jól látszik, hogy a kormányt a választáson nagyon nehéz lesz leváltani, miközben sok politikusnak ez lenne az utolsó lehetősége a pozíciója megtartására. Nem maradt más tehát, mint megpróbálni polgárháborús állapotokat teremteni, hogy így kényszerítsék lemondásra a mostani kabinetet.

De miről is szól az MSZP-nek nevezett botránykeltők közleménye? Kijelentik, hogy ha erőszak történik az utcákon az elkövetkezendő időkben, az Orbán Viktor személyes felelősségének tekinthető. A szocialisták „országos agytrösztje” ezt az állítást különböző, a sajtóban megjelent véleményekkel és jelenségekkel próbálja meg alátámasztani. Például azzal, hogy a miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt, szerinte szinte minden derék keresztény embernek viszket már a tenyere amiatt, hogy miként vették semmibe a tüntetők a húsvéti nagyhetet. Kezd tehát kialakulni az újabb „köteles beszéd” koncepció a régi, bevált módszerek szerint.

Felemlegetik azt a publicisztikát is, amit lapunk közölt a napokban, és amelyben a szerző abbéli véleménynek adott kifejezést, hogy a tüntetők „nyitogatják már a pofonládát”, vagyis nem kell meglepődni, ha esetleg ellenük is agresszíven lépnek majd fel. Az MSZP tehát – pártállami emlékeit is latba vetve – azt sugallja, hogy ha egy kormányközeli újságban valaki leírja a véleményét, azt a kormány hivatalos álláspontjának kell tekinteni.

De ha még nem érezzük eléggé, hogy valakiknek az elméje bizonyára teljesen megbomlott a szocialisták háza táján, akkor jön az újabb „bizonyíték”. A szocialisták a kormány arroganciájának egyik példájaként írnak arról a tagbaszakadt csecsen férfiról is, aki nemrég az interneten hozott nyilvánosságra egy videofelvételt. Ezen az egyik ellenzéki tüntető bocsánatot kér, mert megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet. Az MSZP szerint ez is Orbán Viktor üzenete lehet arról, hogy aki ki mer menni az utcára, azokat a csecsenekkel fogják megveretni. Az MSZP a Soros György pénzén dolgozó sajtó segítségével persze azonnal meg is találja a „kapcsolatot” a csecsen személy és a kormány között, mert a hírek szerint a vállalkozónak „barátja van a parlamentben”, és a társai megbízásokat is elnyertek állami pályázatokon.

Ezt olvasva már sajnos nem tudja az ember, hogy röhögjön, vagy inkább bömböljön az ellenzéki párt hülyeségén. Mert ki gondolhatja komolyan, hogy ha a kormány bárkit is fenyegetni akarna, azt ilyen módon tenné? Sokkal inkább az valószínűsíthető, hogy egy újabb provokációról lehet szó, a szél pedig nem a Miniszterelnöki Hivatal felől, hanem valahonnan teljesen más irányból fütyül. Egy mindenesetre biztosra vehető: olyan parancsot a jelenlegi kormánytól és Orbán Viktortól nem kap majd senki, mint 2006-ban Gyurcsányéktól a rendőrség. Hogy a tüntetőknek a fejét rugdossák a flaszteren, vagy gumilövedékekkel lőjék ki a szemét. Az emberek pedig okosabbak a szocialistáknál, és nem ülnek fel a provokációiknak.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: