CÖF: AZ LMP-NEK NEM KENYERE AZ IGAZMONDÁS

MTI
 
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) pontosan szerepelteti mérlegében a támogatások és adományok összegét, és előírás szerint minden adatot kitöltött a dokumentumban – közölte az CÖF-CÖKA vezetősége szerdán az MTI-vel, reagálva Szél Bernadett (LMP) parlamenti felszólalására.

Az LMP társelnöke egy üres dokumentumot mutatott fel civil szervezetek külföldi támogatásainak feltüntetéséről szóló előterjesztés vitájában, mondván, az a CÖF „közhasznúsági bevallása”.

 

Parlamenti ülésnap 2015 március 30.-án

A szervezet ugyanakkor azt közölte: Szél Bernadett a CÖF mérlegét megcsonkítva, abból olyan lapokat mutogatott, amelyeket a CÖF-nek nem kellett kitölteni, mert sem a központi költségvetésből, sem önkormányzati költségvetésből, sem nemzetközi forrásból, sőt normatív támogatásból sem kapott pénzösszegeket.

„A hazudozásra épülő besúgóprogram mellett, most már a parlamenti képviselők félrevezetése is az LMP sajátjává vált” – közölték, hozzátéve: épkézláb, az ország érdekét szolgáló konstruktív javaslattal nem tudnak előállni. Az adófizetők pénzéből nem krimiírással, hanem választóik tényleges képviseletével illenék foglalkozni – fogalmazták meg kritikájukat az ellenzéki párttal kapcsolatban.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: